Hidrológiai tájékoztató, 2006

TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Ponyi Jenő: A rákfauna (Crustacea) évtizedes változása a Balatonban

A rákfauna (Crustacea) évtizedes változása a Balatonban DR. PONYI JENŐ MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete, Tihany A vizeinkben élő rákokról - kis túlzással élve — könyvtárnyi tudományos anyag gyűlt össze. Mivel a rákok egyes csoportjai különösen érzékenyen reagálnak a vízminőség változásaira, ma már a gyakorlat is felhasználja ezen alapkutatások eredményeit. A Balaton állatvilágát áttekintve kitűnik (Ponyi, 2001), hogy a gerinctelen állatok faj száma közel 3 ezer, míg a gerinceseké, felfelé kerekítve 160. Az igazi vízifajok száma több mint ezerre tehető. A rákok a Balaton faunájának egyik legalaposabban vizsgált állatcsoportja. A múlt század végétől kezdve, előfordulásukat tekintve, napjainkig számos adat áll rendelkezésre. A legrégibb érdemleges adatok Daday (1897) nevéhez fűződnek. Az újabb felmérés szerint {Ponyi, 2001) a balatoni rákfajok száma 139-re tehető. Nagyobb rákcsoportok szerint megoszlásuk a következő: Malacostraca (Magasabbrendű rákok) 11 faj, Cladocera (Ágascsápú rákok) 57 faj, Copepoda non-parasitica (Evezőlábú rákok) 35 faj, Ostracoda (Kagylósrákok) 32 faj, Copepoda parasitica és Argulidae (Haltetvek) 4 faj. A rákfauna változásainak nyomonkövetését elsősorban hat összefoglaló munka, illetve tanulmány alapján végeztük (lásd: Ponyi, 2002). Közülük a vízminőség alakulását legmegbízhatóbban az ágascsápú (Cladocera) és az evezőlábú (Copepoda) rákok jelzik, mivel a tó planktonjában faj- és egyedszámuk egyaránt gazdag. A Cladocera fajok száma Daday (1897) kutatásai alapján 26 volt, mely a későbbi vizsgálatok során az évszázad közepére 66-ra emelkedett (Gulyás, 1974), majd az ezt követő évtizedekben valamelyest csökkent {Ponyi, 1997). Ennek mértékét a nyolcvanas, kilencvenes években nem lehetett pontosan megállapítani, mivel egyes fajok {Diaphanosoma brachyurum, Daphnia hyalina) rendszertanilag nem voltak eléggé tisztázva. Egy azonban biztos, hogy az utóbbi 15-20 évben 9 Cladocera faj eltűnt és 5 újabb lépett a helyükbe. A Copepoda-k száma az 1800-as évek végén 12, az 1980-as években már 22 volt. Ez a szám a 90-es évek végéig csupán eggyel emelkedett. A plankton rákok mennyisége az évtizedek alatt igen eltérő képet mutatott. A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet előtti vízterületen mért adatok szerint a következőképpen alakult: 1936-38-as években az átlagos egyedszám 35/1 volt, 1947-1955-ben 58, 1956-1972 között 18, míg 1973-1990 években 56 egyed volt literenként. A plankton rákok mennyiségének és állomány összetételének változásai különböző okokra vezethetők vissza: (1) az eutrofízálódási folyamatok felgyorsulása, (2) a tóba ömlő vízfolyások vízminőségének változásai, (3) a tóba telepített busafélék planktonra gyakorolt hatása. (1)Az 1965. évtől kezdődően az egész tóra kiterjedő rendszeres algológiai és bakterológiai vizsgálatok egyértelműen bizonyítják, hogy az algák és baktériumok - melyek a Zooplankton alapvető táplálékbázisát jelentik - mennyiségileg és minőségileg is megváltoztak az évek során. A kutatások továbbá rámutattak arra is, hogy ugyanazon időszakban a Balaton egyes területei, trófía szempontjából nagyon eltérőek voltak. Ennek következtében jelentek meg pl. az eutróf vizeket inkább kedvelő fajok, vagy pedig szorultak vissza az oligotróf viszonyokat kedvelők. (2) A Balatont a múltban és a jelenben is különböző kémiai anyagok szennyezik. Bár az utóbbi időkben több vegyszer felhasználását (pl. szúnyogirtó szerek) megtiltották, mégis a háztartási szennyvizek többféle mérget szállíthatnak a tóba. Ezek a partközeli vizekben jelentős mértékben csökkenthetik a planktonrákok mennyiségét és megváltoztatják faji összetételét. (3) Számos irodalmi adat, de saját vizsgálatok is bizonyítják, hogy a tóba telepített busák béltartalma 400 mm testhosszúság felett majdnem kizárólag rákplanktonból áll. Az algákat kiszűrő rákok ilyen nagymértékű fogyasztása jelentősen befolyásolhatja a fitoplankton mennyiségét és összetételét. Ez a tény felhívja a figyelmet a tavon folytatott ésszerű halászati tevékenység folytatására. A fentebb leírt elméleti kutatásokat mind gyakrabban alkalmazzák különböző vizek minősítésére is. így például a gyakorlat már felhasználja a Cladocera/ Copepoda arányokat, melyek a két rákcsoport eltérő táplálékbázisa miatt jól tükrözik az algaösszetételben bekövetkezett változásokat. Sajnálatosan, ezen nemzetközileg is elfogadott eredményeket hazánkban, még miniszteriális szinten is tévesen, szűk látókörűen ítélik meg, sőt egyszerűen a „hobbikutatás" szintjére süllyesztették le. IRODALOM Daday J. (1897): A magyarországi tavak halainak természetes tápláléka (A magyarországi tavak mikroszkópi állatvilága). Kir. Magyar Természettudományi Társulat, Budapest, pp. 252. Gulyás P. (1974): Az ágascsápú rákok (Cladocera) kishatározója. - Vízügyi Hidrobiológia 2. VÍZDOK, Budapest, pp. 248. Ponyi J. (1997): A Balaton Cladocera és Copepoda rákjai. - Allall. Közlem., 82, 69-80. Ponyi J. (2001): Áttekintés a Balaton faunisztikai kutatásáról és faunájának összetételéről. - Allatt. Közlem., 86, 3-13. Ponyi J. (2002): A Balaton rákfaunája (Crustacea) és változásai az elmúlt 100 évben. - Állati. Közlem., 87, 179-189. 33