A Magyar Hidrológiai Társaság XV. Országos Vándorgyűlése I. kötet (Kaposvár, 1997. július 9-11.)

VÍZELLÁTÁS - Karászi Gáspár: A lakásonkénti vízfogyasztás mérés tapasztalatai, problémái Magyarországon

2. ELŐZMÉNYEK 2.1 Előzmények 1990-ig Hazánkban a mai értelemben vett viziközmű-szolgáltatásról a XIX. század második felétől beszélhetünk. A közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvíz mennyiségének, más szóval a vízfogyasztásnak a mérése a századfordulótól fokozatosan fejlődött ki. A lakossági (kommunális) vízfogyasztás mérésnek fő jellemzője 1990-ig a lakóépületenként, lakótelkenként - a lakótelepi ún. szalagházak megjelenése óta - sok esetben a lépcsőházanként megvalósuló mérés volt. Ez volt a szinte kizárólagos gyakorlat a II. világháború előtt épült többnyire bérházként hasznosított soklakásos épületeknél, majd a háborút követően a tömeges lakásépítés korszakában mind a hagyományos technológiával készült, mind a házgyári technológiával megvalósított lakótelepi (bér, szövetkezeti, OTP-társasház formában hasznosított) épületek esetében is. Ezen túlmenően még a néhány lakásból álló, magánerős építkezés útján készült társasházak esetében is legtöbbször egy vízmérő került beépítésre az épület, illetve az ingatlan összes vízfogyasztásának mérésére. Ez, az ingatlanonként, épületenként egy vízmérőt alkalmazó gyakorlat kizárólag a családi házak esetében oldotta meg a lakásonkénti, azaz érdekeltenkénti vízfogyasztás-mérést, mivel ezeknél a lakóépület és a lakás egybeesik, illetve az egész ingatlan (ház, udvar, kert) egy érdekelt tulajdonában vagy használatában van. Mi az oka annak, hogy évtizedeken keresztül szinte probléma nélkül működött a fentiekben ismertetett gyakorlat, amely szerint egy-egy többlakásos épület esetében csak az épület teljes vízfogyasztását, azaz a kizárólag a "kollektív" fogyasztást mérte a szolgáltatást végző vízmű vállalat? A fő ok egyértelműen az átlagos jövedelmekhez képest igen alacsony szinten tartott lakossági víz- és csatornadíjakban keresendő. Az egyéb okok, melyek szükségtelenné tették a lakásonkénti fogyasztásmérést, nagyrészt e fő okból származtathatóak. Ilyenek például a következők: - Az állami bérlakások esetében 1990-ig a lakbér magában foglalta a vízdíjat is. - A lakásfenntartó szövetkezetek az üzemeltetési közös költségek között gond nélkül el tudták számolni a közös vízdíjat. - A társasházak esetében a közös képviselőknek nem okozott problémát a lakóktól az egy lakásra jutó vízdíj beszedése, s többnyire senki nem vizsgálta, hogy igazságosan (pl. létszámarányosan) történt-e a díj lakásokra való szétosztása. Ezt, a lakosság szempontjából kedvező helyzetet, azaz az alacsony lakossági díjakat - melyek esetenként a tényleges ráfordításokat tükröző termelői díjaknak 27