Hidrológiai tájékoztató, 1995

1. szám, április - MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Dobos Irma: Emlékezés Vásárhelyi Pálra, születése 200. évfordulóján

hogy Losonczy József, Borsod vármegye földmérő mérnöke mellé kerüljön, s itt megtanulta a geodézia minden alapismeretét. Két év után, 1816. január l-jén végbizonyítványt kapott, s utána Pestre indult, hogy beiratkozzon az 1782-ben alapított Institutum Geometricumba, a pesti tudományegyetem Mérnöki Intézetébe. Az egyetemi rangú intézetet elsősorban föld- és vízmérők képzésére szánták, ahol 78 év alatt 1270 oklevelet adtak ki [2,3]. A nemzetnek akkor elsősorban vízépítőkre, térképezőkre, csatornázókra volt szüksége, így nem lehetett csodálkozni, hogy akik mérnöki munkát végeztek, elévülhetetlen érdemeket szereztek a vízépítésben. Miután az ország területéből mintegy 20 ezer km

J-t mindig az árvíz veszélyeztetett, s ebből 5 ezer km

2 mindig víz alatt volt, ezért az ártéri gazdálkodásra berendezkedett emberek jól tudták, hogy hogyan tartsák kordában a folyókat. A török hódoltság után azonban a folyók ismét elvadultak, elszaporodtak a mocsaras területek, s a XVII. század végére az ország nagy része elnéptelenedett, a később betelepítettek viszont alig ismerték az ártéri gazdálkodás módját. Az így megnövekedett népesség és a földművelésre való áttérés új területek átadását követelte a mezőgazdaság részére. Ezzel egyidőben a bővülő kereskedelem hatására megnőtt a víziutak jelentősége, s mind sürgősebb feladat lett a folyók szabályozása. Ehhez viszont a vízi-tudományokban jártas szakembergárdára volt szükség és éppen ezért kellett létrehozni az Institutum Geometricumot, ahol olyan kiváló tanár is oktatott mint Jedlik Ányos. Az innen kikerült mérnökök a víztől mintegy 24 000 km

