Hidrológiai tájékoztató, 1996

1. szám, április - MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Vitális György: Emlékezés dr. Vitális István hidrológiai munkásságára, születése 125. évfordulóján

könnyen mozgó zátonyok nem maradnak helyben: a víz árja és a szél nem hagyja azokat nyugton." Filé szigetét elhagyva „itt már a folyam meder közepén is kiemeli barna fejét egy-egy gránittömb, a melyen a Nílus rohanó vize zúgva törik meg. S minél tovább megyünk, annál sűrűbben bukkannak elő a gránit tömbök s végre egészen sűrű csatasorban állják útját az egyre jobban zúgó haragos víznek: itt van az első sellő." „Az első sellő után következik a második, az erősebb, a mely leginkább megérdemli a vízesés nevet." „A Balatonra vonatkozó földrajzi ismeretek történeti vázlata " című (A Selmeczbányai Gyógyászati és Természettudományi Egylet Évkönyve, 1898, megjelent: 1899, valamint A selmeczbányai ág. hitv. evangelikus lyceum Értesítője, 1899) dolgozatában többek között Ortvay Tivadar, Hunfalvy János, György Aladár, Herman Ottó és Lóczy Lajos munkáira hivatkozva a római kortól a 19. század végéig teljességre törekvő részletességgel vázolja fel és kritikailag értékeli a Balatonra vonatkozó földrajzi ismereteket. A Balaton kutatáshoz való vonzódásáról így vall: „a Balaton kutatás első éveiben lévén Lóczy Lajos egyetemi tanár úrnak tanítványa nemcsak hogy élénk figyelemmel kísértem a Balaton Bizottság munkálkodását, hanem nagynevű mesterem kitüntető bizalma folytán a természetvizsgálás tudományos módszerébe is épen a Balaton tanulmányozásának megfigyelése által szerezhettem gyakorlati ismereteket." „Az Al-Dunáról" szóló (A Selmeczbányai Gyógyászati és Természettudományi Egylet Evkönyve, 1900, megjelent: 1901) írása ugyancsak választékos nyelvezettel, irodalmi idézetekkel, kirándulásvezetőnek is használható részletességgel mind a természeti viszonyokat, mind a történelmi eseményeket, valamint az elvégzett szabályozási munkálatokat kimerítően ismerteti. Ugyancsak A Selmeczbányai Gyógyászati és Természettudományi Egylet Évkönyve, 1901, megjelent: 1902, valamint A selmeczbányai ág. hitv. evangelikus lyceum Értesítője, 1902 oldalain jelent meg a „Selmeczbányától Kristianiáig" című dolgozata, melyben az utazás során érintett Budapest, Wien, Prag, Dresden, Berlin, Stettin, Greifswald, Rügen-sziget, Kjöbenhavn [= Koppenhága], Göteborg és Kristiania [=Oslo], valamint az egész útvonal hegy- és vízrajzi adottságairól, történelmi és kulturális nevezetességeiről számol be. Az Elba áttörése mellett haladva - többek között - a Sassnitzból Trelleborgba való tengeri átkelésen át, a trollhättani zuhatagok látványában gyönyörködve a Kristiania fjordig terjedően élményekben dús megfigyeléseiről számol be. „Az északi sark és vidéke " című (A Selmeczbányai Gyógyászati és Természettudományi Egylet Évkönyve, 1902, megjelent: 1903) dolgozata a vikingek utazásaitól dr. Anschütz készülő tenger alatt járó hajójáig a sarkkutatások kalandos történetét foglalja össze, miközben a jég és az éj hazájába vezeti el az olvasót. „Hont vármegye természeti viszonyai" című (Magyarország Vármegyéi és városai. Hont vármegye és Selmeczbánya sz. kir. város, 1907) művében többek között kimerítő részletességgel ismerteti Hont vármegye folyóvizeit, álló vizeit és ásványos vizeit. Leírja, hogy a „Duna legborzasztóbb árvizeit a jégtorlódás okozza. A folyamban a Garam és az Ipoly torkolata között is és Nagymaroson túl is zátonyszigetek vannak. A főveszedelmet az e zátonyokon keletkezett fenékjég okozza. E fenékjégbe ugyanis a homok és a kavics is belefagy és az ekként megterhelt jég, a mikor megindul a zajlás, nem kerülhet a víz felszínére, hanem a meder fenekén hömpölyög, majd a kanyarulatokban és szűk mederrészletekben megtorlódva, a legvégzetesebb árvizek okozója lesz. A Duna nagy árvizeit mind a jégtorlódás