Hidrológiai tájékoztató, 2012

DIPLOMAMUNKA PÁLYÁZATOK - Horváth Péter: Energiaveszteség feltáró és üzem-optimalizációs vizsgálatok a Galgamenti Víziközmű Kft. turai vízellátási üzeménél

1. sz. mértékadó szakadási helyen az elöntés képe a szaka­dás után 7 órával, Kál mellett. A jól látható D-i elöntési határvonal az M3-as autópálya visszaduzzasztó hatása A víz útjának - térben és időben - pontosabb ábrá­zolása még a modell szerint teljes elöntéssel fenyegetett Tarnaörs és Erk lakosainak is nyújthat segítséget érté­keik mind teljesebb mentésére. Adott helyen kialakuló elöntési szint és tartósság ismerete alapvetően meghatá­rozhatja a védekezés módját, eszközeit. Az általam készített modell szinte a végletekig egy­szerűsíti a valóságot, mégis életszerűbb, mint az 1979-es tervben megfogalmazott elképzelés. Még sok fejleszteni, pontosítani való akad a model­len, a mértékadó árhullámkép meghatározása egy külön dolgozat tárgya lehetne, de úgy érzem, elértem a célom. A régi, statikus, tározásos lokalizációs modell helyett be tudtam mutatni egy korszerűbb, a valóságnak és az igé­nyeknek jobban megfelelő modellt. 1 .sz. mértékadó szakadási helyen az elöntés képe a szakadás után 7,5 órával, Kál mellett - az M3-as autópályán kezd átbukni a víz Köszönetnyilvánítás Mindenekelőtt Rácz Miklós EM-VIZIG igazgató úr­nak, aki anyagilag lehetővé tette, hogy részt vehessek a szakmérnök-képzésen. Dr. Szlávik Lajos tanár úrnak, aki elhitte, hogy képes vagyok a kitűzött feladatot végrehaj­tani, emellett hasznos tanácsokkal is segítette a munká­mat. Zellei László tanár úrnak a FLO-2D program bizto­sításáért, és korrekt, magas szintű elvárásokat tükröző konzultációs segítségéért. Továbbá fel nem sorolható szakemberek, kollégák, barátok támogatásáért, akik ed­digi (nem csak vízügyi) pályámat értékes közreműködé­sükkel előbbre mozdították. Energiaveszteség feltáró és üzem-optimalizációs vizsgálatok a Galgamenti Víziközmű Kft. turai vízellátási üzeménél* HORVÁTH PÉTER Bevezetés, célok Az energia-racionalizálás nem cél, hanem eszköz egy egészségesebb és biztonságosabb jövő kialakítása irányába. A szivattyú teljes élettartamát vizsgálva az energiaköltségek a teljes költségek 85 %-át teszik ki. A szivattyú élettartama során, az energiaköltség a legnagyobb költségtényező. En­nek fényében különösen fontos, hogy a rendszerhez legjob­ban illeszkedő, optimális hatásfoktartományban üzemelő szivattyút működtessük, ezáltal csökkenteni tudjuk annak villamosenergia fogyasztását. A Galgamenti Viziközmű Kft., mint a viziközművek üzemeltetője, megalakulása óta folyamatosan kiemelt feladatként kezeli az energiatakaré­kos üzemeltetés kérdéskörét, ezáltal közvetve a környezet védelmét. Anyagi lehetőségeihez mérten törekszik az üze­meltetésében lévő átemelő gépházak felújítására, a szi­vattyúk cseréjére. A Kft. 2010-es üzleti tervében megfogal­mazta az a célt, miszerint 2011. év végére a turai gépház fe­lújításra kerül. A szakdolgozat célja az energiaveszteség fel­táró és üzemoptimalizációs vizsgálatok elvégzése, valamint javaslattétel a megvalósítandó műszaki fejlesztésekre a mű­szaki és gazdasági számítások figyelembevételével. Meglévő állapot A turai vízmű gépház két irányba szállítja az ivóvizet, DN 400-as vezetéken Tura város irányába, valamint DN 300-as expressz vezetéken keresztül a bagi központi te­lephelyre. Nem volt lehetőség ágankénti vízszállításra. A beépített szivattyúk a '70-es évek pazarló vízfogyasztá­sára voltak méretezve, melyek mára elavultak és túlmé­retezettek, ezért 6-8 órás üzemidővel üzemeltek. Az ivó­vízhálózat strukturális hibái és a nagy vízszállítású szi­vattyú üzemeltetése miatt a hálózati nyomás 7,5 bar volt. A szivattyúk direkt indítása miatt induláskor a hálózat­ban tranziens folyamatok játszódtak le. Hidraulikai modellezés A szivattyúk és hálózat ellenőrzését (mind két irányba) EPANET hidraulikai modellező programmal végeztem. A kiválasztott szivattyúk megfelelőek. Tura város irányába a jelenlegi nyomás közel 1 bar-ral fog csökkenni, mert ki­sebb vízmennyiséggel a csőhálózatból adódó veszteség is csökken, és ez az induló nyomás csökkenésével jár. Ezzel megvalósul a nyomásmenedzsment, ami a vízveszteség­* A 2011. évi Lászlóffy Woldcmár diplomamunka pályázaton Bsc kategóriában III. díjat nyert diplomamunka kivonata. 31

Next

/
Oldalképek
Tartalom