Hidrológiai tájékoztató, 1995

1. szám, április - AZ ÁLLAMI VÍZÜGY-MŰSZAKI TERVEZÉS - Mucsy György: Visszatekintés az elmúlt évtizedekben végzett szennyvíztisztítási tárgyú kutatási munkára

1981-ben kezdődtek el az OVH 2.2 Projekt (Közüzemi és ipari szennyvizek tisztítás-technológiájának fejlesztése, egységesítése és tipizálása, 1981-85.) kutatás-fejlesztési munkái, melynek során fokozott figyelem fordult a szennyvizek és szennyvíz­iszapok mezőgazdasági elhelyezése felé. 1986-ban hasonló címmel folytatódott a projekt 1990-ig, melyben harmadlagos szennyvíztisztítási témáik, berendezések fejlesztése, és biológiai tisztítási eljárások kimunkálása során az anaerob és a kétlépcsős anaerob-aerob, aerob-aerob változatok is szerepet kaptak. A mezőgazdasági szennyvíz- és iszap elhelyezéssel kapcsolatos kutatómunka több, jól használható megoldást eredményezett. így ilyen irányú többéves üzemi kísérletek lefolytatására került sor Gyulán, Kecskeméten, Gödöllőn (Gödöllői Agrártudományi Egyetem), Tokaj-Hegyalján, Alsónémediben, Kiskunhalason, Környén, Szombathelyen, Badacsonyban. Az eredmények bekerültek a műszaki irányelvekbe. Ugyancsak szép eredménye­ket értünk el a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemmel (Moson­magyaróvár) együttműködve az olajos iszapok mezőgazdasági elhelyezése terén többéves kutató és kísérleti munkával. Az eljárást számos hazai olajos iszapot kibocsátó üzem bevezette és a tapasztalatokról szóló előadás 1983-ban Philadelphiában is nagy érdeklődést keltett. Érdekes munka volt az 1983-ban kezdődött, a zeolitok szennyvíztisztításban való hasznosítására vonatkozó kutatási tevékenység, melyet kezdetben az OVH, később a Vízépítőipari Tröszt támogatott és amelyben az MTA-KKKI is aktívan közreműködött. Ennek számos sikeres üzemi kísérlet után egyik eredménye volt a Zalaegerszegi Szennyvíztisztító Telepen létesített ZEOFLOCC berendezés, melynek révén sikerült a Zala folyót és így a Balatont is a zalaegerszegi foszforterheléstől a kívánt mértékben mentesíteni. Az eljárást külföldön is alkalmazzák. 1984-ben lépett érvénybe a 3 és 4/1984. (II. 7.) OVH sz. rendelkezés a szennyvízbírságról és a csatornabírságról, tovább szigorodó kibocsátási határértékekkel, ami még inkább aláhúzta a kutatás fontosságát. A 80-as évekre esik a többcélúan felhasználásra kerülő UNIR előgyártott többcélú biológiai szennyvíztisztító egység kifejlesztése a KEVITERV-vel és a Budapesti Vegyipari Gépgyárral. Azóta széleskörűen alkalmazzák. A NITREX biológiai nitrogénmentesítő eljárást számos helyen, többek között a Balaton körül is bevezették. Külön részletezés nélkül említem meg, hogy a szennyvíztisztí­tás mechanikai eljárásainak javításán túl szinte folyamatos volt a biológiai, különösképpen az eleveniszapos eljárással kapcsola­tos kutató-fejlesztő munka. Ez mind a II. mind a III. fokú eljárásokra vonatkozott, nem megfeledkezve a fizikai és kémiai módszerekről sem. A szennyvíztisztítási (a víztechnológiai jellegű is) kutatási tevékenység volumene a 80-as évek közepétől kezdett csökkenni, némi késéssel követvén az egyéb területeken végzett vízügyi kutatómunka szűkülését. A központi keretek apadását ugyanis egy ideig ellensúlyozni lehetett a kommunális-, ipari- és mező­gazdasági kutatási-fejlesztési megbízásokkal, melyek azonban 1989-90-re szintén elapadtak. Ennek egyik oka az is volt, hogy az ipar és a mezőgazdaság erre az időszakra már saját fejlesztő bázisokat épített ki. E rövid visszatekintés keretében lehetetlen részleteiben ismertetni mindazon kutatás-fejlesztési tevékenységet és azok eredményét, amelyet a VITUKI, ezen belül a Vízminőségvédelmi Intézet és ennek Szennyvíztechnológiai Osztálya végzett a VITUKI többi intézetével, különösen a Műszaki Fejlesztési Intézettel és a hidraulikai modellkísérleteket pedig a Hidraulikai Intézettel, továbbá igen nagyszámú külső intézménnyel az elmúlt kereken 40 év folyamán. A kutató-fejlesztő