Hidrológiai tájékoztató, 1999

MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Hála József: Százéves a Magyar Állami Földtani Intézet épülete

A forrás folyásának apadásával az üregben is lassan leapadt az ott felgyülemlett víz. A nyugalom 20 percig tartott, azután a kifolyás tüneménye ismétlődött." „Ez az időszaki forrás az év minden szakában működik és - a biharmegyei Kaluger mellett levő Izbuk fonrással ellentétben - még télen sem szünetel." Bányai János: „Kézdivásárhely vidéke Háromszék vármegyében" (1917. 1-3. pp. 1-20.) című tanulmánya „A fúrások, kapcsolatban az altalaj hidrológiájával" című fejezete ismerteti az oroszfalui és a kézdivásárhelyi fúrás rétegsorát, míg az „Ásványos vizek" című fejezetben Felsőtoija, Kiskászon és Kézdiszentkereszt homokkőből kibugyogó forrásairól ír. „Míg az oroszfalvi Fortyogó, a Stefán-féle telken fúrt és a Józsiásmalom mellett újabban ásott kutak már az árterületen feküsznek." „Ezek közül legjelentősebb a kézdiszentkereszti," melyet „Mariska-forrás" néven palackoznak. A vegyelemzési adatok szerint „feltűnő az óriási szabad szénsavtartalom, mely oldóképességét emelve, érthetővé teszi a nagy ásványi tartalmat." Az oroszfalvi Fortyogó elemzésével összehasonlítva látható, hogy ez messze mögötte marad a kézdiszentkeresztinek. „Az ilyet a székelyek szejkés-víz névvel különböztetik meg az erős borvíztől." Ezek az ásványvizek a „Büdös" környéki erupciók posztvulkáni hatásaira jöttek létre. „Mivel nem vulkáni kőzeten, hanem a homokkő-területen találhatók, nyilvánvaló, hogy fontos tektonikai vonalaknak a jelzői. Innen van aztán az, hogy a közvetlen homokkövön feltörő ásványos vizek a legdúsabb széndioxid tartalmúak, míg a medence közepén, hol az alaphegység repedései be vannak fedve, a források sokkal gyengébbek, mert a feltörő széndioxid kijutást keresve, nagyobb felületen eloszolva lép ki." *** Befejezésül összesítjük A Magyarhoni Földtani Társulat Munkálatai 1856. évi I. kötetétől a Földtani Közlöny 1917. évi XLVII. kötetéig a hidrológiai, illetve a hidrológiához közelálló témákat feldolgozó szerzők közleményeinek számát. Bemáth József és Zsigmondy Vilmos 7-7, Halaváts Gyula és Kalecsinszky Sándor 6-6, Pálfy Mór és Schafarzik Ferenc 5-5, Ilosvay Lajos és Treitz Péter 4-4, Horusitzky Henrik, Koch Antal, Roth Lajos és Traxler László 3-3, Inkey Béla, Jankó János (ifj.), Gesell Sándor, Koch Nándor, Lengyel Béla, Matyasovszky Jakab, Schréter Zoltán, Staub Móricz, Szabó József és Szontagh Tamás 2-2, Abich (?), Adda Kálmán, Balló Mátyás, Bányai János, Bene Géza, Böckh János, Emszt Kálmán, Erődi Kálmán, Fischer Samu, Francé Rezső, Gaál István, Gerő Nándor, Guckler Győző, Halaváts Gyula, Hofmann Kárvly-Lóczy Lajos, Karafiath Tivadar, Kormos Tivadar, Kubinyi Ferenc, Lezega Viktor, Lóczy Lajos, Nuricsán József, Papp Károly, Pávay Elek, Pethő Gyula, Pettko János, Posewitz Tivadar, Schmidt Sándor, Sóbányi Gyula, Steiner Antal, Szádeczky Gyula, Telbisz Benedek, Than Károly, Toborffy Béla, Volkó János, Wartha Vincze és Weszelszky Gyula l-l közleménnyel szerepelt. Miként a felsorolásból kitűnik, a szóban forgó időszakban 112 közlemény reprezentálja a 150 éves Magyarhoni Földtani Társulat hidrológiai munkásságát. Dr. Vitális György Százéves a Magyar Állami Földtani Intézet épülete 1900. május 7-én a délután 4 órakor megkezdődött nagyszabású ünnepség keretében, a kormány, a főrendi és képviselőház, a főváros