A Magyar Hidrológiai Társaság XX. Országos Vándorgyűlése (Mosonmagyaróvár, 2002. július 3-4.)

4. szekció: Folyógazdálkodás - Guti Gábor - Dunai Ferenc: A síkvidéki folyóvízi rendszerek haltermőképességének rehabilitása a Kárpát-medencében

► vizes élőhelyek megszűnése • intenzív állattartás (liba, stb.) ► a biológiai vízminőség romlása Ipari tevékenység és közlekedés A népsűrűség növekedésével gyorsult az ártéri területek ipari hasznosításának mértéke, ami ösztönözte a közlekedési hálózat fejlesztését is. A vízgyűjtőterületeken helyenként ércbányák működnek, ahol nem ritkán a környezetet veszélyeztető és szennyező kitermelési technológiákat alkalmaznak. A haltermőképességet károsító hatások: • ipari szennyvizek nem megfelelő hatásfokú kezelése ► toxicitás, szennyezőanyagok akkumulálódása a táplálékláncban ► eutrofizálódás, a biológiai vízminőség romlása • fémbányászat ► rendkívüli szennyezés (pl. cianid) ► toxicitás, szennyezőanyagok akkumulálódása a táplálékláncban • közlekedés ► a vízi élőhelyek változatosságának csökkenése ► vizes élőhelyek megszűnése Urbanizálódás és idegenforgalom A nagyvízi szabályozást követően az ármentesített területek egyre jelentősebb benépesülése figyelhető meg, ahol újabb települések alakultak ki. A halprodukció szempontjából kedvezőtlen hatások: • kommunális szennyvizek hatékony kezelésének hiánya ► eutrofizálódás, a biológiai vízminőség romlása ► szaprobitás, a biológiai vízminőség romlása • szárazföldi közlekedési útvonalak építése ► az ártéri vízterek fragmentálódása • hajóutak, kikötők, rakpartok építése ► a vízi élőhelyek változatosságának csökkenése 1.2 Az ártéri akvatikus-terresztris átmeneti zóna biológiai funkcióinak korlátozódása A mérsékeltövi síkvidéki folyók legfontosabb hidrológiai sajátossága a szezonálisan ingadozó vízjárás, és ennek megfelelően az árterületre történő évenként ismétlődő kiöntés. A síkvidéki folyók jellegzetes élővilágának kialakulásában és fennmaradásában alapvető jelentőségű a folyó hidrológiai ciklusával oldal irányban mozgó akvatikus-terresztris átmeneti zóna (ATÁZ) – a víztest peremétől az 1-2 méteres vízmélységig terjedő parti sáv –, amelynek eredeti fluktuációs tartománya (azonos az ártérrel) sokszorosan meghaladja az állandó vízborítású mederterületek felszínét (J

UNK és társai 1989, BAYLEY 1995). Az ATÁZ biológiai aktivitása kiemelkedő. Kiterjedt oldalirányú mozgása hatással van a növényi tápanyagok és a szerves anyagok forgalmára, kitűnő élőhelyet biztosít a halivadék, a vízi gerinctelenek és a vízi növények számára, így meghatározó szerepet játszik a folyami (ártéri) életközösségek működésében. Legfontosabb biológiai funkciói: 1) növényi tápanyagok forgalma, 2) a szerves anyagok forgalma és a biomassza termelése, 3) élettér a vízi és vízhez kötődő élőlények szaporodásához és egyedfejlődéséhez. Egy folyóvízi rendszer haltermő képessége jelentős mértékben függ az ATÁZ kiterjedésétől és dinamikájától (R

ÉPÁSSY 1914, ANTIPA 1928, JUNK és társai 1989, WELCOMME 1979). Ha a nagyvízi időszakokban korlátozódik az elárasztott területek tér- és 290