Hidrológiai tájékoztató, 1998 június
BESZÁMOLÓK, EGYESÜLETI ESEMÉNYEK - Papp Ferenc: A Víz Világnapja '98
helytörténészeinek közreműködésével megújultak az 1838. évi pusztító árvíz emlékét őrző árvíztáblák. Március 23-án városunkban köszönthettük dr. Dunka Sándort Debrecenből, dr. Vágás Istvánt Szegedről, dr. Szerényi Imrét és Fejér Lászlót Budapestről, a közelmúltban megjelent „A verítékes honfoglalás" és az „Árvizek és belvizek szorításában " című könyvek szerzőit. Ugyanezen a napon a Somogyi iskola kb. 30 diákjának látogatást szerveztünk az Észak-dunántúli Vízművek Rt. Prímás szigeti telepén. Múzeumi programjaink többsége az óvodásokhoz és az iskolák diákjaihoz szólt. Játékos órákra hívtuk őket: vizsgálódásokra a vízzel, annak fizikai és kémiai tulajdonságaival. Igyekeztünk megismerni egy család vízfelhasználásának szerkezetét, megfejteni, hogyan ejthetjük csapdába a növények párolgása során elvesztett nedvességet. Március 24-27 között a foglalkozásokon 6 általános iskola 356 tanulója vett részt, és azt reméljük, hogy közülük többel hamarosan ismét találkozunk az „Esztergomi források nyomában" címmel meghirdetett pályázatunkon. Kezdeményezéseink sikerének ékes bizonyítéka az a köszönő levél, melyet a Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola tanulóitól és tanáraitól kaptunk. Levelükben többek között ezt írják: ,A tanulók olyan ismeretekre tettek szert, melyeket hasznosítani tudnak a környezet- és természetismereti órákon. A vátozatos, életkoruknak megfelelő és sokoldalú szemléltetés motiválta a gyerekeket új ismeretek megszerzésére és a meglevők megszilárdítására. A tanulók szívesen végezték a feladatokat, lelkesen játszottak a vízvédelemmel kapcsolatos társasjátékokkal, és örömmel fogadták a győztesnek járó jutalmat. Nagyon jól éreztük magunkat, bármikor szívesen vennénk részt hasonló rendezvényeken." Szókéné F. Erzsébet Győr Március 24-én a városháza dísztermében nagy érdeklődés mellett (145 fős hallgatóság előtt) került sor az ünnepi rendezvényre, melyet Társaságunk Győri Területi Szervezete, a Megyei Jogú Város Önkormányzata, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, és a PANNON-VIZ Rt. közösen szerveztek. Baross Károlynak, a Területi Szervezet elnökének megnyitó szavai után Simon István alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozta, hogy a vízzel kapcsolatos feladatok hatékony megoldása érdekében összefogásra van szükség, és Győr város vezetése felvállalja ennek koordinálását. Ezt követően rövid szakmai ismertetők hangzottak el a térség vízgazdálkodási problémáiról és azok megoldási lehetőségeiről. A város vízkárelhárítási koncepciójáról Jezsó György (Polgármesteri Hivatal), a környezet- és természetvédelem kérdéseiről Horváth Lajos (Fertő-Hanság Nemzeti Park) beszélt. A belterületi csapadékvíz-elvezető rendszerek méretezését Kalmár István (EDUVIZIG), a csatornarendszerek helyzetét Tőke László (PANNON-VIZ Rt.), Győrszentiván és Kisbácsa felszíni vizeinek elvezetését pedig Kazó Pál és Kovács József ismertették. A holtágak hasznosításának lehetőségeiről dr. Bárdi Pál (ÉDUVIZIG) és dr. Németh Iván (Polgármesteri Hivatal) tartottak tájékoztatót, majd Dóra Tibor foglalkozott a MosoniDuna alsó szakaszának hajózhatósági kérdéseivel a Győr-Gönyű kikötő építésének függvényében. Az ünnepi rendezvény főelődását dr. Mosonyi Emil nyugalmazott professzor, a vízerőművek világszerte ismert