Hidrológiai tájékoztató, 2010

EMLÉKEZÉSEK - Dr. Csekő Géza: Dr. Oroszlány István professzorra emlékeztek halála 25. éves évfordulóján dr. Marjai Gyula, dr. Csekő Géza és dr. Pálfai Imre emlékezésével

- 1969. Fülöp Gábor: Vakonddrénezés módszerének és eszközeinek vizsgálata vizenyős gyepterületek vízrendezésénél - 1970. Csekö Géza*: Vízcseppballisztikai vizsgálatok az esőszerű öntözés minősítésére - 1971. Bessenyei Gáspár: Öntözőberendezések vizsgálata cukorrépánál a Sinatelepi ÁG.-ban - 1971. Csókái István: A vízkészlet-gazdálkodás feladati és fejlesztési elképzelései állami gazdaságok búza és kukorica terméseinek elemzése alapján - 1971. Végváriné Bede Ildikó: A mclybarázdás felületi öntözés tervezési irányelveinek kidolgozása (* a Kultúrtechnika Tanszék munkatársa) Konzulensi tevékenységének koncepciójáról írja: „A vezetői-irányítási tevékenységem keretében mindig kerestem a közvetlen emberi kapcsolatokra épülő munkatársi viszonyt és a személyes szakmai viták során történő meggyőzés lehetőségét.... Ez a módszer bevált, igyekszem az irányításom alatt folyó munkákat egységes koncepció keretébe illeszteni." A Tanszék sikeres működéséhez hozzájárult, hogy a GATE három tanszékén (Kertészeti, Üzemtani, Kultúrtechnikai) megalakult egy akadémiai (MTA) Öntözési Kutatói Munkaközösség, amelynek Kultúrtechnikai Csoportja 10 éven át 1974-ig működött. Saját kutatási témát indított a mezőgazdasági termelés színvonalának és a mezőgazdaságban folyó vízgazdálkodás színvonalának összehangolására. Vizsgálataiban hosszú idejű adatsorokat (termésadatok, csapadékok) matematikai statisztikai módszerekkel elemzett. Megállapította, hogy a mezőgazdasági termelés száz esztendős fejlődése során a termelési színvonal egyegy emelkedési periódusa újabb és újabb vízgazdálkodási beavatkozást váltott ki (vízrendezés, öntözés, belvízrendezés) a vízháztartási viszonyok javítására. Az elemzéshez bevezette a területi vízhasznosulási együtthatót, (a csapadékegységre eső termésmennyiség), amely alkalmas volt a mezőgazdasági termelés színvonalának vízgazdálkodási szempontból való összehasonlítására, egyegy térség vízhasznosulási eltéréseinek vizsgálatára. (A területi vízhasznosulási együttható helyett, időnként területi vízháztartási tényezőt mond.) E vizsgálatok során jut arra a következtetésre, hogy ... „ahol a területi vízhasznosulási tényező a korszakot jellemző értéket eléri, ott az öntözéses gazdálkodás bevezetése jó gazdaságokban időszerű." Módszere alapján a mezőgazdasági termelés színvonalának és az öntözést szolgáló műszaki berendezések színvonalának összehangolása is megvalósítható. A vízgazdálkodás színvonalának mezőgazdasági oldalról való jellemzésére bevezette a vízgazdálkodási tényező fogalmát, (a tényleges termés és az optimális vízellátottság melletti lehetséges termés viszonya) amelynek értékeit egy-egy agrotechnikai szinten a természeti viszonyok (hidrológiai adottságok) határozzák meg. A területi vízháztartási együttható és a vízgazdálkodási tényező viszonyának a távlati tervezési feladatokban való felhasználását tartja lehetségesnek. Saját megfogalmazása szerint: „Ezeknek a vizsgálatoknak az eredményeiből nyilvánvalóvá lett, hogy mind a területi vízhasznosulási együttható, mind a vízgazdálkodási tényező jól jellemzi valamely térség vízgazdálkodásának alakulását, s szó lehet arról, hogy a két mutatóból képzett idősorokat távlati feladatok megítélésére felhasználjuk. Ez az első eset arra, hogy a mezőgazdasági vízgazdálkodás távlati tervezéséhez a mezőgazdasági termelés, illetve a vízgazdálkodás fejlődésének szoros kapcsolatára figyelemmel lehettünk." A korábbi öntözésfejlesztésre vonatkozó vizsgálatai és ezek a kutatások szolgáltak alapul akadémiai doktori értekezéséhez, amit 1971 -ben védett meg, „Az öntözéstechnika fejlesztését szolgáló kutatások vizsgálata" címmel. A területi vízhasznosulási tényezőre vonatkozó vizsgálataiból az is kitűnt, hogy a tavaszi belvízkárok keletkezésénél a termés szempontjából kritikus időszak az április. Ezt tudva meghatározta a „célszerű levezetési időt, amellyel pontosabbá tehető a levezető művek tervezési metodikája." „Vizsgálataink igazolták, hogy igen sok belvízöblözetben a főművek vízszállító kapacitása lehetővé tenné a belvizek gyorsabb levezetését, ha a területről a vizek gyorsabban jutnának el a főművekig. Ezt azonban akadályozza az üzemi levezető hálózatok kiépítetlensége, vagy üzemeltetésük, fenntartásuk elhanyagolt volta..." „Az üzemi levezető hálózatnak három igényt kell kielégítenie: - legyen alkalmas a tábláról lefolyó vizeknek a lefolyás ütemében való befogadására, elvezetésére; - az üzemi vízgyűjtő terület vízgazdálkodásának szabályozása érdekében legyen mód a csatornában lefolyó vizeknek ideiglenes tározókba vezetésére, majd a megengedett tartózkodás után a vizek visszaterelésére; - a torkolati műtárgynál lévő ideiglenes tározó kifolyását a befogadó üzemközi csatorna terheltsége szabályozza mindaddig, amíg a rendkívüli vizek levezetésének kényszere az árapasztók automatikus üzembelépésével a befogadó szállító kapacitását meghaladó vízhozamok lebocsátását szükségessé nem teszi. Ezek az eredmények megint csak azt mutatják, hogy Oroszlány professzor mindig időben reagált a mezőgazdaság fejlődéséből a vízgazdálkodás fejlesztésével szemben megnyilvánuló elvárásokra. „Szemléletének átfogó jellegét a legújabb eredmények gondolkodásában való beépülését jellemzik utolsó írásai." 1981-ben azt írja: „...a mezőgazdasági vízgazdálkodás ma már kilép abból a korábbi szerepéből, hogy mint a víz- és aszálykár elhárításának eszközét tekintsük. A termesztéstechnológia fejlesztése ma kényszerítő erővel igényli a termőhelyi vízháztartás szabályozásának a termesztéstechnológiába való építését. A termőhelyi adottságok beavatkozásokkal elérhető javítása viszont, feloldja a fejlődés korlátait." Széleskörű szakmai közéleti szerepet is vállalt. Mosonyi Emil elnök mellett, titkára volt az ICID MNB-nak. Aktív vezetőségi tagként, előadóként vett részt az MHT mezőgazdasági vízgazdálkodással foglalkozó szakosztályainak a munkájában és szervezett rendezvényeket. 1968—75-ig 16