Hidrológiai tájékoztató, 1994

2. szám, október - AZ ÁLLAMI VÍZÜGYI-MŰSZAKI TERVEZÉS - Nagy L. Dénes-dr. Kőrösmezey László-dr. Kolin László: Visszaemlékezés a Mélyépítési Tervező Vállalat (MÉLYÉPTERV) tervezéseire

épültek, amelyekhez sok-sok km-es nyomóvezeték, néhány szakaszuk 700-1200 mm belmérettel, 2,5,10, sőt 50 ezer m

3-es tározókkal. E regionális rendszerek naponta mintegy 1,5 millió m

3/d ivóvizet és több mint 7 millió m

3/d ipari vizet szolgáltatnak. Városaink vízellátásának dinamikusabb fejlesztése a 60-as években kezdődött. Olyan jelentős városok, megyeszékhelyek, mint Nyíregyháza, Békéscsaba, Kecskemét, Kaposvár, Salgótarján, Szekszárd, Zalaegerszeg közüzemi vízellátással egyáltalán nem rendelkeztek, de a regionális szintű nagy városainkban is elmaradott volt a víziközművek helyzete is (Debrecen, Győr, Miskolc, Pécs). A MÉLYÉPTERV tervezőinek munkája révén ekkor készültek el azok a távlati ivóvízellátási koncepciók, amelyek révén 10-100 ezer m

3/d kapacitású vízművek létesülhettek. A felsoroltakon kívül természetesen még sok-sok várost és községet lehetne említeni, amelyeknek a vízellátását a MÉLYÉPTERV oldotta meg, s amelyeknek jellegzetesebb részét a víztisztítás, vízkezelés keretében ismertetjük. 4. Víztisztító tervezése Az ivó- és ipari vízellátásban a víztisztítás igénye az 50-es években jelentkezett, az előzőekben már említett szakemberek áthelyezésével. E témának kiemelkedő egyénisége Molnár Dénes volt, aki elismerten nagy tudását és üzemeltetési gyakorlatát a Vízművektől hozta magával. E szakágban csak a 60-as évektől kezdődően rögzíthetjük a dinamikus fejlődést e szakág fiatal mérnökeink gyakorlatszerzésével. A hazai mélységi vizek többsége vas- és mangántartalmú, az alföldi mélyfúrású kutak többségének vizében a metángáz is megjelent, ezért e kutak vizét csak előzetes tisztítás után lehet a vezetékes vízellátásban hasznosítani. E tömeges víztisztítási igény kielégítésére, tervezőink már a 60-as években kifejlesztették a száraz szűrés elvén alapuló ún. „FERMASICC" technológiájú vas- és mangántalanító berendezéseket, amelyekből igen sok üzemel országszerte. Ugyancsak a vállalatunk fejlesztette ki a nagyobb vas- és mangántalanító szűrők fél- vagy teljes szabadtérre elhelyezését, a nagy szűrőházak építésének megtakarítása érdekében. A Délalföldi területeken az arzénszennyeződés is megjelent a mélységi kútvizekben, s vállalatunk ennek eltávolítására is alkalmas vegyszeradagolásos technológiát dolgozott ki, s egyben megoldotta e szűrők öblítővizének arzénmentesítését is. A felszín közeli kutak vizében a nitrátszennyeződés mentesítésére is a MÉLYÉPTERV technológus mérnökei, hazai gyártmányú ioncserélő töltetű készülékeket alakított ki, amelyekkel a kb. 800 kis településen jelentkező nitrátos kútvizet tisztítani lehet. Külön víztisztítási kategóriájúak a felszíni vizeket használó vízművek, mert ezeknél nemcsak a látszólagos szennyezést, hanem az íz- és szagrontó anyagokat is el kell távolítani, természetesen ivóvizek esetén. Ez eljárások jelentős többlet beruházást és költségesebb üzemeltetést igényelnek, ezért a hatvanas évek elején tervezett műveknél a beruházók igyekeztek elodázni e kiegészítő berendezések alkalmazását (pl. ózon, klordioxid stb.). Az alapműveletekre (derítés, ülepítés, szűrés) a MÉLYÉPTERV mérnökei újszerű reaktorokat, szűrőket vegyszeradagolókat, automatizált üzemvitelt biztosító berendezéseket fejlesztettek ki, amelyekkel viszonylag kielégítő minőségű ivóvizet lehetett biztosítani, gondos üzemeltetés mellett. Az első, 44 ezer m

3/d teljesítményű kísérleti felszíni vizeket tisztító berendezés a Fővárosi Vízművek központi telephelyén, 1961-ben készült el. A próbaüzemeltetés alatt vizét ipari célra, utána ivóvízként hasznosították. Az építési tapasztalatok alapján épült a 2x100 ezer m

