Hidrológiai tájékoztató, 2004

TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Vitális György: Dr. Szabó József a 125 éve közzétett "Budapest geológiai tekintetben" című műve hidrológiai és vízföldtani tanulságai

A lágymányosi forráscsoport területén 13 forrást ír le: a Sándor, a Hildegárd, a Hunyady Mátyás, Erzsébet, Árpád és négy mellékforrása, a gr. Széchenyi István, a Heinrich-féle, a Szt.-István és a Deák Ferencz forrás. Az őrmezei forráscsoport területén 4 forrást szerepeltet: Hunyady László, Ferencz József, Rákóczy és az Árpád-forrás. A dobogói forráscsoportot 21 kút táplálja, a víz Hunyady János-forrás név alatt megy a kereskedésbe, ez egyúttal a legfontosabb csoport mind a három közül. A budai keserűforrásokat csak 1854-ben ismerték fel, a sok nehézség legyőzése után nemcsak a külföldi vizeket szorították ki, hanem tetemes export-cikké váltak. A keserűvizek hőmérsékleti viszonyait tekintve a heterotermákhoz, azaz a változó melegségű forrásokhoz tartoznak. Középhőmérsékletük 10 °C. Legcsekélyebb hőmérséklet márciusban, a legnagyobb szeptemberben mutatkozik, s e kettő között 6 °C a különbség. Ez is arra utal, hogy nem a mélyben, hanem közel a felszínhez képződnek és tartózkodnak, melyet a nap melegítése is befolyásol. „A Héwizek mind homothermák, ezek a valódi geologiai források. Jelenleg nemcsak a jobb part dicsekedik ilyekkel, a bal parton sem vagyunk hijjával. A jobb partiak természetes szökőkutaknak tekinthetők, mig a bal parton a nagy nehézségek, és olykor nem igen bátorító viszonyok daczára egy értelmes s kitartó vezetésnek sikerült geologiai alapon egy mesterséges szökőkutat hévvízzel elővarázsolni." A gyönyörű nyelvezetű és szakavatott fogalmazás a mai ismereteink megalapozását is szolgálja. A hévforrásokat 5 csoportra osztva tárgyalja. A) Ó-Budai langyos források közül a lőpormalmi forrást említi meg, melyet még a rómaiak egy még ma is álló medencében felfogtak és Aquincumba vezettek. A többi kisebb forrás a Békásmegyer és Óbuda közötti ártéren helyezkedik el. Hőmérsékletük 20-22 °C. B) Szigeti hévforráscsoport tagja a Zsigmondy Vilmos által a Margitszigeten mélyített [I. sz. 118,58 m mély] kút, a víz hőmérséklete 43,3 °C. Továbbá a Margitsziget északi vége és a Rákospatak torkolata közötti ún. Fürdősziget fonásai 41 °C hőmérsékletűek voltak. Itt a Duna télen sem fagyott be. C) Józsefhegyi hévforráscsoportot a lukácsfürdői források, valamint a Császárfürdő és a Királyfürdő forrása képviseli. „A józsefhegyi források képezik a legvizdusabb csoportot, valamint a legváltozatosabbat." Hőmérsékletük 17-61 °C között váltakozik. D) Gellérthegyi hévforráscsoportot a Ráczfürdő (44,5 °C), a Rudasfürdő öt forrása (42,5 °C) és a Sárosfürdő [mai nevén Gellértfürdő] (42-50 °C) forrása képviseli. Ez utóbbinál „Mentül magasabb a Duna, annál magasabb a hőfok és nagyobb a vízmennyiség. A hőfokot a felbugyanó gáz emeli; ez magas vízállásnál nagyobb mennyiségben tódul elő." E) A pesti városligeti artézi kút héwize ugyancsak Zsigmondy Vilmos által fúrt 970,48 m mély artézi kútból származik. A felszökött víz hőmérséklete 1878. februárjában 73,25 °C volt. A kút vize Molnár János meghatározása szerint „a földes s alkalis héwizek osztályába tartozik, s szabadon kiáramló gáztartalmában tetemes mennyiségű szénsav van, s kis mennyiségben könkénneggáz." Zsigmondy Vilmos kézirata alapján táblázatban közli a kút rétegsorozatát. A vízföldtani tanulságok közé tartozik a Jelenkori képletek közül a forrásokból kivált, az alluviumba [holocénbe] sorolt mésztufa, melyet a könyvhöz tartozó „PestBuda területének földtani térképe" is mostkori mésztuff megnevezéssel 3-as számmal jelez (2. ábra). Egyik előfordulás a békásmegyeri Lőpormalom melletti mésztufa kiválás, mely rárakódik a malomkerékre, és ezt a pár ujjnyi tufakérget 4-5 évenként lefeszítik a malomkerékről. A forrásból származó víz „a mésztartalom legnagyobb részével tova siet, s azt mindenesetre elbocsátja magától, az ingoványos lapályon tufaréteget képezvén." A másik hely a Városligettől északra kútásás alkalmával talált csekély vastagságú mocsármész, mely többé nem képződik. A negyedkori képletek közül a diluviumba [pleisztocénbe] tartozó mésztufa, mely a hivatkozott térképen negyedkori mésztuff [édesvízi mészkő] néven 4-es számmal szerepel. A legnevezetesebb: „1. Ó-budán a Mátyás és Óbudai hegy előhegyét képező újlaki mészkőbánya a kis-czelli fensikon, mert ez kövületeket is bőven tartalmaz, és igy kora biztonsággal határozható meg." A számos kisebb kőbányában fejtett mészkő „egy hajdani tónak a medenczéjét tölti ki." „A tó szilárd fenekét a kis-czelli tályag [agyag] képezte, melyet kavics és homok borított. A vizet erősebb mésztartalommal források szolgáltatták, melyek nyomai főleg az éjszakibb bányákban maradtak fenn a borsókőben." A könyvben megtaláljuk mind a bekérgezett növénymaradványok, mind az állati maradványok leírását. „2. Az ó-budai és Háromhatárhegy keleti oldalán, az u.n. Táborhegyen Kis-Czelltől É.-Ny-ra hasonló körülmények között találni mésztufát, de nem oly vastagságban, sem oly érdekes viszonyok között kiképződve." 3. A térkép északi részén látható Aranyhegyen nagyobb vastagságú és jó minőségű mésztufa kifejlődés ismeretes. A könyv utal még a budai Várhegy, a Naphegy, a Gellérthegy, a Rókushegy, a Ferenczhegy és a Lipótmező mésztufa előfordulásaira. Ezeket a térkép 1 l-es számmal jelzi, mivel a mésztufaképződés „folytonosan tartott a jelenkortól, nemcsak a negyedkorig, hanem ezen túl a harmadkorig is, és igy közöttök részletesen korkülönbségek többé-kevésbbé a helyzet magasságának arányában feltételezhetők." A harmadkori képletek közül a pliocénbe sorolt levantei édesvizmészről is megemlékezik. „Budán a Nagy-Svábhegy fensikjának szélén, s részben a tetején egy sajátszerű tömött, fénytelen mészkő van csekély vastagságban, és csak összetört darabokban elteijedve." Ezt a képződményt a földtani térkép 1 l-es számmal jelzi. II. Részletes leírás példáicímű föfejezetben is kitér mind a Gellérthegy, mind a Várhegy és a Naphegy területén található mésztufa képződményekre. A Várhegyen 64