Hidrológiai tájékoztató, 2014
ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Dobos Irma: Gondolatok a felszín alatti víz védelméről
anyagok értéke jelentősen csökkent és élővízzé alakult át. Az is kiderült, hogy a hosszabb idejű tározás biológiai módszerek alkalmazásával hatékonyabb, mint a rövid idejű tározás (Borsodi et al. 2012). 3. A használt hévíz legkézenfekvőbb, tehát a legegyszerűbb továbbítása egy közeli felszíni vízfolyásba vezetni. Tudomásunk szerint ilyen történik a főváros Duna menti fürdőinél is, a többinél pedig közvetlenül a csatornahálózatba megy. A használt hévíz felszíni vízbe juttatását nemrég részletes vizsgálatokkal meg lehetett állapítani a különböző kémiai összetétel alapján, hogy melyik élővíz alkalmas a tervezett hévíz befogadására. A leglényegesebb kritérium ebben az esetben a hígulás mértéke, mert ez dönti el, hogy a befogadó élővilágában káros következményei lesznek-e. A vizsgálatok a felszíni vizeknél az éves átlag-vízhozamot vették figyelembe, a hévízmennyiségnél és minőségnél pedig a hévízkutakból maximálisan kitermelt vízmennyiséggel és minőséggel számoltak állandó termelést feltételezve. Mivel a szakaszos termeléstől eltekintett, így a hígulás sokkal nagyobb mértékű volt. A tárolás hatására előálló minőségi változással a vizsgálat nem foglalkozott (Tonkó 2012). Úgy tűnik, hogy kedvezőbb eredményt lehetne kapni, ha nem a kútból kitermelt nagy hőmérsékletű és nagy ásványi anyag tartalmú vizet vizsgálnánk, hanem valóban a csurgalékvizet, mert egy 70-80 °C hőmérsékletű hévizet általában nem juttatnak a befogadóba, hanem fürdő esetében a 26-36 °C-ra lehűtött hévíz használat után hőmérséklete még kisebb lesz, majd ezután még további hűlés után jelenik meg mint csurgalékvíz. Miután igen nagy változatosságot mutatnak az ország hévizei és a befogadók is, ezért valóban célszerű azokat elkülönítve vizsgálni. 4. A dunántúli Lébény-i termelőszövetkezetben érdekes kísérletet végeztek a hévíz tárolásával kapcsolatban. Földbe süllyesztett - egyszerű ásott, majd alul és oldalt fóliával szigetelt - víztartályba a nyáron feleslegessé vált meleg vizet tárolják a téli időszakra, a kertészet fűtésére. A vízfelszínre kb. 4 cm vastag műanyag szigetelő törmeléket szórtak, majd e fölött 20- 30 cm-re egy takaró fóliát helyeztek el. A felületi szigetelés olyan tökéletesnek bizonyult, hogy a felső fólián a hó is megmaradt. A nagy tömegű meleg víz biztosítja a - ma már osztrák tulajdonban lévő - gazdaság kertészetének téli hőigényét. Hasonló jellegű megoldással találkoztunk Békésen is. Hévízbasznosítás A hévízre is jellemző, hogy kevés kivételtől eltekintve - állandóan megújul, újratermelődik, más nyersanyaggal nem helyettesíthető és nem importálható. E különleges helyzete határozza meg készletének megítélését, amely a hévízgazdálkodás egyik alapját képezi. A vizkészlet számbavételénél igen fontosak a hévíz fizikai és kémiai tulajdonságai, de igen súlyos érv, hogy milyen mennyiség áll rendelkezésünkre. Ha a tárolt készlet és az utánpótlódás jelentős, helyes gazdálkodással huzamosabb ideig nagyobb vízmennyiség is kitermelhető anélkül, hogy a hévíz mennyiségében és összetételében változás következne be. A nem utánpótlódó készlettel rendelkező hévíztest termelése viszont