J-t szereztek vissza a mezőgazdaság részére. Érthető tehát, hogy az ország figyelme e nagy fontosságú műszaki megoldás és annak tervezői és kivitelezői felé irányult. Tervek a folyók megszelídítésére Vásárhelyi Pál 1816 őszén jeles eredménnyel fejezte be a Mérnöki Intézetben tanulmányait és előbb Zemplémben, majd Veszprémben megyei mérnökök mellett dolgozott. Innen a Huszár Mátyás által vezetett Körös-felmérés munkálataiba kapcsolódott be, ahol megismerkedett a vízrajzi térképezés minden elméleti és gyakorlati tudnivalójával, mint a folyók sajátosságaival és hidrológiai viszonyaival. Már ekkor foglalkozhatott a Tisza-szabály ozásának problémáival, miközben részt vett a szolnok-szegedi szakasz felmérésében és bizonyára a Huszár Mátyás-féle előzetes Tisza-szabályozási terv kidolgozásában is. Az 1824-ben megindított Duna magyarországi szakaszának mappáció vezetőjeként 1829-ig már annak több mint a fele elkészült. Ezt követte 1834-1836 között a Duna Pozsony-Győr közötti szakaszának újramérése, amely azután félévszázadon keresztül szolgálta a dunai térképezési és szabályozási munkálatok alapját. A Duna vízrajzi felmérése, a keresztszelvények felvétele és a vízhozammérések 1831-ben kezdődtek, majd Vásárhelyi közvetlen irányításával 1832-1834 között elkészült a Duna Pétervárad és Orsova közti szakaszának felvétele, s ezen belül az al-dunai szakasz térképe. Az országos építési főigazgató a mappációról így nyilatkozik: ,A fölvételek pontossága, a kidolgozás helyessége, a földolgozott adatok teljessége, megbízhatósága és világossága és az egésznek nagy terjedelme tekintetében bátran nevezhető a világ első folyami térképének" [7], A neves osztrák földrajztudós, Streffleur Valentin 1852-ben elismerésre méltó tárgyilagossággal méltatta a bécsi akadémia közleményeiben a magyar vízrajzi térképezés eredményeit [6]. Nem elhanyagolható az angol szakemberek véleménye sem, amelyet a Széchenyi-híd jelentésében a dunai térképek váltottak ki. „Felette nevelték tekintetüket... azon tervek, melyek a Buda s Pest közti Dunát minden átmetszésekkel, s annak folyását Vácztul Földvárig képezik... meglepetést gerjeszte bennük a tervek tökéletessége, melyeket eléggé helybenhagyni s dicsérni nem valának képesek" [6]. A Duna-felmérés 2442 térképéből majdnem teljes anyagot sikerült összegyűjteni, amelyet több ezer keresztszelvény egészített ki az időközben bekövetkezett mederváltozások újramérésével együtt. Ezt a maga nemében egyedülálló magyar mérnöki munkát sajnálatosan nem ismerték meg kellőképpen külföldön, és ugyanakkor a feldolgozás hiánya és a részbeni elkallódása miatt még belföldön sem állhatott teljes egészében a szakemberek rendelkezésére. Amikor 1833-ban Széchenyi István az al-dunai szabályozási munkálatok királyi biztosa lesz, magához veszi Vásárhelyi Pált az igen nehéz mérnöki munka elvégzésére. A katonai parancsnokság és a Duna jobb oldalán a török pasa gáncsoskodása ellenére a következő évben már elkészíti a Vaskapu és a többi zuhatag szabályozására, valamint a balparti vontatóút építésére vonatkozó tervet. Az Isias és a Tachtália zuhatagoknál csatornát tervez, a hajózást akadályozó sziklák eltávolításához pedig Széchenyivel Angliába utazik, ahol beszerzik az első hazai gőzkotrót, a Vidrát. Mind a később Széchenyiről elnevezett vontatóút, mind az AlDuna mederszabályozása 1834-ben kezdődött, s Vásárhelyi Pál 1835-től kezdve kizárólag ezzel a témával foglalkozott. Ferenc császár halála után a nagy lendületű munka a magyarellenes udvari körök hatására nehezen haladt tovább. Az út építését nagy nehézséggel, a hajóút megjavítását pedig csak a legszükségesebb munkálatokra korlátozva Széchenyi István anyagi hozzájárulásával sikerült 1837-ben nagyjából mégis befejezni. Széchenyi István további kísérlete eredménytelen maradt, s az utódok is csak több évtized múlva az eredeti Vásárhelyi-féle tervek és térképek felhasználásával folytatták és fejezték be a munkálatokat. Amit Vásárhelyi Pál és munkatársai végeztek, az a magyar útépítés kimagasló eredménye és alkotása, bár meglehetősen kevés elismerés járt érte. Egyedül a Nemzeti Tudós Társaság méltatta arra Vásárhelyi Pált, hogy 1835-ben levelező, majd 1838-ban rendes tagjává választotta. Életének nyugalmasabb szakasza akkor kezdődik, amikor első hajózási mérnök lesz az Országos Építési Igazgatóságon. Foglalkozik a Rába és mellékfolyóinak szabályozásával, a Fertő tavat lecsapoló csatorna megvalósításával és részt vesz a Duna szabályozási terveinek kidolgozásában. Rövidesen elérte azt a legmagasabb beosztást is, amit egy magyar mérnök akkoriban elérhetett, hajózási felügyelő és igazgatósegéd (helyettes igazgató) lett. Ez a beosztás lehetőséget adott ahhoz, hogy minden vízi munkálatot ellenőrizhetett és irányíthatott. Sokan tévesen úgy jellemzik Vásárhelyi tudományos munkásságát, hogy kizárólag magyar nyelven publikált. Ez nem egészen igaz, mert néhány latin és német nyelvű dolgozata és térképe is megjelent, illetve kéziratban maradt. Miután túlnyomóan valóban magyarul írt, ezzel a magyar szakmai nyelv kialakulását feltétlenül szolgálta, a külföld előtt viszont igen sokáig ismeretlen volt több értékes és újszerű megállapítása. Ilyen volt többek között a pesti Duna-szakasz hidrológiai viszonyainak feldolgozása, az első kétnyílású dunai hídra készített terve, a Duna és mellékfolyói tengerszint feletti magasságának meghatározása. Színvonalas munkái közé tartozik akadémiai székfoglaló értekezése is, amely a Berettyó szabályozását elemzi. A nemzetközi viszonylatban is úttörő jelentőségű munkáját a Duna-mappáció folyamán dolgozta ki, amely a folyók áramlási viszonyai és a medermélység közötti összefüggések matematikai formuláját jelentette. Gyakorlati szempontból sokkal jelentősebb a Tisza egységes és rendszeres szabályozásának terve, amely 1845-1846-ban Széchenyi István vízügyi koncepciójának megvalósítására készült. A terv két változata közül az első, az „Előleges javaslat" kizárólag a felső-tiszai területek árvizeinek gátlására irányult, míg a második, „A Tisza folyó általános szabályozása tervezete " a Helytartótanács és a Tiszavölgyi Társulat Központi Bizottsága elé került. A nagy vitát kiváltó tervezetet bíráló szakértői vélemények között volt&Paleocapa-íéle elhamarkodott ellenvélemény is (1. ábra). E nagy nézetkülönbségek egyeztetése közepette, a Társulat Központi Bizottságának ülésén a Károlyi palotában 1846. április 8-án Vásárhelyi Pál szívszélhűdés következtében meghalt [6]. 4