vezetőinek, illetve tagjainak, valamint a tudományos és társadalmi élet kiválóságainak jelenlétében nyitották meg a budapesti Stefánia úton a Magyar Királyi (Állami) Földtani Intézet ma is álló épületét és múzeumát. A megjelenteket Böckh János igazgató köszöntötte, majd Darányi Ignác földmívelési miniszter mondott megnyitó beszédet, amelyben a magyar földtan „palotájának" létrehozásában elévülhetetlen érdemeket szerzett államférfi többek között a következőket mondta: „Hogyha a nehéz gazdasági viszonyok közt rendületlen hitünk van az ország jövője, az ország jövendő anyagi fejlődése és fölvirágzása iránt, ezen hitünknek egyik forrása az, hogy a magyar földben még sok kihasználatlan erő van, hogy a magyar földben még sok rejtett kincs van, amely emelkedésünknek újabb tényezőjét képezheti. Adja Isten, hogy ezen virágzásnak, ezen emelkedésnek ez intézet mindenkor egyik tényezője legyen. Ezen hitben és ezen reménnyel az intézetet jelen otthonában megnyitottnak nyilvánítom". [1] Az épület megnyitásával megvalósult a magyar geológia művelőinek régi vágya, amelyet Zsigmondy Vilmos már 1868-ban megfogalmazott az akkor megalapítás előtt álló intézetről Gorove István miniszternek írt levelében: „[...] ne legyen az üvegházi palánta, hanem nőj je ki magát az a szabadban csemetéből terebélyes fává." [2]. Az esemény fontosságát bizonyítja, hogy az intézetet május 29-én megtisztelte látogatásával az uralkodó, az alapítólevelet egykor (1869. június 18-án) aláíró I. Ferenc József is. A „palota" felépítéséhez hosszú út vezetett, a megvalósuláshoz több éves küzdelemre, az állam és a főváros összefogására, valamint egy bőkezű mecénás, Semsey Andor felajánlására volt szükség. A Gorove István földmíves-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter által a minisztériumban 1868-ban felállított Magyar Királyi Földtani Osztályból létrejött, a világ legkorábban megalapított hasonló intézményei közé tartozó, hazánk első állami tudományos kutatóintézete, a Magyar Királyi Földtani Intézet 1869-ben Hantken Miksa igazgató vezetésével két főgeológussal, két segédgeológussal, két gyakornokkal, egy írnokkal és egy szolgával kezdte meg tevékenységét. Az alapszabályban meghatározott fő feladatok (részletes földtani térképezés; általános és részletes földtani térképek készítése és kiadása; ásvány-, kőzet- és ősmaradvány-gyűjtemény létrehozása; vegyelemzések készítése a mezőgazdaság, a bányászat és az ipar igényei szerint) végrehajtása és az egyre bővülő társadalmi igények kielégítése (pl. 1892-től külön osztálygeológus, Szontagh Tamás végezte a hidrológiai munkálatokat) érdekében folyamatosan nőtt a létszám, fejlődött a könyvtár és a térképtár, gyarapodott a múzeumi gyűjtemény, ezért már korán felmerült az igény egy önálló, megfelelő méretű és e célra emelt épületre. Az intézet első krónikása, Farkas Róbert már 1881-ben így fogalmazott: „Az eddig tapasztaltakból előre következtetve, kimondhatni, miszerint rövid idő múlva a gyűjtött anyag felhalmozódása miatt a helyiségek szaporításának szükségessége újból előtérbe fog lépni, miért is az intézet érdekében kívánatos lenne, ha az minél előbb saját czéljainak megfelelő állandó épületnek birtokába jutna." [3], Erre azonban csak a működés harmincegyedik évében került sor, a geológusok azt megelőzően, három évtizeden keresztül öt ideiglenes helyen, különböző fővárosi középületekben és bérházakban végezték munkájukat [3, 2], 9