A Magyar Hidrológiai Társaság XVIII. Országos Vándorgyűlése II. kötet (Veszprém, 2000. július 5-6.)

VÍZFOLYÁSAINK HIDROLÓGIAI REZSIMJÉNEK STABILITÁSA NOVÁKYBÉLA Szent István Egyetem, Vízgazdálkodási és Meliorációs Tanszék A vízfolyások vízjárására általában jellemző a több évet felölelő hosszabb időszakok szerinti nagyfokú állandóság, ugyanakkor az egyes évekre a nagyfokú változékonyság, egy-egy adott év vízjárásának a hosszabb időszakot jellemző átlagostól eltérő alakulása. A vízjárás stabilitásának számszerű mérésére a közelmúltban tartott, a regionális hidrológiai problémáival foglalkozó FRIEND konferencián az entrópián alapuló mérőszámot javasolták több európai ország példáján bemutatva [1], A tanulmány célja ennek a mérőszámnak hazai vízfolyásokra való alkalmazásának bemutatása, továbbá a mérőszámmal kapcsolatos egyes módszertani kérdések vizsgálata. 1. A HAZAI VÍZFOLYÁSOK VÍZJÁRÁSA A vízfolyások vízjárása, a hidrológiai rezsim, jól jellemezhető az évi lefolyás havonkénti megoszlásával. Vízfolyásainkon az évi lefolyás havonkénti megoszlását sokévi átlagban a következők jellemzik [2], A havi lefolyás legnagyobb értéke általában a télvégi-tavaszelejei hónapokban fordul elő: a vízgyűjtőben téli időszakban felhalmozódott hó ekkor olvad el és táplálja a vízfolyásokat. Vízfolyásaink többségénél a legnagyobb havi lefolyás márciusra esik. Ennél korábbi, februári legnagyobb lefolyás a Dunántúl déli felének vízfolyásaira, és a síkvidéki területekre jellemző. Azokon a vízfolyásokon, amelyek felső vízgyűjtő területe felnyúlik a magasabb hegységekig, az olvadás elhúzódik és a legnagyobb havi lefolyás áprilisban észlelhető. Ebbe a típusba elsősorban a nagyobb vízgyüjtőjü folyóink - mint a Tisza, a Szamos, a Bodrog, a Hernád, a Maros - sorolhatók. Egyes, főleg észak-dunántúli vízfolyáson, például a Rábán és a Bakonyból eredő vízfolyásokon, észrevehető egy júniusi második maximum, ami összefügg a hónap csapadékosságával. A második maximum egyes dél-dunántúli vízfolyáson, valamint néhány kisebb északmagyarországi vízfolyásunkon is kimutatható, ugyanakkor a nagyobb alföldi folyóink egyikénél sem jelentkezik. Vízfolyásainkra többnyire az is jellemző, hogy a télvégi-tavaszelejei maximumot követően a havi lefolyás fokozatosan csökken egészen a nyárvégi-őszelej i hónapokig, és a legkisebb értékét általában szeptemberben 506