Hidrológiai tájékoztató, 1995

2. szám, október - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Dr. Scheuer Gyula: A Dunaalmás Nagy-hegy-vöröskői alsópleisztocén hévforrások paleohidrogeológiai vizsgálata

Az összlet keletkezésének bonyolultságát fokozzák még azok a homokos, iszapos közbetelepülések, amelyek jelzik a mészképződés megszakadását és az éghajlat megváltozását, a források vízutánpótlódását biztosító csapadék jelentős csökkenését. A közbetelepülő rétegek különböző származásúak. Részben eolikusak, részben pedig bemosódással állnak összefüggésben és rendszerint a kiszáradást követően egyenlőtlen tófenék mélyedéseiben fordulnak elő. A 2. ábrán a 4. jelű kőfejtő északi részén felvett rétegsort adjuk meg. E részen az összlet kemény, tömör, életnyomokat alig tartalmazó mészkővel kezdődik, amely nyíltvízi keletkezésre utal. Erre a tó hirtelen elsekélyesedését jelző, hullámveréses zónára jellemző mésziszapos, autigén mészkőtörmelékes, pizolitos réteg következik. Majd egy kb. 3 m-es olyan összletszakasz következik, amelyből a tó teljes vagy részleges és időszakos kiszáradására lehet következtetni. A rétegsorban a 20-30 cm vastag, behordott idegen anyagoktól erősen szennyezett mészkőpadok a forrásműködés ideiglenes újbóli működését és egyben rövid ideig tartó csapadékosabb klíma-oszcillációkat jeleznek a csapadékszegény éghajlaton belül (1. kép). 1. ábra. Áttekintő helyszínrajz Dunaalmás Nagy-hegy-Vöröskői édesvízi mészkőelőfordulásról a különböző kifejlődésű és korú egységek területi lehatárolásával 1. fúrás; 2.1-5 bánya; 3. édesvízi mészkőegység; 4. vízlefolyási irány így e részen a mészkő vastagsága a kb. 10 m magas bányafallal együtt meghaladja a 30 m-t. A vizsgálatok és a megfigyelések szerint a Nagy-hegyi egység édesvízi mészköve egy kb. 900 x 600 m nagyságú hévízforrástóban halmozódott fel, amelyet „római fürdői" típusú felszálló vizű fenékforrások tápláltak. Az összenyitott 4-5 bánya túlnyomórészt az egykori hévízforrástó parti fáciesviszonyainak megismerését teszi lehetővé. Az összletben felismerhetők a parti, sekélyebb vízben élő, dús növényzetre utaló ún. nádaszónában képződött rétegek, az ártéri lerakódások, továbbá a növényzettől mentes, hullámveréses zónában felhalmozott és összemosott, lazán cementált, inkrusztációs törmelékanyag is. A hullámveréses zónában képződtek még azok a rétegek is, amelyek nagy számban, vagy tömegesen tartalmaznak pizolitokat is. Néha csak összecementált pizolitok tömegéből áll a kőzetanyag, amelynek nagysága az 1-2 mm-től 2-3 cm-ig terjedhet. A rétegzettségi viszonyokból arra is lehet következtetni, hogy egymástól nagyobb távolságra több (3—4) forrásfeltörés volt a tóban, és ezek körül esetenként hiányzik a mélyebb, növényzettől mentes nyíltvízi környezet. Ilyen helyeken is rendszerint annyira sekély volt a víz, hogy a vegetáció jelenléte igazolható. Az összlet rétegzettségi viszonyaiból az is kimutatható, hogy a hévforrástó egysége esetenként megszűnt és kisebb, 50-100 nies, sekély 1-2 m mélységű tavacskákra bomlott. 1. kép. A 4. bánya homok- és iszaprétegekkel tagolt mészkőösszlete A vizsgált összlet középső részén a dús parti vegetációra utaló, sekélyvízi - nádaszónában kifejlődött mészkő mutatható ki. Ezek a rétegek olyan éghajlatra utalnak, amely a hévforrások vízutánpótlódásának kedvezett. Erre az összletre megint a tó kiszáradását bizonyító rétegek települnek. JánossyD. [1] vörösbarna fosszilis talajként leírt rétegből alsó-pleisztocénre jellemző gerinces faunát gyűjtött be és határozott meg. Ez a fauna a mészkő pleisztocén eleji képződését egyértelműen igazolja. A rétegösszlet zárórétegei a hévforrás működés újbóli megindulását és a sekélyvízi, parti zónára jellemző fáciesviszonyokat mutatják. A Nagy-hegyi egység hévforrástavi genetikájú édesvízi mészkőösszletének kifejlődése azt bizonyítja, hogy a pleisztocén elején meleg, csapadékos volt az éghajlat, amely a hévforrás működésének és ezzel a karbonátképződésnek is egyaránt kedvezett. Ezt a meleg - csapadékos éghajlatot két száraz, csapadékszegény klímaperiódus szakította meg, amikor a köztes üledékek jöttek létre. 2.2. Az 1. ábrán II. számmal jelzett ún. Vöröskői-egység kőanyagát a 3. sz. bánya és az előfordulás keleti oldalán lévő Vöröskői kőfejtő tárja fel. A 3. jelű fúrás, amelyet a 3. bányaudvar déli részén telepítettek az édesvízi mészkő alatt dunai eredetű folyóvízi összletet tárt fel a felső-pannóniai homokos rétegekre települve. A fúrás 210 m tszf magasságban jelezte az édesvízi mészkő alját, a tetőszintje pedig 230-240 m-es tszf-i magasság 29