Hidrológiai tájékoztató, 2002

MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Hajós Béla: Emlékbeszéd Dégen Imre halála 25. évfordulóján

Emlékbeszéd Dégen Imre halála 25. évfordulóján* A ma a vízügyi szolgálat koszorúját Dégen Imre sírjára elhelyezem, akkor azt egy korszak vízgazdálkodásának meghatározó jelentőségű vezetője előtti tiszteletemjeléül teszem. Jelen elődei, Kvassay Jenő és Sajó Elemér egy-egy történelmi időszakban adtak irányt a vízügyi szolgálatnak. Némi leegyszerűsítéssel Kvassay, az ármentesítések befejezésének évtizedeiben a magyar agrárium igényeit előtérbe helyezve fogalmazta meg az okszerű mezőgazdaság vízi feladatait: két világháború közötti kései utóda, Sajó Elemér a harmadára zsugorodott trianoni Magyarország vízügyi politikájának volt kidolgozója, s az öntözésfejlesztési program megindítója. Dégen Imre pályafutásának csúcsán a tervutasításos rendszerű ipar és mezőgazdaság vízigényeinek kielégítését állította vízügyi politikájának tengelyébe, s lett a komplex vízgazdálkodás programjának megvalósítója. Személyében egy jó értelemben vett politikus mérnök került a vízügyi szolgálat élére, aki a Kádár-korszak vezető-garnitúrájából képességei révén kiemelkedve építette komoly szervezetté az 1955-ben még kis hivatalként működő Országos Vízügyi Főigazgatóságot és kapcsolt területi szervezeteit. Az ország mint árvízi kormánybiztost ismerhette meg az 1965-ös dunai, valamint az 1970. évi tiszai árvíz idején. Az óriási méretű árvizek sikeres elhárítása, pusztításaik minimalizálása nem csupán a hazai, hanem a külföldi szakmai közvélemény elismerését is kiváltotta, ami nagyban hozzájárult Dégen Imre politikai és szakmai tekintélyének növeléséhez. Életpályájának megítélése akarva-akaratlanul öszszekapcsolódik a magyar árvízvédelem 1956-ot követő két évtizedének történetével. Kiváló munkatársaival együtt fogott hozzá a korszerű védelmi rendszer és szervezet kialakításához, amely sok tekintetben mintául szolgált a kelet-európai régió országai számára is. Ha az imént említettem Dégen Imre kiváló munkatársait, akkor külön ki kell emelnem, hogy Dégen Imre kezdettől fogva fontosnak tekintette, hogy munkájában a legjobb szakértők segítsék. Ennek tudható be, hogy a Rákosi-korszakban vagy az 56-os megtorlásokat követően politikai sárral megdobált kitűnő mérnökök képességeikhez méltó feladatokat találhattak nem csak a kutató- és tervezőintézetekben vagy vízügyi igazgatóságokon, hanem magában az OVF, ill. OVH szerveztében is. A tudás és az értékek tisztelete Dégen Imrében párosult a múlt megbecsülésével is. Komoly kutatásokat végeztetett a hazai vízimunkák történetének feltárása érdekében, létrehozta a vízügyi közgyűjteményeket, s méltó emléket állított Beszédes Józsefnek, Vásárhelyi Pálnak, Kvassay Jenőnek és társaiknak. Élete utolsó interjújában megkülönböztetett tisztelettel beszélt Lampl Hugóról, aki az egykori miniszterelnöknek, Kállay Miklósnak volt közeli munkatársa az Öntözésügyi Hivatal élén, s aki vízmérnöki tudományának elismeréseképpen magas kitüntetésekben részesült az 1960-as években is. Dégen Imre tevékenysége és a vízügyi ágazat fejlődése két évtizeden át szorosan összefüggött. Első, 1957ig terjedő időszakában számára a legfőbb feladatot az ágazati tennivalók számbavétele és az állami munkák előtérbe állítása és elvégzése jelentette. Hiányzott azonban a helyi problémák tervszerű megoldását lehetővé tevő szervezet és az ehhez szükséges gazdasági háttér. Vízügyi vezetői tevékenységének második, 1964-ig terjedő szakaszában ennek megteremtése, az 1948-ban elsorvasztott társulati mozgalom újbóli életre hívása, a helyi vízi feladatok ellátási rendszerének kialakítása, s egyáltalában a vízgazdálkodás alapjainak tisztázása volt a meghatározó. Az e téren elért eredményeket már a következő időszakban kidolgozott és a szocialista korszakot meghatározó vízügyi törvény foglalta keretbe. Az 1960as évek második felében a gazdasági reformtörekvésekkel összhangban a vízgazdálkodás közgazdasági megalapozása, ill. a vízügyi ágazat szervezeti-gazdasági potenciáljának az ország érdekében történő hatékony működtetése volt a fő feladat. Az akkori vízügyi ágazat - csakúgy, mint más ágazatok - lehetőségeihez mérten igyekezett a rá kirótt népgazdasági feladatokat ellátni. A szocialista korszak „felfelé ívelő" időszakában az árvízveszélyek elhárításával társadalmi tekintélyét is növelő Dégen Imrének köszönhetően a vízügy mások (pl. az agrárium, az energetika, vízi közlekedés stb.) feladatait is felvállalva fogott bele olyan nagy vállalkozásokba, amelyek később „bumeráng"-nak bizonyultak. Sajátos helyzet alakult ki: másokhoz képest a vízügyi ágazat dinamikusabban fejlődött, mint ahogy az az adott viszonyok között számára reális lett volna. Fáradhatatlan és rátermett vezetőjével együtt olyan kiemelt helyet foglalt el az ágazatok sorában, amelyet huzamos ideig tartania nem lehetett, s amely éppen ezért feszültséget is okozott. Az ágazat visszaesése akkor is bekövetkezett volna, ha az ország nem a gazdasági ellehetetlenülés felé vett volna irányt. A katonás, az árvízi kormánybiztos „egyszemélyi parancsnok" mentalitását a civil viszonyok között sem felejtő kormányzati ellenfelei, valamint a gazdasági reformpolitikus működését ellenérzésekkel kezelő, s a visszarendeződésben érdekelt pártapparátus 1975-ben elérkezettnek látta az időt Dégen Imre politikai eltávolítására. Jóllehet menesztését nyugdíjazásával indokolták, minden beavatott tudta, hogy pártfegyelmi vizsgálat indult ellene. Ma már talán humorosnak is tűnhet, de akkor ez halálosan komoly vád volt, hogy bizonyos munkatársai kiválasztásánál a szakmai tudást a politikai megbízhatóságnál fontosabbnak tekintette, s döntéseinél a pártás társadalmi szervek véleményét lebecsülte. A 65 éves korában nyugdíjazott államtitkár a Budapesti Műszaki Egyetem falai közé visszavonulva igyekezett az új mérnökgeneráció képzésében fokozott szerepet vállalni. Életét kioltó tragikus autóbalesete azonban végleg lezárta pályafutását. Működésére visszatekintve a maga teljességében áll előttünk a szocializmus korának egy tehetséges politikus mérnöke, akit elődeitől bukásának oka és módja különböztet meg. Tévedései egybeesnek a szocializmus évtizedeinek gazdaságpolitikai hibáival. A sors keserű fintora, hogy őt, aki a hazai környezetvédelmi gondolat egyik 8