A Magyar Hidrológiai Társaság XXIII. Országos Vándorgyűlése (Nyíregyháza, 2005. július 6-7.)

1. szekció: TELEPÜLÉSI VÍZGAZDÁLKODÁS - Csegény József, FETIKÖVIZIG: A Tiszai kommunális hulladék szennyezés

Tiszába ömlik. A vízgyűjtőnek a forrásvidékhez közelebb eső harmada dombvidéki, a többi része síkvidéki jellegű. A határtól a torkolatig öt jelentősebb vízfolyást vesz fel; a Csanálost, a Károlyi-főfolyást, a Bodvaipatakot, a Lápi-csatornát, valamint a Meggyes-Csaholyi-főfolyást. A Szamos és a Kraszna torkolatától a Tisza északi irányba fordul. Így megkerülve az alig 170 m magas Nyírségi homokhátat, Záhonynál éri el legészakibb pontját, ahol éles kanyarulattal Ny-DNy-nak veszi útját, balról felveszi a Nyírvizeket összegyűjtő Lónyai-csatornát, majd a Tokaji Kopasz-hegy (516 m) tövében, a torkolattól 544 km-re legjelentősebb jobb parti vízfolyását: a Bodrogot. A tiszai-vízgyűjtő természetföldrajzi sajátosságai A Tisza, illetve mellékvizeinek pályáját, vízjárását a szabályozások előtt elsősorban a vízgyűjtőterület természetföldrajzi viszonyai határozták meg. A folyószabályozás jelentősen befolyásolta ezek hatásait. A meder alakulását, méretét völgyük esése és annak építőanyaga, valamint a vízbőség szabja meg, de a duzzasztók és az árvízvédelmi töltések révén mára a folyó alföldi szakaszán elvesztette természetes jellegét, a hidrológiai tulajdonságok jórészt a műtárgyak hatása alatt állnak. A Tisza forrásvidékének 20-50 m/km esésű völgyeiben mederről még nemigen lehet beszélni. Nagyobb esőzések után a völgyfenék teljes szélességében rohan végig az ár, míg száraz időben a hatalmas kőgörgetegek között bujkálva csörgedezik a víz. A Fekete- és a Fehér-Tisza egyesülése alatt bővizű, vad hegyi patakról lehet beszélni, amelynek már sekély ágya van. A Visó beömlésétől kezdve az eredeti vízhozam megkétszereződik, ugyanakkor a meder esése 2 m/km-nyire csökken. Itt a meder néhány deciméter mélységű, kavicsos aljú, a folyó szigetek és kavicszátonyok között, útját állandóan változtatva kanyarog. A Borsa beömlése alatt a meder esése tovább csökken a folyó szeszélyesen kanyargó, de egységes mederben folytatja útját. Az Alföldre kiért folyó mélyen beágyazott mederben fut. Esése gyorsan csökken, a Szamos torkolat magasságában 8,8 cm/km körüli értéket mutat. A Tiszai-alföldön a folyó medrének szélessége többé-kevésbé 200 méter körül mozog. A síksági szakasz jellegzetessége a kanyargósság. A meanderezés szép példája látható a Tisza felső szakaszán, ahol a Borsa torkolatáig az eredeti állapotok láthatók, míg ez alatt a folyó mederformáló képessége következtében a szabályozások óta is rendkívül sok kanyarulatot hozott létre. Dombrád alatt ez a kép változik, mivel a völgy anyaga ellenállóbbá válik és a folyó esése is csökken. Erre a szakaszra a szélesebb ívű, laposabb kanyarok jellemzőek. A Tisza vízjárását alakító természeti tényezők közül alapvetőek a terület hőmérsékleti és csapadék viszonyai, illetve a lefolyás jellemzői. A Tisza vízgyűjtőterülete mérsékelt kontinentális éghajlatú. Ezt az általános képet módosítják a mezo- és mikroklimatikus tényezők. Ilyen a domborzat befolyásoló szerepe, valamint az adott terület kitettsége, növénytakarójának minősége is. Általánosságban a Tisza-vízgyűjtőjén az alföldi területeken a 10-11 °C-os évi középh

őmérséklet jellemző, az Erdélyi-medencében 8-9 °C, a közepes magasságú hegyvidékeken 6-9 °C uralkodik. A sokévi átlagok azonban nem tükrözik a vízgyűjtő éghajlatának valódi arcát. Az egyes évek középhőmérsékleti értékei maguk is 3-4 °C-os ingadozást mutatnak, de lényegesen nagyobbak az eltérések az egyes hónapok tekintetében, amelyek a 10 °C-os eltérést is meghaladhatják. Természetesen a legnagyobb eltérések a hőmérséklet abszolút szélsőségeiből adódnak. A hőingás legnagyobb értékének így 70 °C adódik (max. 41,3 °C; min. -32,2 °C), ami az éghajlat kontinentális jellegét bizonyítja. 3