A Magyar Hidrológiai Társaság XX. Országos Vándorgyűlése (Mosonmagyaróvár, 2002. július 3-4.)

6. szekció: A területi vízgazdálkodás és vízgazdálkodási társulatok - Csatlós Péter – Fehér Ferenc: Vízitársulatok a vízi környezet védelméért

• A vizes élőhelyek kialakítása, amikor part- és rézsűrendezést végeznek. Ehhez épülnek a vízminőség javításához szükséges vízrendezési művek (csatornák, műtárgyak) is. • A kommunális szemétlerakók rendezése, ami azt a célt szolgálja, hogy a veszélyes hulladékok szakszerűen deponálják, s egyúttal lefedjék a roncsolt területet is. Mindezt megfelelő területrendezéssel együtt, a hasznosítási célnak megfelelően végzik. • A homokbányák rendezése, ahol a partfalak rendezése jelenti a műszaki beavatkozás legnagyobb részét. • A kőbányák rendezése, amikor a partfal állandósítása a fő feladat. A tájrendezési munkákban megtalálhatók mindazon műveletek, amelyeket a társulatok mindennapi munkájuk során végeznek: tereprendezés, rézsűrendezés, csatornaépítés, földfeltöltés, töltésépítés, földszállítás, műtárgyak építése csakúgy, mint jóléti hasznosítások esetén a sétányok és az útépítés is. A műszaki beavatkozásokat követő biológiai tájrendezés szokásos eleme a füvesítés és a fásítás sem ismeretlen a társulatok számára. Mivel a társulatok közcélú tevékenységéhez hozzá tartozik az úgynevezett pozitív földmérleg, jelentős mennyiségű az a földanyag (depónia), amely a feltöltés jellegű tereprendezésekhez rendelkezésre áll. A műtárgyépítések (áteresz, csatorna, híd stb.) építésében ugyancsak nagy gyakorlattal rendelkeznek. Termelési kapacitásuk szinte minden művelet elvégzésére alkalmas, technikai felszereltségük megfelelő ezeknek a kivitelezéseknek elvégzésére. Néhány társulat – köztük a Mezőtúr-Tiszazugi Vízgazdálkodási Társulat – több éve vesz részt tájrendezési (rekultivációs) munkákban. A mezőtúriak az elmúlt hat év alatt nyolc helységben végeztek tájrendezési munkát. Az első és legnagyobb volumenű munka a mezőtúri Ligeti tó rekultivációja volt. Ezt a valamikori téglagyári gödröt még az 1930-as években nyitották. Az l950-es években már mintegy kétmillió tégla alapanyagát bányászták ki évenként. Az ötvenes években egy vízzáró réteget átvágva a víz feltört és elárasztotta a bányatelket. A kivitelezés időszakában már 3-24 méter magasságában állt a víz a mederben. A tájrendezési munkák kivitelezési jogát a Környezetvédelmi Minisztérium által meghirdetett pályázaton nyerte el a társulat 1996-ban. A munkákat még ugyanezen év novemberdecemberében irtással kezdték meg. Szükséges volt a mintegy 3,5 ha nádas szelektív vágása, valamint a szemét és a törmelék összegyűjtése. A tereprendezés során összegyűlt tégla- és építési törmeléket három, úgynevezett kunhalom építésénél használták fel. A tereprendezés másik fontos művelete a tóparti rézsű rendezése volt. A kotrásból kikerült földből tanösvény készült. A durva földmunkát követően építették meg a műtárgyakat. A partbiztosítás, az útburkolása és a támfalak építése egyaránt környezetbarát építési anyagból, terméskőből készült. A biológiai tájrendezéshez tartozik mintegy 1700 fa, 2500 cserje és 2,5 ha pázsit telepítése is. A következő – merőben más jellegű – tájrendezési munkánk a martfűi volt homokbánya lefedése volt. Az l970-es évek közepéig alig háromszáz méterre a városközponttól üzemelt egy homokbánya. Innen került ki a község és a környék útépítéséhez szükséges úgynevezett ágyazati anyag. A 80-as, 90-es években a bányát több méter vastagságban cipőgyári hulladékkal, bőrrel és vászonnal töltötték fel. A területet később ugyan lefedték, de összefüggő növényzet mégsem tudott kialakulni rajta, ezért szükségessé vált a szakszerű rehabilitáció. Ehhez mintegy 20 000 m3 földet szállítottak a helyszínre, és partrendezéssel, csaknem egy méteres rátöltéssel növelték a termőréteget. A növénytelepítésre fehér nyár- és szilfafajtákat telepítettek – erdőszerűen. A telepítés olyan sikeresnek bizonyult, hogy a fák ritkítása növekedésükkel párhuzamosan szükségessé válik. 459