Hidrológiai tájékoztató, 2005

ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Ponyi Jenő: Az áramló vizek földalatti tájékának (hiporheál) állatvilága

Az áramló vizek földalatti tájékának (hiporheál) állatvilága DR. PONYI JENŐ MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete, Tihany Bevezetés A földfelszín alatti vizek a Föld édesvízkészletének mintegy 97%-át teszik ki (Gibert et al„ 1994). Ez a víztömeg, mely erőteljesen befolyásolja a fennmaradó 3% felszíni víz mennyiségét és minőségét, egy olyan óriási takarékperselyhez hasonlítható, amelyik folyamatosan ellátja vízzel a folyókat, tavakat, mocsarakat. Élővilága azonban a nagy gazdasági, ökológiai és tudományos jelentősége ellenére alig ismert. A felszín alatti vizek csoportosítása E rejtélyes sötét birodalom tapogatózó tudományos meghódítása az 1900-as évek elején kezdődött. Thinemann (1923), Chappuis (1927) és Dudich (1959) munkáikban a földalatti vizeket két csoportra osztották: (1) hasadékvizekre, amikor a talajvizek hasadékokat, repedéseket és nagy üregeket töltenek meg, (2) a tulajdonképpeni talajvizekre, amikor a víz könnyű, laza üledékben cirkulál. A felszínalatti vizek újabb csoportosítását többek között Husmann (1966) végezte el. Főként munkásságuk alapján fogalmazódott meg a sztigobiológia tudományág, amely a felszínalatti vizekben élő élőlényekkel és ekoszisztémájukkal foglalkozik. A földalatti vizek életközösségének megfelelő szintű kutatása a nyugati országokhoz képest - pl. Németország - hazánkban nagymértékben elmaradt. Ok kutatási eredményeiket már felhasználják a gazdaság, illetve a környezet- és természetvédelemben is. Viszont, a múlt század közepén ígéretesen induló magyar barlangbiológia - pénzügyi támogatás hiányában - sajnos nagyon hamar elsorvadt. így nem alakulhatott ki egy hazai stygobiológiai iskola sem, ezért ezt a tudományágat Magyarországon a mai napig is csak ritkán, elszigetelten megjelenő közlemények képviselik. 1. ábra. Az interszticiális faunának és környezetének művészi ábrázolása (Giere, 1993, után) Az 1. ábra művészi ábrázolással szemlélteti a pólusrendszer állatvilágát, melyet 3 mérettartományba sorolnak: makrofauna kisméretű példányai (pl. kétszárnyúak korai lárva stádiumai), meiofauna fajai (fonálfárgek, víziatkák, kisrákok) és a mikrofauna (egysejtűek, egyes kisrákok fejlődési alakjai, csillóshasúak, kerekesférgek stb.). Az eddigi irodalmi adatok és saját vizsgálatok is azt mutatják, hogy a meiofauna egyes csoportjai (Cyclopoida, Harpacticoida, Nematoda, Ostracoda, Hydracarina) látszanak a legfontosabbnak magas faj- és egyedszámuk miatt. A meiofauna kutatását a Balaton üledékének vizsgálata során munkatársaimmal (P. Zánkai N., Bíró K.) együtt az 50-es évek végén kezdtük el. Míg a makrofauna kutatásának módszerei már korábban jól ismertek voltak, addig ez nem mondható el a meiofauna módszereire. Először a már az 1920-as évektől kezdve jól bevált Chappuis (1742) módszerét használtuk a Balaton hiporheikus régiójának (áramló vizek földalatti vízi tájéka) kutatására. A módszer lényege: a parton, a vízvonal közelében megfelelő mélységű ásott gödörben összegyűlt vizet planktonhálón átszűrtük, és az így nyert mintát mikroszkóp alatt vizsgáltuk. Az eredmény: a tóra nézve egy, a hazai faunára két új Copepoda (evezőlábú rák) taxon kimutatása. Később, hazánkban először alkalmaztuk a módosított Craib-féle csőminta vevőt (Craib, 1965), melynek segítségével végeztük továbbiakban a Balaton üledék vizsgálatát. 20