Hidrológiai tájékoztató, 1996

1. szám, április - ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Dobos Irma: Halaváts Gyula száz évvel ezelőtt megjelent összefoglaló és értékelő munkája a magyarországi artézi kutakról

Halaváts Gyula száz évvel ezelőtt megjelent összefoglaló és értékelő munkája a magyarországi artézi kutakról DR. DOBOS IRMA Az 1896. évet megelőző évtizedekben hazánk olyan gazdasági fejlődést ért el, hogy fel tudott zárkózni a fejlett európai országok mellé. Az akkori miniszterelnök, Bánffy Dezső azután úgy tudta bemutatni Magyarországot a külföldnek, hogy eredményei alapján nemzetközi szintű tekintélyt tudott kivívni magának. Ilyen háttér mellett nem csoda, ha az egész ország megmozdult, hogy méltóképpen részt vegyen hazánk alapításának ezredik évfordulóján. A sok rendezvény közül messze kiemelkedik a fővárosban a Városliget területén rendezett ezredéves országos kiállítás. Ezen a magyar földtant és a vízföldtant a Magyar Kir. Földtani Intézet képviselte tekintélyes mennyiségű kiállítási tárgyával. A kiállított térképek szerkesztésében Szontagh Tamás, Schafarzik Ferenc és Halaváts Gyula járt az élen. Az ásványos vizű forrásokról 1:360 000, Herkulesfürdő gyógyforrásainak védőterületéről 1:25 000, a magyar korona országainak artézi és fúrt kútjairól 1:360 000, a Duna-Tisza köze földtani viszonyairól 1:75 000 ma. térképet mutattak be. Hogy a vízellátás az akkori Magyarországon központi helyet foglalt el, azt az is bizonyítja, hogy a térképeken kívül számos artézi kút földtani rétegsorának felhasználásával Halaváts Gyula bemutatta a zombori, a szegedi, a hódmezővásárhelyi és a szentesi artézi kúton át fektetett 1:500 ma. földtani szelvényét. Ugyancsak ő állította össze az ország különböző részén fúrt 6 jellemző artézi kút földtani rétegsorát üvegcsőben 1:250 ma.-ban, feltüntetve rajta a kút néhány jellemző adatát. A fúrások, illetve a kutak közül a Püspökladány III. sz 276,90 m, a szentesi 313,86 m, a herceghalmi 251,70 m es a pécsi sertéshizlaló telepen a 149,57 m mély kutat Zsigmondy Béla fúrta. Versecen Gold János 162 m mély és Zichfalván Seidl Gyula 57,98 m mély kutat létesített, s mindkettő ugyancsak szerepelt a kiállításon. Ezt kiegészítette még néhány (zombori, szabadkai, szegedi, hódmezővásárhelyi, szentesi) artézi kút fúrási mintáinak kőzetteni és őslénytani anyaga. Az 1895. év végéig beérkezett adatok alapján állította össze Szontagh Tamás a magyar korona országainak „rendes" vízvezetéssel ellátott városairól az 1:990 000 ma. térképet, amelyen külön jelölte a működő és a tervezett vagy építés alatti vízvezetékkel ellátott, illetve ellátandó helységet. Pécs város vízellátását három térkép felhasználásával mutatta be, és ugyancsak ő készítette el a Tisza folyamterületének „vízeresztő" és „vízrekesztő" kőzeteiről az 1: 900 000 ma. térképet. Halaváts Gyula nyomtatásban megjelent munkái közül az artézi kutakkal foglalkozókból hatot állítottak ki, éspedig egy könyvet az artézi kutak történetéről és öt tanulmányt a szentesi, a hódmezővásárhelyi, a szegedi artézi kútról, az Alföld és a Duna-Tisza köze kútjairól. Közülük a 100 évvel ezelőtt, 1896ban megjelent „A magyarországi artézi kutak története" c. előremutató, nagy jelentőségű művét a következőkben részletesen ismertetjük [1], Az artézi kutak adatainak feldolgozása A rendkívül értékes kötet bevezetőjében a szerző az artézi kútfúrás kezdetét Zsigmondy Vilmos úttörő és korszakalkotó munkájával hozza összefüggésbe. Szerinte már korábban is rájöttek az Alföldön, hogy a nagyon rossz minőségű talajvíz alatt ivásra alkalmas ivóvízhez lehet jutni. Ilyen kezdeményezés már XIX. század elején több helyen is volt, így többek között 1830ban a pesti Orczy-féle házban