korlátozott, éppen ezért az ilyen jellegűt csak különleges, főként gyógyászati hasznosításra lehet és szabad igénybe venni. Az utánpótlódást azonban jelentősen befolyásolhatja az éghajlatváltozás, mert ha nincs megfelelő mennyiségű csapadék, akkor a beszivárgás is minimális, így a kitermelt vizet nem lehet pótolni, tehát a víztermelés (ivó- vagy hévíz) ebben az esetben nem korlátlan. Ezen kívül a változékony időjárást még jellemzi az időnkénti rendkívüli nagy csapadék-mennyiség és a hosszú ideig tartó szárazság. Különösen zavaró lehet a hévízben a szén-dioxid, a kén-dioxid, metán és a mérgező elemek (higany, ólom, arzén, cink, kén, esetleg még urán is) jelenléte. A termelést sok esetben a nagy sótartalom kiválása különösen gátolja (Bobok 2010). Gázvizsgálatot már több évtizede végez minden laboratórium, de a mikroalkotók rendszeresen csak 2004-től szerepelnek az elemzésekben. A 150 év óta tartó nagy mennyiségű felszín alatti víztermelés következményét Debrecen belterületén a térszín süllyedése is mutatta, amelyre már az 1960-as években többen utaltak (Bendefy 1968). Vitathatatlan, hogy akkor járunk el helyesen, ha a hévíz fizikai és kémiai adottságait teljes egészében felhasználjuk. A fűtésre használt, de még meleg, tiszta víz felhasználására több lehetőség kínálkozik. Az első komplex hasznosítás megoldásával a szentesi megyei kórház részére 1958-ban létesített hévízkúttal valósult meg. A 80 °C hőmérsékletű hévizet 4 lépcsőben hasznosították. Először az épület fűtését és használati meleg víz ellátását, majd a zárt fürdő és a mezőgazdaság vízellátását oldották meg. Úgy látjuk, hogy a fürdőkben a legrosszabb hatásfokkal hasznosítják a hévizet, ha az értékes hőmennyiség legnagyobb része kihasználatlan az ivóvíz minőségű és hőmérsékletű vízzel való hűtés következtében. Ott, ahol a hévizet szükségből ivóvízként használják, ott is a felesleges hőenergiát célszerű hasznosítani. A mezőgazdaság kertészeti részlegei a Dél-Alföldön a legtöbb hévízkutat üzemeltetik, amely nagy mennyiségű csurgalék-hévízet eredményez. Annak egy részét vissza tudják ugyan sajtolni, de a legtöbb egy tárolóba kerül. A hévízkutak egy részét hőszivattyú üzembe helyezésével ki lehetne váltani a termelésből és ez jelentősen egyszerűsítené az energiaellátást, mivel kis mélységből is feltárható lenne a szükséges alacsony hőmérsékletű víz. Bár a Magyar Állami Földtani Intézet törvényes keretek között 1885-től nyilvántartotta a mélyfúrású kutakat, de mivel ellenőrzése korlátozott volt, ezért az csak 1954, illetve 1958 után valósulhatott meg, amikor az ipari geológiai szolgálat megalakult. A hévízkutak nyilvántartása, majd állandó ellenőrzése viszont az 1960-as évektől a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet hatáskörébe tartozott. Az 1993. január 1-i állapotot már Liebe Pál megjelent munkájában 10 °C tartományonként a számba vett kutak számát, a vízhozamot és a hasznosítás módjait (fürdő, ivóvíz, mezőgazdasági, ipari vízellátás, észlelőkút, selejt, visszatápláló, zárt, kommunális vízellátás) közölte (1993) (1. táblázat). Ekkor az addig ismert kutak száma 1152 volt, de csak 786 működött, majd 2012 január 1-i állapot szerint (Lorberer A. J. nyomán) az összes kút 1582, de abból csak 1067 működött (2. táblázat). Közel 37