tevékenység a hazai szennyvízkezelés területén különösen a tervezésnél hasznosult és számos szabvány, műszaki előírás, szennyvíztelep, gépi berendezés megvalósításá­hoz járult hozzá. Nem utolsó sorban jelentős része volt a hazai szennyvizes szakember közösség tudásának szélesítésében. Szeretnék itt még megemlékezni a VITUKI széles körű nemzetközi kapcsolatairól a környező és a távolabbi európai országok, az USA és számos, a többi kontinensen fekvő ország szakmai köreivel, egyetemeivel, nemzeti vagy nemzetközi szervezetekkel, mint pl. a WHO, az IAWPRC (jelenleg IAWQ), az UNIDO. Ezt célratörő munkával építette ki az Intézet és ápolta az elmúlt évtizedekben, biztosítván a magyar szakemberek nemzetközi szereplését, képzését és nem utolsó sorban széles körű megbecsülését. A visszatekintésben röviden ismertetett széles körű kutató­munkát, annak megszervezését és a nemzetközi együttműködést hosszú évtizedeken keresztül a Vízminőségvédelmi Intézet igazgatójának Benedek Pál rfr.-nak a neve fémjelezte. A VITUKI-ban az 1990. év végével szűnt meg a Szennyvíz­technológiai valamint a Víztechnológiai Osztály és vele az a széles körű, irányt mutató koordináló tevékenység, amely ennek az egységnek egyik sajátossága volt. A megszüntetést, dacára az akkor, sok tekintetben kényszerű gazdasági helyzetnek, egyértelműen káros, igen szerencsétlen és szűk látókörű lépésnek tekintem. Megszűnt az ország és a vízügyi ágazat egyetlen szennyvíz (és ivó- és ipari víz) kutató központi kutató-fejlesztő és tanácsadó szerve és a szakemberek elboc­sátásával az az évtizedeken át kinevelődött kiváló szakmai szellemi erő és műhely, mely szükségességét oly sokszor bizonyította. A jelen szűk időszak ad lehetőséget arra, hogy felkészülhes­sünk az előttünk álló további nagy és mindenképpen elvégzendő feladatokra, hogy adott esetekben készen állhassunk azok azonnali megoldására. Közegészségügyi és környezetvédelmi szempontból növelnünk kell szennyvíztisztító telepeink kapacitá­sát (bővítés, számos új telep létesítése) és a tisztítás mértékét. Különös tekintettel esik latba az Európai Unióhoz való csat­lakozásnak előfeltételét képező szennyvíztisztítási követel­ményrendszer kielégítése. Fentiek alapján szükségesnek tartom, egy a megváltozott körülményeknek megfelelő szennyvíz (és vízelőkészítő) kutatási­fejlesztési egység újbóli, mielőbbi létrehozását, amely a legújabb külföldi és főképpen hazai alkalmazott kutatás révén az egész magyar vízügyi és környezetvédelmi ágazat független tudomá­nyos fejlesztő, tanácsadó, véleményező, kiképző és továbbképző szerve kell, hogy legyen. Tervezési emlékeim 1953-54 és 55-ben az ÉM Közműterv, majd Mélyépterv keretében terveztük az akkori gépállomások csatomázását, szennyvíztisztítását, mely klasszikus előülepítésből, biológiai csepegtető testből, utóülepítőből állott fertőtlenítéssel, iszapszik­kasztó ággyal. A szennyvizes tervezéseket a Közműtervnél Héthársy József (volt m. kir. ezredes) és Finály Lajos kollégák fémjelezték, akik keze alól lassan kinőtt a nagy szennyvizes generáció (Közműterv-Mélyépterv, később Viziterv). Ezekben az években indult meg lassan vidéki, kisebb városaink központi részeinek csatomázása, szennyvíztisztítása, pl. Gyöngyös, Mezőkö­vesd, Sajószentpéter, valamint a még nem csatornázott területeken lévő kórházak szennyvíztisztítása, pl. Szőny, Tata, Orosháza (56-58.). Ezek mind csepegtetőtestesek voltak. Az 50-es évek végén kezdtük el a kőolajfinomítók szennyvizeinek a tisztítását: Nyírbogdány, Zalaegerszeg, Szőny, (1961-ben volt a tervszállítás), majd 65-66-ban a százhalombattai DKV. Később hozzájött ehhez a TIFO szennyvíztisztítójának 1968-70. évi tervezési munkája. 1963-64-ben kezdtük el a nagyobb városok szennyvíztisztítá­sának a tervezését, Salgótaiján (biológiai csepegtetőtest), Balassagyarmat (biológiai csepegtetőtest), Veszprém (eleven­iszap), Székesfehérvár (eleveniszap). 44

Next

/
Oldalképek
Tartalom