Hidrológiai tájékoztató, 1996

1. szám, április - MEGEMLÉKEZÉSEK - Góg Imre: Emlékezés Boros Bénire halála 100. évfordulóján

IRODALOM [1] Fluckl.-Csermely M.: „Schulhof Vilmos és Ödön emlékérem" alapító okirata. Bp. 1986. 1-3. Kézirat. [2] Megemlékezés. Rheumatológia-Balneológia-Allergológia, XIX. 3. 1978. 129-130. [3] Schulhof Ö.: Mit várhatunk orvosi szempontból íjabb gyógyforrásainktól? Hidrológiai Közlöny, 29. 3-4. 1949. 103-105. [4] Schulhof Ö.: A magyar gyógyfürdők problémái az ötéves tervben. Hidrológiai Közlöny, 32. 5-6.1952. 226-228. [5] Schulhof Ö.: A borsodi iparvidék és környéke ásvány-gyógyvizeinek orvosi felhasználása. Hidrológiai Közlöny, 32. 9-10. 1952. 360-362. [6] Schulhof Ö.: Reumás bántalmak gyógyítási lehetőségei a Mecsekben. Hidrológiai Közlöny, 33.11-12. 1953. 454-455. [7] Schulhof Ö.: A magyar balneológia tíz éve. Hidrológiai Közlöny, 35. 3-4. 1955. 87-90. [8] Schulhof Ö.: AbalneoIógiaindikációmaktáteijesztéséről.Htóro/dgiai/Cözfóny, 35. 7-8.1955. 241-244. [9] Schulhof Ö. (szerk): Magyarország ásvány- és gyógyvizei. Akadémiai Kiadó, Bp. 1957. [10] Schulhof Ö.: A radioaktív izotópok alkalmazása a balneológiai kutatásban. Hidrológiai Közlöny, 39.5.1959. 344-346. [11] Schulhof Ö.: Dalmady Zoltán (1880-1934). Hidrológiai Tájékoztató, 1962. dec., 6. [12] Schulhof Ű.: Fodor József (1843-1901)..ffiáro/<5gim Tájékoztató, 1962. aug., 6. [13] Schulhof Ö.: A meleg gyógyvizek túlzott kitermelésének veszélyei a gyógyfürdők szempontjából. Hidrológiai Tájékoztató, 1962. dec., 27-28. [14] Schulhof Ö.: A gyógyvizek gyógyító szerepéről. Hidrológiai Tájékoztató, 1967. máj., 48-50. [15] Schulhof Ö.: (1896-1978). Hidrológiai Közlöny, 59. 3.1979. 97-98. [16] Tóth J.: A fürdőorvosi tradíció másfél évszázados fejlődése Hévizén. Hévízi Orvosi Archívum II., 1970. 35-69. Emlékezés Boros Bénire, halála 100. évfordulóján Boros Béni Arad 1839. 04. 07. - Arad 1896. 04. 15. A család őse Boros Jakab I. Lipót császár-királytól 1700. szeptember 13-án nyert nemességet. Fia Mátyás és unokája, Mihály a Nógrád megyei Zelenéről Aradra költöztek. Boros Béni 1839. április 7-én született Aradon. Apja Márton (1787-1860), elemi iskolai tanító volt ebben a városban. Itt végezte gimnáziumi tanulmányait. Minden osztályban kiváló tanuló volt. Az 1857. évi érettségi vizsgáján is kitűnő minősítést ér el. A bécsi műegyetemet 1857-59. évek között végezte, ahol mérnöki gépészeti, mechanikai, technológiai és gazdászati tárgyakat tanult. A prágai műegyetem hallgatója 1859-től 1861-ig volt. Itt út-, vasút- és vízépítkezést tanult. Közben sokoldalú műveltségre és nyelvismeretre tett szert. Megtanult németül, angolul és franciául. Hazatérése után gyakorlati tevékenységét a pécskai kincstári uradalom felmérési munkáinál kezdte, 1862-ben Csongrád vármegye főmérnöke lett. Ettől kezdve vízszabályozási munkákat végzett és a tiszai árvizeknél a töltések eredményes védelmében vett részt. A magyar tömegáru-szállítás követelményeinek megfelelő vasúthálózat vált szükségessé az országban. Boros Béni a vasúthoz került. Mint szakmérnök résztvett az alföld-fiumei (Nagyvárad- Gyula-Szeged-Szabadka-Baja-Dombóvár-Zágráb-Fiume) vasútvonal építésének előmunkálataiban, majd a Tiszától Orosházáig terjedő vonalszakasz építésében. E vasútszakasz elkészülte után ismét vízügyes munkát végzett. Az érmelléki hajózási- és öntözőcsatorna tervezési munkálataiban vett részt, majd visszakerült ismét a vasúthoz. 1864-től az első erdélyi vasútvonal földmunkálatait irányította, Marosillyén alföldi munkásokkal. E munkája, a munkások között kiütött állandó betegség miatt sikertelenül zárult. Hat évi nyomorúságos munka és anyagiakkal való küzdelem után, az erdélyi udvari kancellária által vezetett Erdélyi Államépítészeti Hivatalnál, Szászvárosban lett a munkahelye. Itt közreműködött az algyógy-zalatnai hegyi út kitűzésében és építésében. Ezután a folti és perkászi (Hunyad megye) Maros folyószakasz szabályozási és partvédelmi munkáinál dolgozott. 1867-ben Nagyszebenben államépítészeti műszaki államvizsgát tett, és megtanulta a román nyelvet is. Az osztrák-magyar kiegyezés után a szélesebb körű alkotmányos jogokat nyert magyar Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium a Párizsi Világkiállításra küldte ki. Hazatérve ismét vasúti munkát végzett Erdélyben. A Magyar Keleti Vasúttársaság 1868-ban a Nagyvárad-Kolzsvár-Marosvásárhely-TövisGyulafehérvár-Kiskapus-Nagyszeben-Aranyosgyéres-Torda vonalak építésére kapott engedélyt. Közben vízügyes munkákban is résztvett. A meg nem valósult Duna-Tisza hajózható csatorna műszaki tervezését végezte. (E csatorna megépítését már régóta elsőrendű érdeknek tekintették. Számos vízimérnökünk foglalkozott ezzel a kérdéssel. 1947-ben már az építése is megkezdődött, de nem valósult meg.) 1868-ban rövid ideig szülővárosában, Aradon dolgozott az Államépítészeti Hivatal munkáiban. Ebben az időben épültek a nagy átfogó vasúti vonalak. Ez évi 600 km-es növekedést jelentett, ami - arányait tekintve - páratlan volt a kelet- és közép-európai infrastruktúra-építés történetében. 1870-ben megkezdődött az arad-temesvári vasútvonal tervezési és építési munkái 55 km-es szakaszon. Ehhez a munkához került Boros Béni osztályvezető-főmérnöki munkakörbe. Egyik legfontosabb munkája az arad-körösvölgyi vasútnál volt. 1873-ban megbízták e vasútvonal terveinek elkészítésével. 1875. december 27-én megalakulásakor az igazgató tanács tagjává, majd rövidesen a vasút igazgató-főmérnökévé nevezték ki. Az 1875: XLIV. t. c. alapján, 1876-ban kezdték építeni, e keskeny nyomtávú vasutat, mely Aradról indult ki, és a boráról híres Árad-hegyalja vidékén vonult keresztül a Fehér-Körös völgyében. 1877. május 10-én az egész 62 km hosszú vonalat átadták a forgalomnak. Az ország legolcsóbb másodrendű vonala 10