A Magyar Hidrológiai Társaság II. Országos Vándorgyűlése IV. kötet, Regionális vízellátás, víztisztítás (Pécs, 1981. július 1-2.)

GYIMESI BÉLA–KALÁCSKA ISTVÁN: A Dunakanyar regionális partiszűrésű vízbázisainak üzemelési és fejlesztési problémái

Mindezek arra engednek következtetni, hogy a mesterséges ivóviztisztitás nagy beruházási és üzemelési költségei miatt háttérbe került és ismét a természetes talajszürés felé kell orient élődnünk. Ezzel az elméleti iránymutatással a gyakorlati üzemelés is messzemenően egyétért, mert a partiszűrést egyszerű, jól bevált és biztonságos vízszerzésnek tartja, mely megteremtheti az egyensúlyt a viz mennyiségi és minőségi követelményei között. Igen fontosnak tartjuk annak a ténynek a mielőbbi tisztázását, hogy mi az a minimális szűrési hossz a teraszkavicsban, amelynél a szűrés hatékonysága még megfelelő. A gyakorlatban ugyanis a közvetlen vizpart, sőt a partközeli meder alatti fenékréteg a legjobbnak tartott vízszerzési terület. Ez természetesen döntően függ a folyóviz minőségétől, a kavicstalajtól, annak minőségétől, az iszap általi szennyezettségétől, de főleg az állandóan nedvesített fekű feletti vastagságától. Ami a folyóvizeink, elsősorban a DUNA vízminőségét illeti, abból kell kiindulnunk, amit tapasztalunk. Nevezetesen azt, hogy a jelenlegi szennyezettség mellett, figyelembevéve természetesen az időszakonkénti lökésszerű koncentrátumok hatását is, a nagy folyóink vize megfelelő nyersviznek tekinthető ahhoz, hogy az partiszűréssel ivóvizminőséget eredményezzen. Véleményünk szerint az élőviz, jelen esetben főleg a DUNA-ra gondolunk, kellő öntisztuló és higitó képességgel rendelkezik, és méreteinél fogva betölti mindazt a szerepet, melyet más körülmények között (például: a RADNA-nál) előtisztításnak nevezünk. Ilyen megfogalmazásban DUNA-i relációban a partiszürés találóan nevezhető a vizdúsitás spontán esetének /2/. Ezt igazolja a gyakorlati üzemelés is, hiszen a meglévő kútrendszereink zöme közvetlenül a kisvízi partélre, tekintélyes hányada pedig magába a kisvizi (középvizi) mederbe települt. Ezeknél a kútrendszereknél - ideértve a törpe csápos kutak egy részét is - a parttól való távolságról, illetve az ezzel nyerhető szűrési hosszról nem igen beszélhetünk. A szűrési hossz megítélésénél tehát nem pusztán a logikai szempontok érvényesülnek. A partiszűrés sajátosságai - egyben előnyei - közé tartozik, hogy a szennyezőanyagok túlnyomó része, tehát nitrát, ammónia, egyéb szerves és szervetlen szennyező anyagok, biológiai szennyezők, mikroszennyezők is már a mederfenéken a szürőközegbe történő belépés helyén, attól mintegy 3 méteren belül kiszűrődnek, közömbösitődnek /2/. Közvetlenül a belépés helyén alakul ki a vékony biológiai hártya is. Vannak olyan szennyező anyagok, melyek a szűrési hossz növekedésével nem hogy csökkennek, hanem éppen feldúsulnak. Ilyen például: a vas-mangán, ammónia, melyek az egyre fogyó oxigén hatására anaerob körülmények között oldatba mennek át, illetve nitrátból ammóniává alakulnak. A DUNA természetes nitrát tartalma is igy alakul át ammóniává. Ez a folyamat a partiszűrésnél igen kedvezőtlen. Nem elhanyagolható az élőviztől történő eltávolodásnak a háttéri hatása sem, mely miatt a partiszűrés fokozatosan talajvíz kitermeléssé alakul át. Ez a folyamat annál kedvezőtlenebb, minél kevésbé biztositható a kút körüli felső vizzáró réteg, vagy mesterséges fel77