Hidrológiai tájékoztató, 2005

TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Gaál Ferenc: A 20. század árvize (1965) Vas megyében

TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK A 20. század árvize (1965) Vas megyében * GAÁL FERENC A természet erői ellen az emberiség állandó harcot folytat több-kevesebb sikerrel. Ezek egyike az árvíz. A víznek ez a tulajdonsága az ország történelmében az átlagosnál is kiemelkedőbb szerepet kapott. A vízfolyások és völgyek jelentették a fejlődés útját, de az elfajult medrek, árvizek és mocsarak pedig a gátját. Árvizek az elmúlt időszakban is voltak, de mivel a vízjárta területeken nem alakultak ki nagyobb települések, a vándorló, legeltető, halászó, vadászó tevékenységet folytatók árvizek esetén felszedték sátraikat, továbbhajtották jószágukat és újabb, és újabb területeken telepedtek le. A történelem folyamán az első ismert nagy árvíz tulajdonképpen a vízözön volt, amely a Bibliában is szerepel. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság működési területén a Rába, Répce vízgyűjtőjén előforduló írott forrásokban megtalálható nevezetesebb árvizekről említést tennék mielőtt az 1965-ös árvízre térnék. Ezt azért is tenném, hogy eloszlassam a tévhitet, hogy az árvíz „Istencsapás". Nem! Ez egy természeti jelenség, amely ismétlődik, nagysága és károkozása annak függvénye, hogy a kedvezőtlen körülmények mennyire esnek egybe. A Répcével kapcsolatos feljegyzések, mint a Hanság-Fertő víz táplálójáról, már a római írások (PLINIUS) is szólnak, egyrészt a Fertő tónak a LACUS PEISO-nak nagy kiterjedéséről, másrészt arról, hogy egyszer kiszáradt. Salamon király 1074-ben a besenyőket szorította a tóba, tehát akkor nagy volt a vize és 1230 körül annyira megáradt a Fertő tó, hogy hat magyar községet elöntött és elpusztított. Ezek voltak a Feketetó, Jakabfalva, Sárvölgye, Jokut, Kendervölgye és Fertő. Hasonló jelenségre utalhat az is, hogy a Sarrod melletti Urkony községneve 1429-ben szerepelt utoljára, 1270ben pedig II. Ottokár cseh király 40 lovasa és 300 gyalogosa fulladt a vízbe. A Rábán 1641. szeptemberében, 1646. augusztusában, 1664. augusztusában, 1670. márciusában, 1707. októberében, 1709. februárjában, 1712. májusában, 1716. nyarán, 1768. nyarán, 1769. márciusában, 1776. júniusában, 1780. októberében, 1784. márciusában, 1787. novemberében, 1793. júniusában, 1794. augusztusában voltak nagyobb árvizek. Az elkezdődött szabályozások eredményeképpen ritkultak az árvizek, és csak a legnagyobbak okoztak nagyobb elöntéseket. Ilyenek voltak 1883. januári, 1900. áprilisi, 1910. júniusi és 1925. novemberi. A Rábán lévő két árvízről egy kicsit bővebben. Vak Bottyán kuruc tábornok írja Bercsényinek 1707. október 27-én: „A Rába annyira megáradt, hogy mind e napig nem mehetek. Hidam készen vagyon a Rábán, felé sem mehetni. " A másik árvíznek Magyarország és Európa számára is nagy jelentősége volt. Az 1664. augusztus 1-4 között levonult árvíz, amely törökök elleni szentgotthárdi csata kimenetelét nagyban befolyásolta. Ezt az árvizet nemcsak a korabeli „vizes" feljegyzések igazolták, hanem a csata tudósítói is, hiszen ezt a csatát két kifáradt, meggyötört, élelmezési és hadianyag utánpótlással küszködő csapat vívta. Már a török sereg - amely mintegy négy-ötszörös túlerőben volt - Szentgotthárdhoz való vonulás idején is az esős időjárás okozta nehézségekkel küszködött. Erről Evlia Cselebi - aki maga is a török seregben volt - így írt: „Az erőltetett menést sem öreg, sem ifjú nem bírta ki. Mintegy ezer ló az éhség miatt naponként elsüllyedt az iszapban, s ezer iszlám katona gyalog maradt. Minden sátor a vízben megannyi buboréknak látszott. Az iszlám hadseregen az éhség miatt oly gyengeség vett erőt, hogy a jeles és kiváló harcosokat egy-egy fának árnyékában a sátorban hagytak, s azok jajveszékelve, nyögve ott maradt. " A csata Nagyfalu (Mogersdorf) alatt volt. Bal parton a szövetségi erők Montecuccoli vezetésével, jobb parton a török sereg helyezkedett el. Itt a nagy kanyarban kelt át a törökök hozzávetőlegesen 20.000 főnyi, azaz a szövetségi erőkkel azonos létszámú serege. A források szerint már a hídfőállás létesítésekor, az átkeléskor is 1 m mély volt a folyó, ami a Rábán nem kisvizet jelentett. Montecuccoli jelentése szerint: „sok halott hátrahagyásával nemcsak állásainak feladására kényszerült, hanem még a vízen át is oly nagy erővel űzetett, hogy akit nem vágtak le az a vízbe fulladt. " Waldeck generális jelentésében leírta, hogy a katonák „tömegével vetették magukat a vízbe, melynek folyása elég gyors volt. Egy órán át borították el a vizet. Nagyobb részük megfulladt, többi katonáink tüzétől pusztult el. Lényegesen nagyobb volt a vízbe fúltak száma, mit azoké, akik a fegyvertől haltak meg. A csata 1664. augusztus l-jén 18 óra tájban ért véget, de folytatásra és a török sereg üldözésére nem kerülhetett sor ..., mert a csatát követő éjjel a Rába hatalmasan megduzzadt". Ezt látva a török sereg vesztesként elhagyta a csatateret és elvonult Székesfehérvár felé. Nem kell különösen indokolni (bizonyítani), hogy ha a Rábán kis víz van (ami 2-3 m

3/s) nem okozott volna akadályt a török sereg további részének az átkelésnél, hiszen az térdig sem ér, bele sem lehetett volna fulladni. Ebben a csatában az árvíz tulajdonképpen egy felmentő hadsereg volt. Említésre méltó még Kőszegen az 1532. augusztusi, és Szombathelyen az 1781. júniusi árvíz. Erről az ' Előadásként elhangzott az MHT Nyugatdunántúli Területi Szervezete 2005. április 21-i előadóülésén. 22