Hidrológiai tájékoztató, 1995

2. szám, október - MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Kőrössy László: Emlékezés dr. Papp Ferencre, halála 25. évfordulóján

Emlékezés dr. Papp Ferencre, halála 25. évfordulóján* Örömmel vállaltam a részemre megtisztelő felkérést, hogy hozzájárulhassak a közelről ismert és tisztelt professzor úr emlékéhez. Amikor szülőfalum Csehszlovákiához került, rokonaim lehetővé tették, hogy Budapesten járjak gimnáziumba és egyetemre. Mivel erre útlevelet nem adtak, az új országhatáron mindig át kellett szökni, ezt így tették más diákok is, hogy magyarul tanulhassanak. Az egyetemi évek utáni hazalátogatáskor kisütötték, hogy lejárt a tanulmányi szabadságom és „azonnal" jelentkeznem kellett Olmützben, ahol mint politikailag megbízhatatlan közkatona szolgáltam két évet. A szülőfalum visszacsatolása után jöhettem haza, de akkor magyar katonai „átképzésen" kellett átesnem, ami után a Földtani Társulat előadóüléseiről már régebben ismert dr. Papp Ferenc, akkor a Műegyetem adjunktusának javaslatára meghívtak az ÁsványFöldtani Tanszékre, tanársegédnek, ahol három évet töltöttem. Közvetlen főnököm Papp Ferenc adjunktus úr, mindkettőnk főnöke pedig a nagytekintélyű Vendl Aladár műegyetemi ny. rendes tanár, akadémikus, felsőházi tag volt. Ebben az időben a mai Magyar Hidrológiai Társaság még a Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztálya volt, én pedig ennek a titkára lettem, az 1941-42 években, amint a Hidrológiai Közlönyben megjelent titkári jelentéseim tanúsítják. Közben ismét többször behívtak katonának, tartalékos tiszti átképzésre, erdélyi- és délvidéki bevonulásra, mégis most már megöregedve elmondhatom, hogy életem egyik legjobb időszaka volt, amit a tanszéken tölthettem. Közvetlen főnökömet az ő engedelmével Feri bátyámnak, szólíthattam, mert ifjabb korunkban mindketten „cserkésztestvérek" voltunk és közöttünk így volt szokás. Milyen ember volt Feri bátyám? Én hosszú életem során azóta sem ismertem jobb embert nála. Talán Reményik Sándor egyik versével lehet leghívebben, tömören jellemezni: „Akarom, fontos ne legyek magamnak... legyek a lépcső, amin felhalad valaki más..." Ilyennek ismertem. Minden valamirevaló embernek igyekezett segíteni, bár ő nem sok jóakaratot tapasztalt. Legendákat beszéltek arról, hogyan igyekezett a rászoruló hallgatókat támogatni, keresethez juttatni, ebben talán csak gr. Széchenyi István szavait vette figyelembe: „Hiába mondom a zsáknak, hogy álljon, ha üres..." De őt nem sokan segítették, a törtető emberek azt, aki szíve mélyén úgy gondolkozott, mint ő, kihasználták és nem tudták méltóan értékelni. Akkoriban nagyon sok hallgatónk volt. Az elsőéves általános(kultúr) mérnökhallgatók száma 500 körül volt, az építészmérnökök főleg kőzettant, a vegyészmérnök hallgatók kevesebben voltak, ásványtant, kristálytant tanultak. Kedves szorgalmas fiúk és leányok voltak, néhány külföldi is, főként bolgárok. Az egykéthavonként rendezett „ technikus teákra ", szolid táncestélyekre a tanársegédeket is meghívták, jobban megismertük egymást. A tanszék sok tanulmányi kirándulást rendezett, bejártuk a környező vidék földtani feltárásait, kőzeteket, őslényeket gyűjtöttünk. A kirándulás végén Feri bátyám rendszerint egy földtani szelvényt vázolt fel, összefoglalva a látottakat, aztán fáradtságot elfelejtő népdalokkal, katonanótákkal mentünk a villamosmegállóig. Városi sétákat is tettünk, a város építőköveivel ismerkedtünk, vannak szépek a világ minden tájáról. Temetőkben tanulságos a sírkövek dátuma és az eltelt idő óta a mállás jelei. Mindezt szerette az ifjúság, felkeltette érdeklődésüket. Annál kevésbé szerettük a kollokváltatást, szegény hallgatók vallatását, de Feri bátyám emberszeretete itt is eligazított: azt kell megtudni, hogy mit tudnak és nem azt, amit nem tudnak mondta. Akiben szorgalmat, jóakaratot látott azt segítette és én úgy láttam, hogy a hallgatói őszintén tisztelték, felismerték a tiszta jó embert és a tantárgyait is megszerették, a tanulást becsületbeli dolognak tartották. Feri bátyámra jellemző volt, hogy mindig sietett, az idejét nagyon beosztotta. Volt egy vaskos ébresztő zsebórája, az csengetett, ha a következő helyre kellett sietnie. Előfordult, hogy a Földtani Társulat előadó ülésén 50-60 ember feszült csendben figyelte az előadást és megszólalt a zsebében az ébresztőóra, kellemes derültséggel oldva a feszült figyelmet... De néha adódott jó beszélgetési alkalom is, pl. amikor az erdélyi szeretfalva-dédai vasútépítéshez kellett utaznunk. Ez a nagyszabású munka úgy indult, mint a jelenlegi bősi vízlépcső. Megvizsgálták a nyomvonal minden irányú (gazdasági, katonai stb.) jelentőségét, csak azt nem, amire épül, az anyaföldet felejtették ki. Amikor aztán a Mezőség hepehupás vidékén óriási munkával épített vasúti töltés egy-egy esős időszak után lecsúszott a domboldalon, a Műegyetem Ásvány-Földtani Tanszékén Vendl Aladár prof. úrhoz fordultak, aki Papp Ferenc adjunktus urat küldte helyszíni vizsgálatra, aki olykor engem is magával vitt, kőzetminták begyűjtésére. Néhány együtt töltött nap részemre életreszóló tapasztalatokat jelentett a műszaki földtan terén és némi betekintést nyertem Feri bátyám nemes lelkivilágába. Később, mint tanszékvezető egyetemi tanárt, sokat keserítette aiWfowi'-diktatúra intézkedésre jogosultjainak beavatkozása, akik ismerete nem terjedt odáig, hogy a tanszék gazdag ásványkőzettani, őslénytani gyűjteményét, nagy szakkönyvtárát értékelni tudják. A tanszék többszöri átköltöztetése sok pusztulással járt. Sok értékes műszaki-földtani könyvet helyszűke miatt kidobáltak. A földtani társintézmények akkori vezetői, a Földtani Intézet, a Tudományegyetem földtani tanszékeinek vezetői sem támogathatták hathatósan. Egyes vezetőktől, ha valakivel nem rokonszenveztek, hallhattuk a jelszót: „nem hagyunk neki labdába rúgni..." Papp Ferenc professzor úr dolgozott csendesen, amíg felőrlődött az egészsége és már 68 évesen elhunyt. A Farkasréti temető kiscelli agyagjában nyugszik... Dr. Kőrössy László •Elhangzott az MHT Hidrogeológiai Szakosztály 1995. január 17-i emlékülésén. 8