okozta. Az 1838. évi rettenetes árvíznek is az esztergom-visegrádi szorosban keletkezett jégtorlasz volt a főoka. Hontban Nagymaros, Zebegény, Szob, Helemba, Garamkövesd és Szalka került víz alá és a lakosság is alig tudott megmenekülni. Az 1886. évben megindított szabályozási munkálatok üdvös hatása most már érezhető. A jégtorlódás végzetes jelensége legalább azóta nem mutatkozott." „Az árvizekből táplálkozó ipolymenti mocsarakon kívül, a selmeczbányai hegycsoportban számos kisebb mesterséges hegyi tó van, a melynek vize csaknem kivétel nélkül gáttal elrekesztett völgyfejekben gyűlt össze és nagyobbára mai napig is a bányászat szolgálatában áll. Ilyenek a bacsófalvi, a Szitnya csúcsától nyugatra, a tópataki, a reichaui, a szélaknai, a roszgrundi (Selmecz és Banka között), a hodrusi, stb." Az igen gazdag ásványos források közül megemlíti a Búr patak menti forrásokat. A patak bal partján Bori határában öt szénsavas forrás van egymás közelében. „A szénsav nagy gázbuborékokban tör fel és egész forrongást okoz a vízben. A »Buzgó« vizét fürdésre is használják, de ivóvíznek is kiválóan alkalmas valamennyi. A magyaródi meszes-kénes hévvizek... apró mésztufadombok tetején fakadnak." „A szántói savanyúvízforrások. .. a Búr patak jobb partján buzognak." A Selmeczpatak völgyében Szalatnya savanyúvizéről volt híres, míg Mere és Gyügy „meszes, kénes vizei szintén mésztufa dombokon bugyognak föl, és messzire terjesztik záptojásszagú kénhidrogénjöket." Az „Adatok az erdély részi medence délkeleti részének földtani felépítéséhez" című (Jelentés az Erdélyi Medence földgázelőfordulásai körül eddig végzett kutató munkálatok eredményeiről, II. rész, 1. füzet, Budapest, 1913) nagyobb terjedelmű összefoglaló jelentése az 1911. és 1912. évi kutatásokról a felismert antiklinálisok sósvizeiről (sóskút, sósforrás, sósfürdő) Fischer Samu CFöldtani Közlöny, XVII. 9-11. 1887.) adatait is közli. Jelentésében foglalkozik a Kis-Küküllő vízkörnyéki kavicspadkákkal. Rámutat, „hogy a fő- és mellékfolyó egyesülésének szögletében találni leginkább a régebbi meder terraszait, kavicspadkáit vagy szögletpárkányait." Ilyet figyelt meg „a Nagy-Küküllő mentén Székelykeresztúr északi részén." Megemlékezik a jelenkori mésztufát lerakó forrásokról és részletesen beszámol a korondfürdői forrásüledékekről. II. Vízföldtani tanulmányok „A visszatért magyar- és erdélyországi részek ásványkincsei és bányászatuk" (Budapesti Szemle, 1940), valamint a gyakorlatilag azonos szövegű „ Erdély ásványkincsei" című (Honi Ipar, 1940) cikkében többek között leírja, hogy „A szovátai Illés-tó [= Medve tó] vize annyira sós, hogy abban az ember nem merül el. Csendes nyári napokon érdekes tünemény áll elő. A tó sós vizére édes víz folyik, amely viszonylag kisebb fajsúlya következtében takaróként fedi a sós vizet. Nyaranta a nap sugarai a vizet reggeltől estig felmelegítik és pedig a sós vizet jobban, mint az édes vizet. Éjjelenként az édesvízi takaró a sós víz melegének egy részét a visszasugárzástól megvédi és így a sós víz éjjelről éjjelre nagyobbodó melegtöbblethez jut, úgyhogy amikor több szélmentes, csendes nap követi egymást, a sós víz 60-70 °C-ra is felmelegszik. A felszínen úszva, a víz kellemes, de ha függőleges helyzetben akarunk megállni, vagy ha taposva akarunk úszni, a lábunk nem bírja ki a forró sós vizet. Mihelyt szél kerekedik az édes és a sós víz összekeveredik és a Kalecsinszky által felismert »hőakkumuláció« megszűnik." „ Felszálló víz okozta veszély a mátraaljai lignitbányászatban " című (Matematikai és Természettudományi Értesítő, 1941) tanulmány és a következőkben bemutatott tanulmányok a lignit, illetve a barnakőszén-bányászattal összefüggő vízföldtani kérdésekkel foglalkoznak. A Gyöngyöstarján, Gyöngyös és Visonta határában megnyílt lignitbányák termelését a művelési szint fölé emelkedő felszálló 4