Hidrológiai tájékoztató, 2005

TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Orlóci István: A Tiszát a Dunával összekötő csatorna

40-50, sőt a 60 mm-t, ezt követően azonban a 20 mm/év-nél nagyobb lefolyás is csak kivételesen fordult elő. A korábbihoz hasonló nagy lefolyások valószínűleg csak akkor következnének be, ha legalább 2-3, vagy lehetőleg még több (4-5-6) igazán nedves év követné egymást, ami a talajvízszintet regionálisan megemelné. Persze ekkor meg föltehetően a belvíz okozna problémát. Visszatérve a talajvízsüllyedés okaira, az egyik nagy kérdés, hogy a süllyedés milyen arányban, hány százalékban tulajdonítható az emberi hatásoknak? Hogy ezek az emberi hatások valóban léteznek, azt legutóbb egy egyszerű vizsgálattal is ki tudtuk mutatni, nevezetesen a középen kétfelé választott 1935-2000 közötti csapadékés talajvízállás-adatsor eloszlás-vizsgálatával. E szerint az időszak első felében a csapadék és a talajvízállás eloszlásgörbéjét egy meghatározott koordinátarendszerben elég jó fedésbe lehetett hozni, míg az időszak második felében - ugyanebben a koordinátarendszerben - a talajvízállás eloszlási görbéje jelentős eltolódást mutat lefelé. Az emberi tevékenység hatásának kimutatására irányuló különféle vizsgálatok eredményei igen tág határok között mozognak, ami bizonyos fokig érthető is, hiszen e vizsgálatok nem egészen azonos területre és nem azonos időszakra vonatkoznak. Korábbi saját vizsgálataink mellett a Szilágyi — Vörösmarty szerzőpáros régebbi és Völgyesi István legújabb modellvizsgálatait is figyelembe véve, az emberi hatást legalább 25%-os arányúnak tekinthetjük. Végül arra kell választ adnunk, hogy mit lehet tenni a helyzet javítása érdekében. A teendőket a következő négy fő csoportba sorolhatjuk: - a száraz gazdálkodás lehetőségeinek az eddigieknél jobb kihasználása, - a helyi vízkészletek, a belvizek visszatartása és tározása, - a különféle használt vizek ismételt felhasználása a mező- és erdőgazdaságban, - vízpótlás külső vízforrásból, a Dunából és/vagy a Tiszából. Az első három csoportot illetően eddig is voltak kezdeményezések és próbálkozások. Például a Bács-Kiskun megyei Agrárkamara eddig kevésbé ismert szárazságtűrő növényfajok termesztésbe vonását szorgalmazzák. A vízügyi igazgatóságok, de a vízgazdálkodási társulatok és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága is, elég sok vízvisszatartó műtárgyat, zsilipet épített a belvízcsatornákban. Kecskemét város szennyvizeit egy időben jórészt mezőgazdasági területeken hasznosították. Mindezeknek a tevékenységeknek a hatása azonban az egész térségben nagyon csekély mértékben érződik. További kiterjesztésük, szélesebb körű alkalmazásuk mindenképpen indokolt, de komolyabb javulást - véleményem szerint - csak a térségi vízpótlástól remélhetünk. Ezzel kapcsolatban azonban két nagy problémával kell szembenézni: a vízpótló rendszerek nagy beruházási költségével és e rendszerek várhatóan igen magas üzemeltetési költségével. Az előzetesen becsült üzemeltetési költség sokkal több, mint amit az itt élők, az itt gazdálkodók el bírnak viselni, az állami támogatás pedig - többek véleménye szerint - ilyen vízpótlási célra nem jöhet szóba. Bár a Duna - Tisza közi hátság vízpótlására és vízháztartási viszonyainak javítására vonatkozóan eddig is elég sok műszaki elképzelést és tervet vetettek papírra (néhány változatról tájékozódhatunk a Vízügyi Közlemények 1995. évi 2. füzetében és a Hidrológiai Közlöny 2003. évi 4. számában megjelent tanulmányokból), mégsem haladt érdemben eléggé előre az ügy. A legfőbb akadály talán, hogy a szóban lévő térségnek nincs kiforrott jövőképe, kidolgozott területfejlesztési stratégiája. Ezekre alapozva további beható vizsgálatokra, részletesebb műszaki tervekre, komoly gazdaságossági számításokra és környezeti hatástanulmányokra volna szükség ahhoz, hogy a Duna - Tisza köze régóta vajúdó problémái megoldást nyerjenek. Sok teendő van tehát előttünk, az Ifjúsági Szekció tagjaira szép feladatok várnak, s ezek remélhetőleg meg is oldódnak mielőtt e fiatal társaság az „idősek szekciójává" válna. A Tiszát a Dunával összekötő csatorna* ORLÓCI ISTVÁN Gondolatébresztés A hazai gabonatermés piacra szállításának ismétlődő gondja és a közúti közlekedés kárai igazolják Vedres István két évszázada közreadott intését: „Ami Jó és Hasznos, ha ma el nem végzed, Hidd el: annak kárát, holnap mindjárt érzed. " A hajózást és a Duna-Tisza Csatorna megvalósítását sürgető intést azzal az optimista feltételezéssel idézem, hogy a viziutak fejlesztésének a gazdaságot és a szállítási ágazatot erősítő hatása itthon éppúgy érvényesült volna, mint a világ más részein. Természetesen nem a kellő hosszúságú víziut-hálózatunk hiányosságainak következménye az, hogy jelenleg nem a hajók, hanem a kamionok az áruszállítás főbb eszközei. De a víziszállítást elsorvasztó és a környezeti veszélyeket hibásan mérlegelő gazdaságpolitika káros következményei nap mint nap jelentkeznek. A hajózás a gondok egyik lehetséges, de csak „holnap" alkalmazható megoldása. Figyelmet érdemlő, hogy az 1997-ben kiadott Országos Területfejlesztési Koncepció a növekvő teherfuvarozás miatt kiemelt fontosságúnak ítéli a KeletNyugat irányú gyorsforgalmi úthálózat, valamint a dunai * Előadásként elhangzott az MHT Ifjúsági Szekciója 2004. október 26,-i előadóülésén. 44