Hidrológiai tájékoztató, 1998 június

MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Dobos Irma: Emlékezés dr. Emszt Kálmán hidrológiai munkásságára születése 125. évfordulóján

Ásvány- és gyógyvíz vizsgálata A kőzeteken kívül nagy előszeretettel foglalkozott az ásványés gyógyvizek elemzésével. A már régóta ismert források és működő artézi kutakon kívül természetes volt, hogy az országos jelentőségű új létesítmények vizének vizsgálatát a Földtani Intézet kiváló kémikusával vizsgáltassák meg a tulajdonosok vagy az üzemeltetők. Nagy figyelmet fordított éppen az elemzések pontosságának fokozása érdekében a legkorszerűbb módszerekre. így már 1912-ben a külföldön is alig használt Weszelszky-féle radiométert beszerezte a laboratórium számára és ezzel mérte az ásványvizek rádium-emanáció tartalmát. A víz kémiai alkotóin kívül kiemelten kezelte a fizikai paramétereket, így pl. a fagyáspontcsökkenést, a vezetőképességet stb. Korszerű munkájára már azok az 1912-ből származó elemzései utalnak, amelyek az akkor szokásos 12 fő alkotórészen kívül ritkább elemek meghatározását is (Ba, Sr) tartalmazzák. A vízföldtanhoz kapcsolódó első publikált munkája 191 l-ben az ipolynyitrai időszakos szökőforrásvó\ szólt. Ezt követte 1914ben a Felvidék másik jelentős ásványvizéről, a szinyelipóci Salvator forrásról szóló írása. A legtöbb forrással és ásványvízzel kapcsolatos munkája a Hidrológiai Közlönyben jelent meg. Időrendben az első vizsgálatot „A Szent Margitszigeti artézi-kút vizének kémiai vizsgálatá"-ró\ közölte 1923-ban. Elemzésének eredményét részben ionokban, részben sókká alakítva adta meg. Összehasonlította Than Károly 1868. évi elemzési eredményével és Kalecsinszky Sándor a XX. század fordulóján közölt adataival és úgy találta, hogy a hévíz összetétele jóformán semmit nem változott. Némi csökkenést a hőmérsékletben lehetett kimutatni Zsigmondy Vilmos 1867-ben mért 43,8 °C adatával szemben Emszt Kálmán közel 60 év múlva 42,6 °C hőmérsékletet mért. Ezt a csökkenést már Kalecsinszky Sándor 1898-1908 között is észlelte és azt az időközben beindított városligeti hévízkútnak tulajdonította. A kissé megnövekedett szabad szénsav mennyisége szerinte a hőmérséklet-csökkenésnek lehet a következménye. A jelentősebb új létesítmény közé tartozott az 1921-ben mélyített kékkúti 17,5 m mély kút is, amelynek ásványvizét először a fúrás befejezése után elemezte Emszt Kálmán, majd a „forrás" újbóli foglalása és a töltőszerkezet felszerelése után ismét elvégezte a vizsgálatot. Nem csak ezt a két eredményt, hanem más forrás összetételét is összehasonlította és úgy találta, hogy „a Theodora forrás a tiszta földes bikarbonátos vizek közé tartozik", kémiai összetételéhez pedig legközelebb a parádi Clarissa-forrás áll. A hajdúszoboszlói 1090,87 m mély I. sz. hévízkút 1925-ben létesült, s a beküldött vízmintából csak egy előzetes vegyvizsgálatot lehetett végezni. Az elemzés kimutatta, hogy a 4507,4 mg/l összes oldott anyagot tartalmazó jódtartalmú konyhasós hévíz nagy mennyiségben parafinszerű organikus anyagot tartalmaz és éppen ezért ivásra „nehezen" használható. Szénkutatás közben 419,94 m mélységben tárták fel Sikondán a 35,6 °C hőmérsékletű „alkálikus földes, gyengén radioactiv" hévizet. Lítium és szabad szénsav tartalma is jelentős. A dunaalmási két ismert forrás, a „Szigetforrás" és a „Lilaforrás" elemzésekor, 1929-ben kiderült, hogy a két forrás vize teljesen azonos minőségű („földes bikarbonátos, kénhidrogén tartalmú, egyszerű hévíz") és hőmérsékletű (24 és 23,5 °C), az összes oldott anyag 1 g/l körül ingadozik. Az új előfordulások közé tartozott a kisterenyei ivóvízkutatás közben feltárt 13,2 °C hőmérsékletű alkáli-hidrogén-karbonátos ásványvíz is 7,27 g/l összes oldott anyagtartalommal. A földtani rétegsor közlésén kívül az elemző összehasonlította több külföldi ásványvízzel a kisterenyeit és úgy találta, hogy az azonos a németországi nagyon híres emsi-\t\. 1932 és 1936 között a főváros legtöbb fürdőjének forrását újravizsgálta Emszt Kálmán. Nem elégedett meg kizárólag az elemzés eredményének közlésével, kitért a fürdővel, illetve a forrásokkal foglalkozó korábbi kutatókra, továbbá a vizsgált terület földrajzi és földtani környezetére. Utalt a források keletkezésére, a megbízható és kevésbé használható elemzésekre. A Császár fiirdő 7 forrásának elemzésekor „kéntartalmú, alkalikus, földes és alkalikus, földes egyszerű hévizet" különített el. Budapest legértékesebb forrásaihoz sorolta a Rudas fürd/'k táplálókat. Az 1932-ben megjelent tanulmányából megtudjuk, hogy 4 forrást akkoriban foglaltak újra és 3 új fúrást, illetve kutat létesítettek. Úgy látta, hogy a források között nincs nagy különbség, ezek kéntartalmú földes ásványvizek. A II. és a III. sz. kút hévize viszont igen nagy balneológiai értékű, de palackozásra nem alkalmas, mivel a „szénoxy-sulfid" miatt a CO

