Hidrológiai tájékoztató, 1993

1. szám, április - MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Papp Gábor: Megemlékezés Rohringer Sándorról, születése 125. évfordulóján

Megemlékezés Rohringer Sándorról, születése 125. évfordulóján Rohringer Sándor (1868-1945) A ma élő 70-90 év közötti vízépítőmérnökök hálásan emlékeznek a külsőleg ridegnek tűnő, de belülről a természetet, az ifjúságot és hazáját szerető kiváló szervezőképességű, széles látókörű, szuggesztív erejű, bátor kiállású Rohringer Sándorra. 1868. március 28-án született Kassán. A természet iránti szeretete indította a budapesti Műegyetemre, ahol 1890-ben mérnöki oklevelet szerzett. Katonaéve után, 1891 decemberében napidíjasként kezdte mérnöki tevékenységét az Országos Vízépítészeti és Talajjavító Hivatalnál. 1892 tavaszán a Kassai Kultúrmérnöki Hivatalhoz segédmérnökké nevezték ki, ahol több mint negyedszázadon át gyakorolta a kultúrmérnöki munkát. Közben műszakilag és a kultúrmérnöki feladatokkal kapcsolatos gazdasági és jogi ismeretek területén, valamint az idegennyelvekben is továbbképezte magát. 1896-ban a kassai jogakadémián jogtudományi és államtudományi vizsgát tett. 1898-99-ben Fiúméba rendelték, a Reöina patak szabályozási munkáinak az irányítására. Visszatérése után 1909-ig Besztercebányán dolgozott, 1909-1919 között a Kassai Kultúrmérnöki Hivatal és egyben a Kassán működő Vízmesteriskola vezetője is. Ebben az időben bontakoztak ki oktató és nevelő képességei. Az első világháború után egy ideig Kassán maradt, majd 1921-23-ban miniszteri tanácsosi rangban a Földművelődésügyi Minisztériumban mint kultúrmérnöki kerületi felügyelő teljesített szolgálatot. 1923 ősze fordulópontot jelent Rohringer Sándor életében: a Műegyetem előterjesztésére a vízépítéstan tanszék ny. r. tanárává nevezték ki. Új feladatok, és sokkal szélesebbkörű, sokoldalúbb tevékenység várt rá új hivatásában, melyet százszázalékosan töltött be. Mert teljesértékű tanár volt: tanított, példaadással nevelt, kutatómunkájával külföldön is elismerést szerzett a magyar névnek; a vízépítéstan oktatását a külföldi nagy egyetemek színvonalára emelte. Nem volt a fantáziának, a csillogó elméletnek embere, hanem inkább gyakorlati mérnök, fáradhatatlan szervező, elmélyedő kutató és kritikus megfigyelő. A négy vízépítőmérnök generációjú Mantuano család második tagja, tanársegéde Mantuano József a következőket írja professzoráról: „ Rohringer Sándor kinevezésekor nehéz helyzetben volt. A vízépítéstan tárgy széles feladatkört ölelt fel: hidrológiát, hidraulikát, folyószabályozást, árvízvédelmet, belvízlevezetést, kisvíz szabályozást, öntözést, talajcsövezést, csatornázást és vízellátást. Ez' a széleskörű tárgy célirányos tanítása nem kis feladatot jelentett, mert oktatásra alkalmas magyar irodalom, főleg elméleti vonatkozásban, alig volt. 1902-ben jelent meg Bogdánfy Ödön Hidrológiája, 1904-ben és 1906-ban a Hidraulikája. Első teendője volt Rohringem&k számítások végzésére alkalmas Hidraulika megírása és kiadása 1926-ban. A könyv 184 oldal terjedelemben tartalmazta azokat a hidraulikai számításokat, amelyeket a hallgatók a gyakorlati munkák tervezésénél használhattak, egyúttal természetes alapot nyújtott, ha valaki mélyebben kívánt a kérdésekbe betekinteni. Rohringer ízig-vérig gyakorlati vízimérnök, kultúrmérnök volt, nagy