Hidrológiai tájékoztató, 1996

1. szám, április - MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Dobos Irma: Emlékezés dr. Schulhof Ödönre, születése 100. évfordulóján

munkáját. 1913-ban beiratkozik a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, egyúttal felveszik az Eötvös Kollégiumba. Egyetemi tanulmányait 3 és féléves katonai szolgálat szakítja meg, ezért csak 1920-ban szerzi meg tanári oklevelét. 1922-ben „sub auspiciis" doktorrá avatják. 1919-től 1934-ig a Nemzeti Múzeum Állattárában dolgozik, ekkor - 39 éves korában - kinevezik a Budapesti Tudományegyetemre, az éppen létrehívott Állatrendszertani és Állatföldrajzi Intézet élére. 33 év múlva, 1967-ben innen vonul nyugdíjba. 1958-ban az aggteleki Baradla-barlangban földalatti barlangbiológiai laboratóriumot létesít. Ugyanebben az évben az MTA és az Eötvös L. Tudományegyetem támogatásával létre hívja a Magyar Dunakutató Állomást, amely azt a feladatot kapja, hogy a két évvel korábban létrehozott Nemzetközi Dunakutató Munkaközösség keretén belül, a magyarországi hidrobiológiái alapkutatásra eső feladatokat lássa el. A szervezett és rendszeres, korszerű szemléletű Dunakutatás, amely a biológiai és hidrológiai tényezők, folyamatok kapcsolatát előtérbe helyezi, már több évtizede dédelgetett terve volt. 63 éves korában hívhatta létre ezt az Állomást, amelyet azután 12 éven át, 1970-ig vezetett. A következő évben, 1971. február 5-én, 76 éves korában fejezte be földi pályáját. Dudich Endre professzor egyetemi tanárként kiváló oktató volt. Világos, és tudományosan folyamatosan karbantartott előadásai volt tanítványai számára emlékezetesek maradnak. Mint nevelő következetes és igényes volt. Mindenkit felkarolt, akiben elhivatottságot, igaz szakmai érdeklődést sejtett. Már a kezdőknek is nagy szabadságot biztosított, önállóságot kívánt, ugyanakkor azoban minden szükségesnek ítélt segítséget, támogatást megadott, laboratóriumban és terepen egyaránt. Saját tudományos munkássága is igényességével, felelősségtudatával és széles körű tárgyi ismeretével vívott ki határainkon is messze túlnyúló elismerést. Bizalommal és jóindulattal volt mindeki iránt, ameddig lehetett, nemes emberi tulajdonságaival széles körben ébresztett személy iránt megbecsülést, tiszteletet, szeretetet. A Magyar Hidrológiai Társasággal és különösen annak Limnológiai Szakosztályával elsősorban a Dunakutatással összefüggésben vált kapcsolata intenzívvé, igényelte és sokra értékelte hidrológus kollégáinak saját szemléletét fejlesztő ismereteit. 1965-ben tüntette ki Társaságunk tiszteleti tagsággal, amelyet Ő nagy becsben tartott. Dr. Bérezik Árpád IRODALOM Bérezik, Á. (1971): Dr. Dudich Endre 1895-1971. Hidrol. Közi, 51.8-9.: 343-344. Bérezik, Á. (1995): Die Entstehung und Entfaltung der Donauforschung in Ungarn.- Opusc. ZooL Budapest, 27/28: 117-122. Emlékezés dr. Schulhof Ödönre, születése 100. évfordulóján 1. kép. Schulhof Ödön (1896-1978) A magyar balneológiai kutatás, a hazai és a külföldi eredmények következetes megvalósítója a XX. század kiemelkedő tudósa, Schulhof Ödön (1896-1978) orvos Budapesten 1896. március 20án született (1. kép), ahol középiskolai és egyetemi tanulmányait is végezte. Nagy hatással volt rá orvos bátyja, Schulhof Vilmos hévízi működése és itt alakult ki a balneológia iránti vonzalma. Doktorálása után (1918) az I. sz. Belklinikán kezdett dolgozni, de hamarosan meg kellett válnia munkahelyétől. 1919 és 1923 közötti külföldi tartózkodása után a Gyermekvédő Liga Orthopédiai Intézeténél segédorvos, majd a Charité Poliklinika Röntgenosztályán alorvos. Ebből az időből származik az azóta a világon mindenütt elterjedt és alkalmazott Bársony-Schulhof-íéXe. betekintő sacroiliacalis röntgenfelvétel kidolgozása [1], Felfelé ívelő pályáját jelzi, hogy 1932 és 1944 között a Park Szanatórium Fizikotherápiás Osztályának főorvosa. Üldöztetésének elkerülése miatt Hévízen vállal munkát 1948-ig. Eközben, 1946-ban magántanárrá habilitálják, 1952-ben az orvostudományok kandidátusává minősítik. Visszatérve a fővárosba, az Országos Fürdőügyi Igazgatóságnál igazgatóhelyettes, 1949-től az Országos Reuma és Fürdőügyi Intézet tudományos intézeti igazgatója. Ennek keretében életre hívja az Országos Balneológiai Kutató Intézetet és 1949-1966 között igazgatója, majd az ORFI egyik reumaosztályának vezetője. 75 éves korában megy nyugdíjba, de továbbra is munkahelyén tudományos tanácsadó. 1962-től a Budapesti Orvostudományi Egyetemen „A rheumás mozgásszervi betegségek és azok balneo-fizikotherápiája" címen tartja előadásait [2,15]. A balneológia művelése során szoros kapcsolatba kerül a vízügyi szakemberekkel és az őket képviselő Magyar Hidrológiai Társasággal. 1948 óta a Társaság tagja, 1949-ben részt vesz a Gyógyvíz Bizottság munkájában, az 1952-ben megalakult Balneológiai Szakosztály első elnöke, később a Társaság alelnöke. A Hidrológiai Közlöny szerkesztőbizottsági tagja 1950-1968 között [15], A Hidrológiai Közlönyben 7, a Hidrológiai Tájékoztatóban 4 cikke jelent meg. Ezek a balneológia és a hidrogeológia szoros kapcsolatát bizonyítják. Közleményeinek legnagyobb része a Társaság kongresszusán, ankétján vagy konferenciáján elhangzott előadás. A Közlöny hasábjain először 1949-ben jelent meg cikke, amely főként a vidéki, újonnan feltárt ásvány- és gyógyvizek jelentőségére és orvosi szempontból jövőbeni szerepükre utalt. Több helyen fürdő és gyógyintézet létesítését tartotta szükségesnek [3], A miskolci hidrológiai ankéton elhangzott előadásában a gyógyvizek állandó hidrogeológiai ellenőrzését és a gyógyhatás orvosi tanulmányozását javasolta [5], Az 1950. szeptember 20-i hévízi kongresszuson a magyar gyógyfürdők fejlesztésével