: hatására opalizálni fog. Az I. sz. kút vize viszont igen értékes ivóvíz lehet. Érdekes, hogy radioaktivitást nem mért, pedig Weszelszky Gyula módszerét már korábban is alkalmazta. A „Kis Csillag" nevű telken 1934-ben fúrták a Pünkösdfürdői kutat, amelyből 24.3 °C hőmérsékletű „földes, bikarbonátos, gyengén radioaktív, fürdésre kiválóan alkalmas, langyos ásványvizet" nyertek. A Szent Imre (Rác) fürdő mellett 3 fúrásról tesz említést és ezek 43,6 °C és 46 °C közötti hőmérsékletű hévizet adtak. A Gellért-hegyi 13 forrásról és kútról nagyon jó áttekintést kaphatunk a cikkhez mellékelt táblázatból. Nem változott 1936-ban a Király fürdőt ellátó, a Lukács fürdőből elvezetett forrás 42,2 °C hőmérsékletű ásványvíz minősége. A Római fürdő 13 forrásának vizsgálatakor az elemző megállapította, hogy azok 22,8 °C hőmérsékletűek és az egyszerű hévizekhez tartoznak. A Csillaghegyi-forrást és a Pünkösdfürdői fürdővízzel összehasonlítva kiderült, hogy ezek a langyos vizek teljesen azonos minőségűek, összes oldott anyagtartalmuk 700-800 mg/l. A rövid időre visszacsatolt felvidéki és erdélyi terület ásványvizei közül néhányat magyar geológusok vizsgáltak és kémikusok elemeztek. Ilyen volt az erdélyi radnaborbereki Széchenyi-forrás is, amelynél a vízcsökkenés okát Vígh Gyula geológus igyekezett kideríteni. Véleménye alapján 1943-ban a forrást újrafoglalták és azt Reményik-kútnak nevezték el; az ásványvizet szénsavas fürdőztetésre használták. Ezen kívül még két forrás vizét is elemezte Emszt Kálmán, és a 9,45 °C hőmérsékletű 5,035 g összes oldott anyagtartalmú forrásvíz rádium-emanációt is tartalmazott. A „földes-meszes savanyúvizet" korábban Hankó Vilmos elemezte. Részletesen ismertette a cstzi nagy jód- és brómtartalmú sósvizet. Beszámolt az 1862. évi felfedezésről, majd 189l-ben a 31 m mély Hygeia-„forrás" mélyítéséről. A felsorolt korábbi elemzők közül néhányan: Than Károly, Gustav Buchböck, Lengyel Béla, Weszelszky Gyula stb. Sokra értékelte Than Károly elemzési eredményét, aki szerint a gyógyvíz hőmérséklete 13,8 °C. Az összes oldott (13,95 g/l) anyagtartalmú sósvizet összehasonlította külföldi és belföldi (Eger, Lipik, Hall stb.) ásványvízzel és kiderítette, hogy a csízi a legjobbak közé tartozik a jód- és a brómtartalom szempontjából. A kassai Lajos-forrás vizsgálatát Emszt Kálmán a helybeli polgármester kérésére végezte. Ez a szénsavas és kénes jellegű forrás a Hernád alluviumából tör a felszínre. Amikor a forrás