Hidrológiai tájékoztató, 1994
2. szám, október - MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Bognár Győző: Brogyáni és kvassói Kvassay Jenő halálának háromnegyed százados fordulóján
Brogyáni és kvassói Kvassay Jenő halálának háromnegyed százados fordulóján Brogyáni és kvassói Kvassay Jenő (1850-1919) A budapesti Kerepesi temető halottasházában felállított ravatalon feküdt 1919. június 7-én az Országos Vízépítési és Talajjavító Hivatal pár hónapja nyugalmazott vezetője, aki annyi nehéz és dolgos év után is töretlen akarattal, soha nem fogyó tervekkel dolgozott majdnem 69 éves koráig. Egyedül a pihenés - inkább a nyugalom - terheit nem tudta viselni. Ezért eltávozott, a szokásához híven csendben és szerényen, itthagyva az élő utódait, hogy most már legyenek ők úrrá a drága Haza gazdagításáért folyó harcban minduntalan felmerülő nehézségeken, küzdjenek a természettel és azokkal, akikért dolgoznak. A római katolikus gyászszertartás után az elhunyt utóda, Bogdánfy Ödön búcsúzott nagynevű elődjétől. Ezután a Magyar Mérnök és Építész Egylet, valamint annak Vízügyi szakosztálya képviseletében Bulyovszky János köszönt el tőle. A következő napon négylovas gyászfogat vitte a már hat évszázados, dicső múltra visszatekintő nemesi család őrszentmiklósi házába, ahol az elhunyt a gyermekkorát töltötte. E nap, június 8-án, délután a római katolikus gyászszertartást követően a koporsót ezúttal valóban az utolsó útjára vitték, az őrszentmiklósi temetőbe, ahol a családi sírkertben elhelyezték a megboldogultat az őt megelőzően elhalt rokonai közé. A sírnál újabb méltatás hangzott el, majd még számos követte a szakmai és társadalmi egyesületekben, amelyekben aktív élete folyamán dolgozott. A megemlékezésekből kirajzolódik egy igazi, felismert elhivatottság, amely alkotva fejlődött szinte az élete utolsó napjáig. Az 1848-49-es szabadságharc leverése után, 1850. július 5-én született Budán, akkor, amikor még nagyban szedte a terror az áldozatait. Gyermekkorát a Pesthez közeli Őrszentmiklóson töltötte a szülei házában. Gimnáziumi tanulmányait Győrben, a legmagyarabbnak mondott rend, a Bencések gimnáziumában végezte. Érettségi után a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója lett, majd gépészmérnöki oklevelet kapott. A diplomájával nem elégedett meg, hanem Magyaróváron folytatta tanulmányait a Gazdasági Akadémián. Ehhez 60 Ft-os ösztöndíjat kapott. Az egész életére jellemző irodalmi aktivitása már a tanulmányai során jelentkezett és számos ismeretterjesztő, figyelemfelkeltő, vagy éppen kritikai hangvételű cikket, tanulmányt, később könyveket írt. A gépészmérnöki oklevelének a megszerzése után nagyfokú éleslátásról tanúskodó dolgozatot jelentetett meg, amely a műegyetemi képzést bírálta. Ezzel magára vonta számos, a témában jártas ember figyelmét. A feltételezhető személyes ismeretség mellett talán éppen erre figyelt fel Kenessey Kálmán, a Földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi Minisztérium miniszteri tanácsosa, aki Kemény Gábor miniszter figyelmébe ajánlotta őt. A javaslatot elfogadva a miniszter külföldi tanulmányútra küldte, majd visszatérte után 1876-ban állami szolgálatba fogadta. Tanulmányútja során Kvassay 1875-76-ban Párizsban az „École de Ponts et Chaussées" hallgatója volt. Ezen kívül Francia-, Német- és Olaszországban, továbbá Svájcban egészítette ki ismereteit. Az irodalmi munkásságának a tartalmát és célját illetően az életében több korszak figyelhető meg, amelyek mindig a végzett munkájához és az azzal összefüggő gondokhoz kapcsolódnak. Az egyetemi évei alatt, 1874. év előtt a Vasárnapi Újságba, a Természettudományi Közlönybe írt közérdekű és természettudományos ismeretterjesztő cikkeket, amelyek némelyike már mutatott valamit a későbbi elmélyült gondolkodóból is. Ezután a gazdasági kérdések foglalkoztatták, feltehetően Magyaróvár hatására. Értekezéseit a Magyar Mezőgazda, a Gazdasági Mérnök, a Gazdasági Lapok, a Földmívelési Értesítő közölte, de már megjelentetett írásokat a Wiener Landwirtschaftliche Zeitung-ban és a Journal d'Agriculture-ben is. Az első komoly nemzetközi sikerét az „Über Natron- und Székboden im ungarischen Tieflande" című tanulmányával érte el, amelyet a Geologische Reichsanstalt Évkönyve jelentetett meg és a Testület ez alkalomból, 1876-ban levelező tagjává választotta. Ekkor 26 éves volt. Ez volt életének az a korszaka, amikor a gazdasági, mezőgazdasági ismeretei ráirányították a figyelmét a vizekre. Külföldi tartózkodása során számos kisebb közleményt írt a földárjáról, annak mozgástörvényeiről, hazai és franciaországi szabályozási feladatokról. Magyar, német, olasz, francia és angol irodalom terén végzett kutatásai eredményeként 1875-ben jelentette meg a „Vizeinkről" című nagyobbb lélegzetű dolgozatát. Egy év múlva adták ki a „Rétmívelés, tekintettel az alagcsövezésre és az 3