Hidrológiai tájékoztató, 2000

MEGEMLÉKEZÉSEK - Károlyi Judit: "A Duna szerelmese" (Tőry Kálmán emlékére, halála 25. évfordulóján)

július 5-én halt meg Budapesten. A Kerepesi úti temetőben temették el. A Balaton három legnagyobb városában, Siófokon, Balatonfüreden és Keszthelyen utcát neveztek el róla. Szülővárosában, Veszprémben a Kossuth u. 7. sz. alatti szülőházán emléktábla hirdeti emlékét, és ugyancsak utca és lakótelep kapott róla nevet. Gőg Imre IRODALOM [1] Bagossy László: Encyclopedia Hungarica. Budapest, 1992. [2] Balázs Dénes: Magyar utazók lexikona. Budapest, 1993. [3] Balázs Dénes: Cholnoky Jenő. Magyar Tudóslexikon A-Zs-ig. Főszerk.: Nagy F. BETTER, MTESZ, OMIKK, 1997. 219-221. [4] Bendefy László: Cholnoky Jenő. A Földgömb. Budapest, 1940. [5] Britanica Hungarica. IV. kötet. Budapest, 1995. [6] Cholnoky Jenő: A Balaton. Budapest. 1938. [7] Cholnoky Jenő: A Balaton hidrográfiája. Budapest, 1918. [8] Cholnoky Jenő: A Kárpátoktól az Adriáig. Budapest, 1934. [9] Czakó Tibor: Cholnoky Jenő születésének 100. évfordulójára (1870-1970). Földtani Közlöny, 101. 1971. 71-72. [10] Felfedezők Lexikona. Budapest, 1997. [11] Géczi János (szerk.): Cholnoky Jenő (1870-1950). Vár Ucca Tizenhét, VI. évf. 2. sz. Veszprém, 1998/2. [12] HISZI-MAP Kft.: Veszprém megye. Gyula, 1997. [13] Illés István: Tavunk a Balaton. Budapest, 1980. [14] Kenyeres Ágnes (főszerk.): Magyar Életrajzi Lexikon. I. kötet. Budapest,' 1967. [15] Magyar Larousse. I. kötet. Budapest, 1991. [16] Tóth Kálmán: Balaton monográfia. Budapest, 1974. [17] Virág Árpád: A Balaton múltja és jelene. Budapest, 1997. „A Duna szerelmese" Tőry Kálmán emlékére, halála 25. évfordulóján Tőry Kálmán Budatélény, 1891.02.10 - Budapest, 1975.04.17. Tögl Kálmánként született 1891. február 10-én gazdálkodói nagycsaládban Budatétényben. Már műegyetemi tanulmányai alatt, a nyári szünetekben napidíjas hallgatóként dolgozott a Folyammérnöki Hivatalban. Diplomáját 1914-ben kapta kézhez, és ekkor a világháború miatt négy évig a katonaságnál teljesített szolgálatot. 1918-tól a Földművelésügyi Minisztérium Vízügyi Műszaki Főosztályán dolgozott, ahol egyik kiemelkedő feladata a Duna esztergombudapesti szakaszának felmérése volt. 1923-ban a Műegyetem Vízépítési Tanszékére hívták adjunktusnak. Az ott eltöltött három év során Rohringer Sándor professzor irányítása alatt részt vett az ország első vízépítési laboratóriumának megszervezésében, az oktatás korszerűsítésében, és ezzel számos későbbi a folyammérnök tanítómesterévé vált. 1926-ban, mikor megindultak a Felső-Dunán a szabályozási munkálatok, szaktudása és nyelvismerete miatt a győri folyammérnöki hivatalhoz osztották be, amelynek hamarosan főmérnökévé nevezték ki. Mérnöki munkásságát igyekezett tudományosan megalapozni, ezt beosztottjaitól is elvárta és segítette. Egyik úttörője volt a rendszeres dunai hordalékmérésnek, a folyamszabályozás elméleti és gyakorlati kérdéseivel is foglalkozott, így nem csoda, hogy keze alól kiváló folyammérnökök sora került ki. 1939-ben kerületi felügyelőként került vissza az FM-hez, a következő évben pedig a Vízrajzi Intézet igazgatójává nevezték ki. Az országos feladatok mellett továbbra is szívén viselte a Duna sorsát. Az ő fáradozásának köszönhetően készült el az ismétlődő jeges árvizek megelőzésére a dunai jégtörő-flotta első egysége. Háborús években, 1943-ban a minisztérium Folyammérnöki Ügyosztályának élére rendelték. Amikor a háború utolsó hónapjaiban a harcok elvágták munkahelyétől, öntevékenyen ismét kezébe vette a Vízrajzi Intézet vezetését. Szovjet támogatással újraszervezte a Vízjelző Szolgálatot. Budapest ostroma idején megélt tapasztalatait naplójába jegyezte le, mely érdekes és értékes történeti dokumentum. '45 májusában ismét elfoglalta korábbi minisztériumi állását, de vezetői beosztását nem tarthatta meg. Az elkövetkező években részletesen felmérte a magyar Duna szakaszt és elkészítette a folyó mélységvonalas medertérképét. Ezzel egyidejűleg nekifogott egy nagyszabású Duna monográfia megírásának, mely 1952-ben „A Duna és szabályozása" címen jelent meg és azóta is szakmai alapműnek számít. 1949-től előbb az Országos Vízgazdálkodási Hivatalban, majd - megszervezése után - az Országos Vízügyi Főigazgatóságon dolgozott. Itt szakértőként vett részt az 1954. és 1956. évi rendkívüli dunai árvizek elleni védekezésben, amiért több állami kitüntetést is kapott. A Nemzetközi Duna Bizottság Műszaki Főosztálya vezetői állására 1958-ban Magyarország delegálhatott szakembert, így került sor a nagy tapasztalattal és nemzetközi tekintéllyel rendelkező Tőry Kálmán megbízatására. Ennek lejártával, 46 évi aktív szolgálat után vonult nyugalomba. Ez nála annyit jelentett, hogy ezután a teljes energiáját a könyvtári és levéltári kutatásokra, a szakirodalom ápolására fordította. A magyar folyószabályozás múltjáról szóló tudományos munkásságát, többek között számos cikk és előadás őrzi. A Magyar Hidrológiai Társaság 1963. évi közgyűlésén 12