A Magyar Hidrológiai Társaság XVIII. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Veszprém, 2000. július 5-6.)
1. SZEKCIÓ: Terület- és településfejlesztés és a vízgazdálkodás kapcsolata - Bardóczyné Székely Emőke–Nováky Béla: Vizes élőhelyek létrehozásának lehetősége a Tisza mentén (nagykörűi példán bemutatva)
terület aránya nagyjából 1:10-1:14. Ilyen arányok mellett a vízgyűjtő természetes lefolyása, tapasztalatok szerint, a nagykörűi éghajlati adottságok esetében nem elegendő az állandó vizes felület fenntartásához [2]. Erről a részletesebben elvégzett elemzések is meggyőznek. 3.1 A SULYMOS-LAPOSI VÍZGYŰJTŐ FOLYÁSI ADOTTSÁGAI A vízgyűjtő lefolyás viszonyaira - megfelelő észlelések hiányában - az analógnak tekinthető sajfoki vízgyűjtő alapján tájékozódtunk. A sajfoki belvízi vízgyűjtő 894 km 2, talajai agyagos réti szolonyecek, éghajlati adottsága hasonló a körűi medence éghajlatához. A sajfoki vízgyűjtőre rendelkezésre áll az 1921-1958. évekre rekonstruált lefolyási adatsor [3], A sulymos-laposi vízgyűjtő havi lefolyási adatsorának rekonstruálása során abból a feltételből indultunk ki, hogy a havonkénti aj lefolyási tényező és a lefolyást kiváltó Q havi csapadék közötti kapcsolat megegyezik a havi lefolyási tényező és a havi csapadék sajfoki vízgyűjtőre előállítható kapcsolatával. Ismerve a sajfoki vízgyűjtő analógiájából a lefolyási tényező és a csapadék aj = f(Q) kapcsolatát, a sulymos-laposi vízgyűjtő havi lefolyásának idősora előállítható az Lj =cijQ képlettel, ahol C, a csapadék Nagykörű és Kőtelek állomások adataiból számított havonkénti területi átlaga. A sajfoki vízgyűjtőben az átlagos évi lefolyás 14 mm, az évi csapadék 538 mm volt az 1921-1958 években. A lefolyási tényező 0,026 volt, azaz a csapadék 2-3%-a folyt le. A csapadék lefolyó hányada az egyes években eltérően alakult jó összefüggésben magával a csapadékkal: csapadékosabb években a lefolyó hányad némileg növekedett és elérte az 5-6%-ot, szélsőségesen a 8%-ot, míg szárazabb években 1-1,5% körüli volt. 3.2. A SULYMOS-LAPOSI TÁROZÓ (VIZES ÉLŐHELY) VÍZHÁZTARTÁSA A nagykörűi medence az ország egyik legszárazabb vidéke, ahol az évi potenciális párolgás meghaladja a csapadékot, a térséget éghajlati vízhiány jellemzi. Különösen jelentős éghajlati vízhiány lép fel a nyári hónapokban, amikor a vízfelületről elpárolgó vizet a ráhulló csapadék nem képes pótolni. Az 1979-1998. évekre végzett vizsgálatok szerint a párolgás és a csapadék különbözete ebben az időszakban minden hónapban negatív. A vizes élőhely tározónak tekinthető, amelynek bevételét a tározó felületére hulló csapadék (Cy) és a vízgyűjtőről hozzáfolyó (és a tározó felületére átszámított) vízmennyiség (Ly), kiadását a párolgás (Py) és az esetleges túlfolyás (Ljj) jelenti. A vízmérleg eredménye a havi vízszint változása (AHjj). A tározó havi vízmérlege tehát 7