3/d névleges kapacitású Fővárosi Felszíni Vízmű, két ütemben, amelynek második üteménél már a külföldi tapasztalatokat is hasznosíthattuk (svéd-, német-, osztrák- és olaszországi tanulmányutakét). Felelős tervezője Pálhidy Attila. A hatvanas évek közepén épült meg a Lábatlani Felszíni Vízmű, 10 ezer m

3/d névleges teljesítményre, amelynek kifogástalan minőségű vizet szolgáltató üzemi tapasztalatai, a lelkiismeretes kezelőknek volt köszönhető, s amit a fővárosi felszíni víztisztítóknál is hasznosítottunk. Természetesen mind a két vízmű a Duna vizét tisztította. A Szolnoki Felszíni Vízmű a Tisza folyó vizéből készít, összesen napi 100 ezer m

3 mennyiségű ivóvizet. Itt már vállalatunk több mint 15 éves tapasztalata hasznosult. Debrecen kiegészítő ivóvízellátására épült a Keleti Főcsatorna vizét tisztító KFCS Felszíni Vízmű, összesen 60 ezer m

3/d teljesítményre. A kb. két évtizedes üzemi tapasztalataink hasznosítása és az igen gondos üzemeltetés eredménye a kifogástalan minőségű ivóvíz. A regionális vízműveknél már ismertetett Mohács-Pécs(Komló) vízmű ugyancsak Duna vizet hasznosít, mohácsi előtisztítással, hosszanti ülepítőkkel, vegyszeres előkezeléssel, 40 ezer m

3/d induló teljesítménnyel, amelyből napi 10 ezer m

3-t Pécsen az Üszögi dombon elhelyezett tisztító tett alkalmassá ivóvíz céljára. A több mint 30 évet üzemelő berendezés tovább fejlesztését a regionális vízműveknél tárgyaltuk. A regionális vízműveknél már ugyancsak ismertetett Északnógrádi II. ütem vízbázisa, az Ipoly folyóból származó, a Komravölgyi tározóból táplált Mihálygergei Víztisztító, 15 ezer m

3/d teljesítménnyel. A tározott víz minősége a folyókánál kedvezőtlenebb a bomlási folyamatok révén keletkező szerves anyagok, vas- és mangán megjelenése, valamint a nagyobb mérvű biológiai élet kialakulása miatt. Ezért a víztisztítóban a felszíni vizek tisztításánál már kialakult technológiát ózon kezeléssel és aktív szénszűrővel is ki kellett egészíteni. A szervesanyag tartalmú, valamint a szerves kötésű vas- és mangán jelenléte esetén, ózon roncsoló hatása nélkül, megfelelő ivóvíz-minőség nem biztosítható. Az ózon alkalmazására volt szükség a Budapesti Vízművek Csepel-szigeti vízbázisairól, a parti szűrésű kutakból kitermelt vizek vas- és mangántalanításánál. A MÉLYÉPTERV expottervezései között is több víztisztítási feladat volt. így víztisztító művei üzemelnek Csehszlovákiában, Kelet-Németországban (NDK), a volt Szovjetunióban, Irakban, Kubában, Libanonban, Nigériában, Svédországban stb., amelyeknek tervezésénél jelentős többletmunkát igényelt a hazai viszonyoktól eltérő éghajlati tényező. Erőművi hűtővíz-keringtető rendszerek készültek Iránban, Kínában és Törökországban terveink alapján. 5. Csatornázás tervezete 1948-49-ig hazánk településein a háború okozta közmű károkat nagyjából sikerült helyreállítani. Ez időben városainknak még igen alacsony volt a csatornázottsága, megközelítően 200 km, amelyből több mint 120 km a fővárosban volt. A MÉLYÉPTERV a fővárostól, illetve a Fővárosi Csatornázási Művektől áthelyezett szakemberekkel alapították, a „Vízés csatornázási irodát" (irodavezető Hunyady Domokos, nagy tudású, valamint kivitelezési és üzemeltetési gyakorlattal is rendelkező mérnök), két önálló csatornázási osztállyal, Dr. Tarján Artúr a vidéki feladatok és Reiner Leodegár a budapesti feladatok ellátására. Utóbbi önálló osztályra Nagy-Budapest 1950-ben való „megalkotása" miatt vált szükségessé, hiszen az azelőtti önálló városoknak mint pl. Kispest, Újpest, Csepel, összesen 7 és 16 nagyközségnek, amelyeket Budapesthez csatoltak, gyakorlatilag nem volt számításba vehető csatornahálózata. Az állami tervezés kezdetén nem csak az egyes megrendelésekhez tartozó műszaki feladatokat, hanem az országos szintű egységes tervezési előírásokat, szabályzatokat kellett elkészítenünk, amit elrendelésével és anyagi támogatásával főhatóságunk, akkor még a KPM, támogatott. Ilyenek voltak az ismétlődő feladatok iránytervei, amelyek ajánlott szabvány formájában kerültek közkinccsé, vagy pl. az 1953-ban MSZ 15 300 sz. Közcsatornák c. szabvány, amely egyszeri módosítással, 1986-ig látta el feladatát. 45