gyakorlati tapasztalatokkal a vízgazdálkodás mezőgazdaságot érintő területein. Gyakorlati érzéke jelentkezett, amikor a hidraulikai oktatás elősegítésére a rimamurányi, salgótarjáni és a WeiszManfréd gépgyárak segítségével 1925-ben létrehozta a tanszéken a vízépítési laboratóriumot, amit a 30-as évek táján tovább bővített. (Grázban 1912-ben, Bécsben és Drezdában 1913-ban létesült hasonló intézmény.) Éppen mert nagyon nehéz a szemünk láttára elfolyó víz mozgását elméleti úton követni, ezért a gykorlatban kívánta a hallgatóknak bemutatni a különböző mozgás jelenségeket és azok elméleti-gyakorlati összefüggéseit. O maga inkább a gyakorlati résszel foglalkozott, így készültek el az első kísérletek a Duna bogyoszlói kanyarulat szabályozásának vizsgálatára, amelyek eredményeit Berlinben mutatta be egy kongresszuson olyan sikerrel, hogy a következő évben a Japán egyetem vízépítési professzora jött Budapestre a laboratórium meglátogatására. Ezután még számos kísérleti vizsgálatra került sor. A nicki gát duzzasztóinak hatásvizsgálataira, a Lupa szigeti Duna szabályozás, más további vízilétesítmények vizsgálata. A gróf Széchenyi Tudományos Társaság segítségével dr. Cholnoky Jenő által javasolt az erdészet által elkezdett talajvíz megfigyelő kúthálózat kiépítését az 1930-as évek elején kiterjesztette a Duna-Tisza közére, továbbá a borsodi nyílt ártérre. Ezzel megalapozta az ország talajvíz helyzetének megismerését. Rohringer megjelenésében egy kissé rideg ember volt, de emögött azonban őszinte, a hallgatóságot szerető, jóakaratú ember volt. Csak egy-két példát említsek: mint a Diák Jóléti Intézmény vezető tanára másik tanártársával fogadta a segélykérő hallgatókat. Az egyik hallgató szigorlati díjának kifizetésére kért segélyt, azzal az indoklással, hogy nincs pénze, rajzok készítésével tartja fenn megát. Rohringer kikapta a kezéből a segélykérő írást, összetépte és szigorú szavak kíséretében visszaadta a hallgatónak. Azt hiszem az illető ma is kellemetlen érzéssel gondol vissza a professzorra, aki a tanszéken elmondta, hogy ha a hallgató az írást beadja akkor az egyetem szabályzata szerint hosszabb időre ki kellett volna zárni az egyetemről. Erre a bizottsági társprofesszor erősen hajlott, de a bizonyíték megsemmisült, így az ügy szerencsésen befejeződött. Szabadjon még egy példát megemlítenem: dékáni utóvizsgán a hallgató a mandzsettájáról olvasta le a kérdezett összefüggést, persze az illetőt vizsga nélkül azonnal elbocsátották. Rohringer nem engedett az ügyből fegyelmit csinálni, a tanársegédnek szólt, hogy figyelmeztesse a delikvenst, egy hónap múlva jobban készülve jöjjön újra vizsgázni." Rohringer professzer az 1938-ban megjelent „A folyók élete" c. 36 oldal terjedelmű könyvében, a halvány öszi napfényben a Városliget bokrain brilliánsként csillogó vízcseppekből kiindulva leírja a víz útját a patakokon át a folyókig és onnan az óceánig, majd a légkörön keresztül újra a földre hullott vízcseppig. Könyvében a természet által a hidrológiai körfolyamatba bekapcsolt közvetítő alkatrészről a folyóról és annak vízgyűjtőjéről maradandó, a gyakorlati számításokhoz és tervezésekhez elegendő szintű ismereteket ad. Lenyűgöző az a nevelési készség, ami a könyvéből kisugárzik. A könyv írásakor 70 éves, sikeres életútú professzor nem kioktatott, de gazdag tapasztalattal és 6