Hidrológiai tájékoztató, 2008

EMLÉKEZÉSEK - Dr. Dobos Irma: Az 50 éves Vízkutató és Fúró Vállalat vízföldtani munkája

Az 50 éves Vízkutató és Fúró Vállalat vízföldtani munkája

4 A második világháború befejezése után, az újjáépítéskor és az ezt követő években ugrásszerűen megnövekedett az ország vízigénye. Az új vízbázisok kutatásának és feltárásának irányítása, mint korábban, most is a Magyar Állami Földtani Intézetre (MÁFI) hárult volna, bár ekkora feladat végrehajtására már nem volt lehetősége. A megoldást Vitális Sándor (1900-1976), a MÁFI akkori igazgatója találta meg, amikor a háború alatt félbehagyott síkvidéki földtani térképezést 1950-ben újból elindította és ennek részeként a vízszerző helyek, az ásott és az artézi kutak- összeírását és térképezését is elrendelte. E kitűnő kezdeményezés végrehajtása révén a feldolgozott adatokat rövid időn belül intézeti kiadásban neves szerzők nemzetközi színvonalú monográfiákban közölték. Először Rőnai András tollából „A magyar medencék talajvize. Az országos talajvíztérképező munka eredményei" c. monográfia (1956) jelent meg. A későbbiekben főként erre épültek további monográfiái és mérnökgeológiai, Atlasz-sorozata". A 4 éves térképezés során 15 965 artézi kutat vettek nyilvántartásba és térképi bejelölésre 81 000 km

2-en. Ugyanebben az évben elkészült az ország 1:300 000 ma. földtani térképe is a hozzá tartozó magyarázóval néhány jelentősebb mélyfúrású kút bejelölésével és rétegsorával. A következő években a hegyvidék jelentősebb artézi kútjait és forrásait a Földtani Intézet számba vette és az összegyűjtött adatok segítségével Schmidt Eligius Róbert szerkesztésében 1961-ben a MÁFI kiadta a rendkívül szép kiállítású Vízföldtani Atlaszt, amelyet ugyancsak szöveges és táblázatos Magyarázó kötet egészít ki. A milliós méretarányú 73 térképlap világos ábrázolásmóddal jó áttekintést ad az ország földtani és vízföldtani viszonyairól, különösen az ivó- és a hévízszerzés szempontjából a legfontosabb földtani képződményekről. Miután az atlasz és a tanulmánykötet csak válogatott kútadatokat ábrázol és közöl (ebben a formában többre nem is volt lehetőség), így a pontszerű szakvéleményezéshez nem, de kutatási koncepciók kialakításához rendkívül nagy segítséget nyújtó tudományos munka {Dobos, 1981). A vízkutatás és -feltárás új szervezeti formája A gazdasági élet stabilizálódása után előbb az államosított ipar, majd a szocializált mezőgazdaság soha nem tapasztelt nagymértékű vízigénnyel lépett fel. Előtérbe került a települések vízművesítése és az ipar is különleges követelményeket támasztott a víz minőségével szemben. E társadalmi igény célszerűen artézi kutakkal a réteg- és a karsztvizekből látszott leginkább kielégíthetőnek. Ez szükségszerűen a füróberendezések számának növelését, de nem utolsósorban a fúrási technológia fejlesztését is megkövetelte. Ez utóbbi a kútfüróipar államosításával és képzett szakemberek bekapcsolásával valósulhatott meg. A megnövekedett feladatok ellátásához már az 1950-es évek elején kevésnek bizonyult a MÁFI aránylag kis létszámú Vízügyi Osztálya. Az Országos Földtani Főigazgatóság (OFF) ezért a vízbányászat vállalatait 1954-ben földtani és vízföldtani szakemberekkel erősítette meg, akik a tervezést, az anyagfeldolgozást és dokumentálást, valamint a kivitelezés ellenőrzését is elvégezték. Korábban ugyan számos rendelet előírta, hogy minden artézi kútfúrás földtani mintaanyagát anyagfeldolgozásra, a műszaki és a vízföldtani adatokat pedig nyilvántartásra be kell küldeni a Földtani Intézetbe, de ennek teljes mértékben soha nem lehetett érvényt szerezni. Az adatok hiányát legjobban a terepen dolgozó és a szakvéleményező geológusok érezték. A sok negatív tapasztalat, amely 1958-ig a Ceglédi Mélyfúró Vállalat fögeológusában, Urbancsek Jánosban felhalmozódott, eredményezte azt a gondolatot és elhatározást, hogy a hazai artézi kutakat minden talpalatnyi hely bejárásával újból és véglegesen számba kell venni. Elképzelését így fogalmazta meg: „Feltétlen időszerűvé vált egy olyan országos felmérést végrehajtani, amely arra hivatott, hogy az ország legkülönbözőbb helyein fellelhető vízfeltáró fúrásokra vonatkozó adatokat egységes szempontok szerint összegyűjtse és a kutak helyét térképezze" (Urbancsek, 1963). Ez az elképzelés még azzal egészült ki, hogy nem elegendő a kutaknak egy adott időpontban való kataszteri rögzítése, hanem azt folyamatos fejlesztéssel, napra készen kell tartani. Ezt a nagyjelentőségű tervet az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) részéről Illés György, a Víz- és Csatornázási Főosztály vezetője magáévá tette és megvalósításához az anyagi támogatást is biztosította. A Ceglédi és a Kaposvári Mélyfúró Vállalat összevonásával, hozzárendelve a Tokodi Mélyfúró Vállalat budapesti üzemvezetőségét, 1958-ban megalakult budapesti székhellyel az Országos Vízkutató és Fúró Vállalat (OVIKUV). A földtani főhatóság, az OFF Urbancsek Jánosi nevezte ki főgeológusnak, aki megszervezte első lépésként a Vízföldtani Osztályt. Kezdetben a feladat mindössze csak 1. kép. A Vízföldtani Osztály első tagjai (1958) 1. Zsolnayné Egervári Katalin, 2. dr. Urbancsek János, 3. dr. Dobos Irma, 4. Farkasné Erdödi Erzsébet, 5. Bazsika Margit. * Előadásként elhangzott 2008. április 8.-án az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület ünnepi előadóülésén. 7