és elismert magyar származású szakértője tartotta „A vízerőhasznosítás helyzete a világban" címmel. Vetített képes előadása során megismerhettük a világ vízerőkészletének nagyságát, annak tényleges hasznosítását, a vízépítési létesítmények szerepét, tájbaillesztését és az üzemeltetésük során szerzett tapasztalatokat. Termszetesen szóba került a Dunai Vízlépcsőrendszer és annak közös, szlovák magyar szakasza is. A hallgatóság vastapssal köszönte meg a professzor úr hasznos megállapításait, és értékelte sajátos előadói stílusát. A nagysikerű rendezvényt Sipőcz Ernő a PANNON-VÍZ Rt. igazgatója zárta be. Petrőcz Bálint Hajdú-Bihar megye Társaságunk Területi Szervezete, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság, a Városi és Megyei Vízmű Rt., a Tiszántúli Regionális Vízművek és a Hajdúszoboszlói Közüzemi Kft. olyan programsorozatot állított össze, melyből minden korosztály megismerkedhetett a felszín alatti vizek védelmének kiemelkedő jelentőségével. Az ünnepi megemlékezésre március 23-án, Debrecenben, a Vízügyi Igazgatóság központjában került sor. A megjelenteket Pádár István a Társaság helyi szervezetének elnöke köszöntötte, majd Delneky Gábor, Egyesült Államokban élő hazánkfia nagy érdeklődéssel várt előadása következett „Tisztított szennyvizek újrafelhasználása Floridában" címmel. Az előadás első része annak a megyei közművállalatnak a bemutatásával foglalkozott, ahol Delneky úr jelenleg mint főmérnök dolgozik. A második részben megismerkedhettünk azzal a nagyszabású létesítménnyel, mely Orlando város és a megye két regionális telepéről kikerülő tisztított szennyvizek újrafelhasználására készült, és 1997-ben „Florida Állam Legjobb Környezetvédelmi Beruházása" kitüntető címet kapta. Ezt követően Beleznai Tibor vízügyi igazgató emlékezett meg a víz és az emberiség kapcsolatáról, majd kitüntetéseket adott át a Vízügyi Igazgatóság kiemelkedő munkát végzett dolgozóinak. Az elmúlt évek jó tapasztalatai alapján az idén is meghívtuk a debreceni középiskolásokat a Vízügyi Igazgatóság „rendkívüli osztályfőnöki órái"-ra. Március 23. és április 2. között sokszáz diák ismerkedett meg a vízügyesek munkájával, a felszín alatti vizek védelmével és egyéb olyan témákkal, melyek az iskolai tananyagban nem, vagy csak néhány rövid mondattal szerepelnek. Az Igazgatóság Vízgazdálkodási, Vízellátási és Csatornázási Osztályainak szakemberei naponta több órát is tartottak a vízrajzról, a hidrológiáról és a vízgazdálkodásról. Az osztályfőnöki órák résztvevői megtekinthették az 1997. évi csehországi rendkívüli árvízről készült fényképeket is, melyekből a világnap alkalmából fotókiállítás nyílt az Igazgatóságon. Március 24-én a hajdúszoboszlói Közüzemi Kft. egész napos program keretében fogadta azokat az általános- és középiskolásokat, akik kíváncsiak voltak a helyi víztorony működésére. Az érdeklődés nagy volt. nyolc iskolából többszáz tanuló jött el, és szakmai bemutatót követően sokan tettek fel kérdéseket az egészséges ivóvízről és szennyeződésének megakadályozásáról. Március 25-én a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság és a Debreceni Vízmű Rt. szakemberei tartottak előadásokat az üzemelő vízbázisok diagnosztikai vizsgálatáról és a debreceni III., valamint a hajdúsámsoni vízmű biztonságba helyezéséről. Béres Lászlóné (TIVÍZIG) ismertette a vízbázisok sérülékennyé minősítésének feltételeit, megemlítve, hogy a TIVIZIG 57