Hidrológiai tájékoztató, 2003

TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Kucsara Mihály: A hidegvíz-völgyi erdészeti hidrológia kutatóhely

tott hosszú távú adatgyűjtés és vizsgálat, amit az erdő összetettsége, bonyolult környezeti kapcsolatai és az é­lettartama alatti folytonos változások indokolnak. A hosszú távú folyamatosságot a főbb célok rögzítése és bizonyos alapelvek érvényesülése biztosíthatja. Célok: - A fafajok és faállományok vízzel kapcsolatos igényei­nekjobb megismerése és kifejezése - A különböző fafajú és korú erdőkkel borított vízgyűj­tők vízháztartási jellemzőinek feltárása - A vízháztartási rendszert alkotó, s azt jellemző víz­mozgások és tározódások számszerűsítése - A hidrológiai elemek közötti összefüggések pontosítá­sa és matematikai megfogalmazása - Folyamatok modellezhetőségének megalapozása Alapelvek: - Korábbi kutatások figyelembe vétele - A kutatóhely fokozatos kiépítése, fejlesztése - Önállóan is „kutatásképes" egységek létrehozása - A terepi észlelés és adatgyűjtés szorgalmazása - Az eltérő tér- és időbeli kísérletek egyeztethetősége - Automatizálás és a számítástechnika alkalmazása - Erdészeti szakági kapcsolódások támogatása - Együttműködés más területhasználókkal - Egyetemi hallgatók bevonása A hidegvíz-völgyi kutatóhely a működés és a fejlesztés tekintetében is mutat sajátos vonásokat. A legfontosabb jellemzője talán, hogy önszerveződő. A kutatási tevé­kenység ugyanis egyetemi oktatók és hallgatók elhatáro­zásán és önkéntes részvételén alapul. A kutatóhely meg­lévő eszközeinek működtetése és a fejlesztés a résztve­vők személyes törekvései szerint történik. Ennek ellené­re létezik egy hallgatólagosan elfogadott koncepció (cé­lok és alapelvek), s egy spontán együttműködés, amely­nek révén a kutatás egyre komplexebbé válik. Ilyen ér­telemben a résztvevőket akár kutatócsoportnak is nevez­hetnénk. A 80-as évek közepétől kezdődően, egy többé-kevés­bé folyamatos fejlesztési tevékenység keretében, egy­máshoz kapcsolódó programok (pályázatok) révén tör­tént és történik a kutatási terület kialakítása. Az első „be­rendezések" egy régi meteorológiai műszerkert és egy kutatóházzá átalakított egykori erdészeti üzemi épület voltak. Az elmúlt években ezekhez kapcsolódóan egy korszerű meteorológiai állomás, majd intercepciós mérő­kertek, mérőtornyokra szerelt klfmaállomások, vízho­zammérő műtárgyak, talajvíz megfigyelő kutak létesül­tek. A meteorológiai állomás kialakítása során fontos kö­vetelménynek tekintettük az általános meteorológiai ész­lelési szabályok betartását, valamint az adatgyűjtés és tá­rolás automatizálását. Az 1985-ben kialakított első válto­zat a CUMULUS Meteorológiai Gazdasági Munkakö­zösség munkája. A műszerkertben billenő-edényes csa­padékmérő, a talajhőmérséklet érzékelésére négy felszíni (2, 5, 10, 20 cm) és négy mélységi (50, 100, 150, 200 cm) szintben platina ellenállás-hőmérők, „Angol-háj­ban aspirátor motorral felszerelt száraz-nedves hőmérő­pár, egy 22,50 m magas árboc tetején pedig kanalas szél­sebességmérő került elhelyezésre (2. kép). Az érzékelő­jeladók kábeles összeköttetés révén három pontíróra to­Az állományklíma vizsgálata az erdészeti kutatás spe­ciális területe, amely a 90-es évek elején Vig Péter, a Termőhelyismerettani Tanszék oktatója bekapcsolódásá­val vált a hidegvíz-völgyi kutatás részévé, s tulajdonkép­pen ezzel egy időben, Szodfridt István tanszékvezető tá­3. kép. Intercepciós kísérleti teriilet vábbították az adatokat. Ez a regisztrálási mód nem bi­zonyult túl szerencsés választásnak, de akkor, a nyolc­vanas évek közepén, a számítógépi adattárolás még nem volt annyira magától értetődő, mint manapság. 2. kép. Erdei meteorológiai állomás A meteorológiai állomás második változataként, 1993-ban a három pontírót egy elektronikus adatgyűjtő váltotta ki, amelyet a Geodéziai és Geofizikai Kutató In­tézet munkatársa, Mentes Gyula készített, kifejezetten er­re a célra. Napjainkban immár a harmadik változat kia­lakítása folyik, amelynek során a „gyári", a nagyobb szé­riában gyártott érzékelő és adatgyűjtő egységeket része­sítjük előnyben. Az intercepció, azaz a növényzet felületének csa­padék általi benedvesedése, majd az onnét való párolgás, az erdővel borított vízgyűjtő terület vízháztartásának lé­nyeges eleme. Mennyisége, illetve aránya kísérleti úton jól mérhető és számszerűsíthető (3. kép), bár a feladat meglehetősen munkaigényes. Meghatározása azért fon­tos, mert a fafajtól, kortól és állományszerkezettől füg­gően a szabadtéri csapadéknak akár 35-40 %-a is a be­nedvesedésre fordítódhat. Erre a kutatási részterület jel­lemző leginkább a korábbi és akkori kísérletek, illetve kutatási metodika figyelembe vétele. A vizsgálatba be­vont faállományokat úgy választottuk ki (fiatal bükkös, fiatal és középkorú lucos), hogy azok az ERTI kertjeivel együtt a két fafajra korosztályok szerinti sort alkossanak. Az elmúlt években fiatal és középkorú kocsánytalantölgy állományokban is kialakítottunk kísérleti parcellákat. 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom