Hidrológiai tájékoztató, 2013
EMLÉKEZÉSEK - Dr. Vágás István: Emlékezés Bogdánfy Ödön születése 150. évfordulóján
Emlékezés Bogdánfy Ödön születése 150. évfordulóján (Torda, 1863. december 18-Budapest, 1944. március 13.) Bogdánfy Ödön hidrológus, vízépítő mérnök Budapesten, a Műszaki Egyetemen szerzett 1885-ben oklevelet. 1890-ben állami szolgálatba lépett. 1891-től a hidrológia magántanára, majd az Országos Vízépítési Igazgatóság munkatársa. 1916-tól a Budapesti Kultúrmérnöki Hivatal vezetője és műegyetemi c. rk. tanár. 1919-ben átveszi az Országos Vízépítési Igazgatóság vezetését, ami miatt 1920-ban nyugdíjazták. Magánmérnökként folytatta működését haláláig. A Magyar Hidrológiai Társaság jogelődjének főtitkára, majd elnöke volt. Idézzünk a továbbiakban a Hidrológiai Közlöny 1967-ben kiadott 1945. évi számából, Láiszlóffy Woldemár megemlékezéséből: * Már pályája kezdeten rabja lett a francia szellemiségnek. Annak a szellemiségnek, amely világos logikával kutatja és fejti ki röviden egy-egy kérdés lényegét - ellentétben a vaskos kézikönyvet író némettel, vagy a kiskáté szerű gyakorlati útmutatót szerkesztő angolszásszal. Rousseautól tanulta a gondolkodás és írás művészetét. Nemcsak olvasta, hanem fordította is műveit. így felkészülten lépett azután a tudomány szentélyébe. Nem fiatalos hévvel, féktelen maga-bízással, hanem azoknak az alázatával, akik már világosan látják az emberi tudás korlátáit. Előbb évek szívós munkájával módszeresen áttanulmányozta a hidraulika és a vízépítéstan klasszikusait. Nemcsak átböngészte az akkori idők vezető szakfolyóiratának, az „Annales des Ponts et Chaussées”-nek első kötetüktől, 1831 óta megjelent vízügyi vonatkozású cikkeit, hanem kivonatolta és közzé is tette őket, mert elejétől kezdve önzetlen szolgája volt a tudománynak: nem magának, hanem az egyetemes magyar művelődésért dolgozott. Elképzelhető, hogy több mint 60 esztendő tudományos termésének ilyen aprólékos feldolgozása és megemésztése után milyen hallatlan fölénnyel indult tudományos pályáján. Rövid 15 év alatt hézagpótló kézikönyvek sorával ajándékozta meg a szakköröket. 1902-ben kiadott Hidrológiáját, amellyel a Magyar Mérnök es Építész Egylet nagy aranyérmét érdemelte ki, 1906-ban követte A természetes vízfolyások hidraulikája két kötetben. Ez a műve már a Tudományos Akadémia támogatásával jelent meg épp úgy, mint röviddel később a Hidraulika. És amíg sűrűn szerepelt a napilapok és a szak- folyóiratok hasábjain műszaki es közgazdasági cikkeivel, időt szakított élete főművének, A vízierők-nek megírására is, amely az első világháború küszöbén két vaskos kötetben jelent meg, és másodszor szerezte meg szerzőjének a mémökegylet aranyérmét. Természetes, hogy ezzel a hatalmas teljesítménnyel gyors ütemű emelkedés járt együtt mind a hivatali ranglétrán, mind tudományos téren. 1901-ben műegyetemi magántanárrá képesítették, 1917-ben rendkívüli tanári címet kapott. 1919-ben a szakszolgálatban elérhető legmagasabb rangban, h. államtitkárként, átvette Kvassay Jenőtől a földművelésügyi minisztérium vízügyi szolgálatának legfőbb őrhelyét. Ez lett a tragédiája. Mint minden politikai fordulat, az 1919-i is elsöpörte az előző rendszer vezető állásban lévő embereit, értékeset és talmi csillogású könyöklőt egyaránt. Bogdánfynak is menni kellett. Mert nagy és megbocsáthatatlan bűne volt a fölényes tudása, és az, hogy helyesnek ítélt véleményét sohasem rejtette véka alá. De amikor tiszta lelkiismeretének tudatában büszke öntudattal visszavonult gazdag szellemvilágának fellegvárába és bezárta maga mögött a kaput, nem ő lett szegényebb, hanem azok, akik kívül rekedtek. És ettől az időtől kezdve 24 évi hallgatás következett, a magyar tudományos élet pótolhatatlan veszteségére. 1924-ben a debreceni Tudományos Társaság kérésére megírta az Alföld hidrológiája c. kitűnő összefoglaló művét, és Sajó Elemér unszolására kerek 100 évre egészítette ki az Annales des Ponts et Chaussées összesen 8 kötetre duzzadt vízügyi kivonatait, de egyébkent csak a Természettudományi Közlöny hasábjain találkozhattunk olykor-olykor nevének kezdőbetűivel jegyzett apróbb ismertetésekkel. Kézikönyveiben azonban változatlanul közöttünk élt, hatott és tanított továbbra is, és műveit még megjelenésük után 30-40 évvel is örömmel sorozta kézikönyvtárának kötetei közé minden vízimémök és hidrológus - ha nagy nehezen hozzájuk jutott. Külön kell felmérnünk Bogdánfy Ödön munkásságának jelentőségét nekünk, magyar hidrológusoknak. Mert 1894. évi franciaországi tanulmányútjának tapasztalataival gazdagodva nemcsak megtermékenyítette a vízrajzi szolgálatunkat a nagynevű Belgrand-nak, a Szajna-völ- gyi árvízjelzés szervezőjének úttörő eszméivel, hanem az ő nyomdokain tovább haladva megalapítója és első művelője lett a mérnöki értelemben vett tudományos hidrológiának. Hamarosan belátta ugyanis, hogy a vízépítés csupán eszköz a voltaképpeni cél: a tervszerű vízgazdálkodás elérésére. Mivel pedig gazdálkodni csak olyan jószággal lehet, amelynek rendelkezésre álló készleteit mindenkor pontosan ismerjük, következésképpen tervszerű vízgazdálkodásról szó sem lehet a víz előfordulásainak és földi körforgásának tökéletes ismerete nélkül - egész tudását a vízgazdálkodás ezen alapvető segédtudományának, a víztannak vagy hidrológiának művelésére összpontosította. Ezt az elhatározó célkitűzést tükrözik hidraulikai és gyakorlati vízépítési művei is. A víz tudománya - akár rombolásának akarunk gátat vetni, akár hasznos munkavégzés céljából igyekszünk leigázni ezt az őselemet, rendkívül sokoldalú felkészültséget kíván művelőitől. A geológus, meteorológus vagy mérnök, a földrajztudós, erdész és agrológus, a fizikus és a vegyész, a higiénikus és a balneológus mind más-más szemszögből nézi a vizet, és közben minduntalan tudományának határaihoz ér, ahol csakhamar elveszíti mozgásának biztosságát. A hidrológiai kutatás ezért hatalmas szintézist kíván, amelyre csak olyan kivételes nagyság 8
