A Magyar Hidrológiai Társaság XX. Országos Vándorgyűlése (Mosonmagyaróvár, 2002. július 3-4.)

3. szekció: Szennyvízcsatornázás- és tisztítás - Balogh Judit Anikó – Dr. Megyeri Mária: Természetközeli szennyvíztisztítási technológiák vízminőség-szabályozási aspektusai

TERMÉSZETKÖZELI SZENNYVÍZTISZTÍTÁSI TECHNOLÓGIÁK VÍZMINŐSÉG-SZABÁLYOZÁSI ASPEKTUSAI BALOGH JUDIT ANIKÓ – DR. MEGYERI MÁRIA Országos Vízügyi Főigazgatóság Az Európai Unió vízminőségvédelmi elvárásai Magyarország Uniós csatlakozásával összefüggő feladatok közül igen jelentős fejlesztési igény jelentkezik a szennyvízelvezetés és –tisztítás szakszerű, egyedi szennyvízelhelyezés megvalósításával kapcsolatban. Hazánk településeinek több mint háromnegyede kistelepülés, melyeknél alapvetően fontos a kisköltségű, gazdaságosan fenntartható és vízminőség-védelmi szempontból is megfelelő, megbízható szennyvíz-ártalmatlanítási módszerek alkalmazása. Az EU újszemléletű Víz Keretirányelve (2000/60/EC) szerint, a szennyvizes fejlesztésekkel meg kell előzni, illetve meg kell szüntetni a felszín alatti vizek, valamint a felszíni vizek elszennyeződését, továbbá mielőbb el kell érni vizeink „jó” állapotát, ami fizikai-, kémiai és biológiai/ökológiai jó minőségi állapotot jelent (1). Miért hasznos vizeink jó ökológiai állapotának elérése? Az intenzív ipari és mezőgazdasági technológiáknak „köszönhetően” Földünk természetes erőforrásainak (mint pl. a víz, a termőföld, az ásványkincsek, az erdők stb.) túlhasználata mára glóbuszunk élővilágának önfenntartó képességét és ezáltal népességeltartó képességét is veszélyezteti. Ezért fogadták el a világ országainak államfői 1992-ben Rio de Janeiróban az ENSZ égisze alatt szervezett „Föld Csúcstalálkozón” a fenntartható fejlődés elvét, melynek megvalósítása (!) biztosítja az erőforrások megőrzését a jövő generációk számára. Az EU Víz Keretirányelvében megfogalmazott elvárás: az un. „jó ökológiai állapot” elérése érdekében az ezidáig főként műszaki szemléletben gondolkodó szakmáknak a jövőben fontos megismerni a természeti erőforrások (így pl. a víz) megújulását biztosító használati korlátozásokat és ökológiai elvárásokat, amelyek – a takarékos vízhasználat mellett – a fenntartható vízgazdálkodás alapjait képezik (2). A természetes vízi életközösség (ökoszisztéma) jelenléte a víz „jó ökológiai állapotát” jelzi. A természetes életközösségek jelenléte egy adott hely önfenntartó megújulását, (beleértve az önmegtisztisztuló képességét) biztosítja. Persze az életközösség hiányát nemcsak kémiai szennyezések, hanem az ember környezetátalakító tevékenysége (amit humánzavarásnak nevezünk) is okozhatja (3). A jelenleg szokásos vízminta-rutinvizsgálatokkal a vízminőségnek csak egy adott pillanatát tudjuk jellemezni. Ezzel szemben a vízi élőlények, így pl. a halak is viszonylag hosszú ideig tartózkodnak a vízben, mint élettérben. Testükben „elraktározzák” az őket ért környezeti hatásokat, legyen az kémiai, fizikai vagy funkcionális zavarás, azaz stressz. Tehát, ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy egy adott környezetet ért-e valamilyen káros hatás a közelmúltban, akkor a káros hatások hosszabbtávú (un. longterm) összegződésének vizsgálatára kell törekednünk (4)

. Meg kell vizsgálnunk, hogy az adott természeti elem – pl. felszíni víz – megfelelő minőségű-e mint élőhely , tehát a helyre jellemző életközösségek megtalálhatók-e benne (5). 71