Hidrológiai tájékoztató, 2004

TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Török Enikő: Mikoviny Sámuel 1738-as tervezete újabb tavak létesítése Selmecbánya környékén

Mikoviny Sámuel 1738-as tervezete újabb tavak létesítésére Selmecbánya környékén* DR. TÖRÖK ENIKŐ Országos Széchényi Könyvtár Mikoviny Sámuelt (1700-1750) 1735. július 29-én nevezték az Udvari Kamara mérnökévé az alsó-magyarországi bányavárosok területén, és Mikoviny az év végén költözött Pozsonyból Selmecbányára. Két legfontosabb feladata - hogy november l-jétől májusig oktassa az expectansokat és nyáron Magyarország megyénkénti térképezését folytassa egy-két expectans kíséretében - mellett kötelezték különféle mérnöki munkák elvégzésére is, elsősorban az alsó-magyarországi bányavárosok területén. Ezekről a mérnöki munkálatokról tervet és költségvetést is kellett készítsen, felügyelnie kellett ezek megvalósítását

1. A legfontosabb problémát, amivel Mikovinynek bányamérnökként szembe kellett néznie, a bányagépek működtetéséhez szükséges energia biztosítása jelentette. A 17. század végére és a 18. század elejére megnőtt a bányamüvelés energiaszükséglete. Egyrészt a bányavíz nagy mennyisége a selmeci bányák hanyatlását okozta, a vízzel elöntött bányákat művelhetővé kellett tenni, gondoskodni kellett a vízemelőgépek és szivattyúk működtetéséhez szükséges energiáról. Másrészt a 17. században elterjedt a robbantás a bányászatban - az első próbarobbantást Magyarországon, Selmecbányán hajtották végre 1627-ben -, emiatt megnőtt a bányák termelékenysége. A művelés minden ágában gyorsítani kellett a munkafolyamatokat, a szállítóberendezések és az ércelőkészítő gépek, vagyis a mosó- és zúzóművek teljesítményének fokozásához új energiaforrásra volt szükség. A 17. század folyamán elsősorban emberi és állati erővel működtették a bányagépeket, de a század végén már ezekkel a teljesítmény nem volt növelhető. A 18. század elején két módon lehetett megoldani a problémát, az egyik a vízerő minél hatékonyabb hasznosítása, a másik egy új energiaforrás, a gőzerő bevezetése. Gőzgépet a 18. század elején már használtak az angliai bányákban, a kontinensen az elsőt Magyarországon, mégpedig 1722-ben Újbányán helyezték üzembe. Az Udvari Kamara kezdeményezésére, Joseph Emanuel Fischer von Erlach (1680-1740) osztrák mérnök közreműködésével Isaac Potter angol gépész irányította a munkálatokat. Az első gőzgép 1730-ig - ekkor ráfizetésessé vált a gép javítása - megoldotta az Althandel akna víztelenítését. A 30-as években azonban a Selmecbányái bányákban öt, Fischer által szerkesztett és tökéletesített "tűzgép"-et helyeztek üzembe. A gőzgépek hátránya költséges működtetésük volt, hisz nagy mennyiségű fát emésztettek fel. Mivel a Selmecbányái gyér erdők nem biztosítottak ellengendő fát, sokba került a fa beszerzése és szállítása. A gőzgépek alkalmazása áttételesen azonban fejlesztőleg hatott az erdőgazdálkodásra és a közlekedési hálózat kiépítésére. A vízerő nagyobb mértékű hasznosításának feltétele mesterséges vízgyűjtő rendszer kiépítése volt. A csapadék összegyűjtéséhez völgyzáró gátakkal mesterséges tavakat, valamint vízfogó és vízvezető árkokat kellett létrehozni. A tórendszer kiépítésének gondolatát 1699-ben Hell Mátyás Kornél (1653-1743) bányagépmester vetette fel, aki 1694-ben érkezett Selmecbányára. El is kezdte a meglévő tavak javítását és megnagyobbítását. Br. Sternbach Antal József (fi734) fókamaragróf felkérésére 1729-től Mikoviny is bekapcsolódott a munkába. A már elkészült tavak javításával, megnagyobbításával és új tavak létesítésével bízták meg. Ahhoz, hogy szárazabb évszakokban, illetve szárazabb években is folyamatosan lehessen biztosítani a bányagépek meghajtásához szükséges vizet, több tavat kellett építeni, illetve a vízvezető árkok szövevényes hálózatát kellett létrehozni. Az 1730-as években több javaslat született gőzgépek felállítására, illetve újabb tavak létesítésére. Azonban a bányatisztek általában a „tűzgépek" működtetését sokkal költségesebbnek ítélték, mint a vízerővel hajtott vízemelő gépek működtetéséhez szükséges tavak megépítését. Többször kikérték Mikoviny szakértői véleményét is a „tűzgépekről", például 1736-1738 folyamán néhányszor véleményezte Fischer udvari kamarai tanácsos és építész javaslatát a Pachen táróban felállítandó gőzgépről. Mikoviny is inkább új tavak létesítését támogatta, illetve kezdeményezte. Különben főképp ott alkalmaztak gőzgépeket, ahol a terepviszonyoknak megfelelően nem lehetett vízerővel dolgozni. Szélakna környékén „tűzgépek" építése helyett újabb tavak létesítését javasolta Mikoviny már 1737-ben: Krechsengrundon egy, az Evicska- (der Mittere Teich) és a Szélaknai-alsó-tó (der untere Teich) között - pl. az ún. "hohen Pöcken"-nél - pedig több kisebb tó építését

2. 1738. március 6-án részletes, 68 oldalas tervezetet nyújtott be az általa javasolt új tavak létesítéséről, melyhez mellékelt egy térképet (1. ábra), egy 14 oldalas feljegyzést a már meglévő tavak 1736-os és 1737-es vízállásáról és egy összefoglaló táblázatot a meglévő és építendő tavak adatairól. A térkép érdekessége, hogy később minden bizonnyal 1740-ben - felhajthatóan ráragasztotta Mikoviny az elkészült Reichaui-tó rajzát a térképre és a szelvényrajzra

3. Mikoviny jelentésében bevezetésképp hangsúlyozta, hogy a vizet mint energiaforrást a bányaművelés minden területén lehet hasznosítani, így új tavak létesítése a bevételek növekedését eredményezhetné. Ezt követően méltatta elődei felismerését, hogy a csapadékvizet kell összegyűjteni és árkokon keresztül tavakba vezetni. De ezt a munkát egy ideig feltartotta, hogy folyóvizek - a Szlatina, a Garam és a Pelsőci-patak - Selmecbányára vezetésével is próbálkoztak. Ennek lehetőségét hivatalba állása után Mikoviny is megvizsgálta, és arra a következtetésre jutott, hogy Selmecbánya és a tavak a folyóvizekhez képest nagyon magasan fekszenek, ezért ennek a tervnek a megvalósítása lehetetlen. így vízgyűjtő árkok ásását javasolta, br. Mittrovszky János Nepomuk - 1735-től az új fókamaragróf - el is rendelte a hodrusi vízgyűjtő árok ásását, amely azóta bebizonyította, hogy ily módon nagy mennyiségű vizet lehet nyerni. 78