eredménytelen fúrás létesült, Csórón viszont 1832-ben a 39,82 m mélységből felszökő vizet kaptak es 1833-ban Budán, az Alkotás utcában fúrt kút még 1896-ban is működött. Az 1860-as években, de már korábban is Debrecenben, Nyíregyházán, Szatmáron, Versecen és Hódmezővásárhelyen is próbálkoztak kutak létesítésével. A tudományos alapokra helyezett artézi kútfúrás elindítója 1866-ban Zsigmondy Vilmos, aki eredményes hévízkútját Harkányban ekkor fejezte be. Halaváts Gyula minden bizonnyal a történeti hűség kedvéért és tisztelete jeléül röviden felvázolta Zsigmondy Vilmos életútját és tevékenységét, amelyből kiderül alapos szakmai felkészültsége és alkalmassága a nagy feladat végrehajtására. Nagyszerű munkáját a harkányi, a lipiki, a ránk-herlányi, a margitszigeti kutak fémjelzik. A legnagyobb sikert az 1868-ban elkezdett Városliget I. sz. kútja hozta, amelyet 9 és fél év alatt 970,48 m mélységben fejezett be. Ezt követően rendkívüli módon megnövekedett a kutak száma és ezek nagy részét már Zsigmondy Béla fúrta, aki méltó utódja lett nagybátyjának, s az elsők között létesült a püspökladányi pályaudvar jól sikerült kútja és Hódmezővásárhelyen az első nyilvános használatra szánt közkút. A neves kivitelező szaktekintélyét tovább növelte a sok eredményes artézi kút, mint a szentesi, a szegedi, a törökszentmiklósi, a szarvasi, a mezőtúri, a nagyszalontai, a pécsi, a békéscsabai. Zsigmondy Béla működésével egyidejűleg az 1880-as években sok új „fúrós" próbálkozik több-kevesebb sikerrel, főként kisebb mélységű kutak fúrásával. Különösen Dél-Magyarországon szaporodtak el a kutak, ahol általában könnyűszerrel lehetett jó minőségű felszín alatti vizet feltárni. A kutak elterjedésének egyik fő oka az öblítéses fúrási mód elterjedése volt. Ezzel a módszerrel könnyen és gyorsan lehetett fúrni, bár igen gyenge, földtani vizsgálatra alig alkalmas kőzetanyagot biztosított. A sok képzetlen vállalkozó előbb-utóbb felhagyott ugyan a kútfúrással, de rossz munkájuk nagyon sok kárt okozott az országnak. Ekkor az összes fúrás 15%-a volt eredménytelen, amely elsősorban az alapvető műszaki ismeretek hiányának volt a következménye. Emellett igen sok fontos műszaki szempontra is rámutatott Halaváts Gyula, amely lényegesen befolyásolta a kutak eredményességét és élettartalmát. Úgy látta, hogy a kis átmérő megakadályozza a vörösfenyő béléscső beépítését, így a vascső korróziója hamar bekövetkezik. A túlnyomóan egy csőrakattal kiképzett kutakban a vízadó réteg eltömődésének veszélye fennáll, s ennek következtében csökken, esetleg meg is szűnik a víztermelés. A sok, azonos vízadó réteget megcsapoló kút azután a kifolyó víz csökkenését idézte elő. Ilyen hely volt Versec is, ahol 1891-re annyira lecsökkent a kifolyó víz mennyisége, hogy a kutakból már csak szivattyúzással lehetett a vizet kitermelni. Az 1880-as években még nem, de a következő évtizedben már valóságos „kútláz" uralkodik az Alföldön, s ez némileg csak 1895-re csökken. Úgy gondolja Halaváts Gyula, hogy jó az, ha minél több helyen tárnak fel jó ivóvizet, „de történjen a fúrás rendszeresen s törekedjenek állandó kutakat létrehozni, ne csak ideig-óráig való, tessék-lássék kutakat, melyeknek vize nemsokára elapad." A három évtized eseményeinek és tanulságainak felvázolása után az artézi kutak földtani és őslénytani feldolgozásának kezdetét ismerteti a szerző, majd az artézi kutakkal foglalkozó, közel 50 év irodalma zárja le a kötet első részét [1]. Ezt követi azután a Budapesttel indított, majd megyénként ábécé sorrendben, azon belül helységenként az artézi kutak legfontosabb, illetve rendelkezésre álló adatainak közlése. A kutak megyénkénti és évenkénti megoszlását 2 táblázatban foglalta össze Halaváts 16