Hidrológiai tájékoztató, 1992

2. szám, október - DIPLOMATERV PÁLYÁZATOK - Kari Attila: Számítógéppel segített talajcsőhálózat-tervezés

kísérleti vizsgálatok alapjául szolgáljon. A dolgozat bemutatja, hogy mi is az a CAD, milyen jellegzetességei vannak és hogyan illeszkedik az emberi, ezen keresztül a vállalati környezetbe. Ez a program egy olyan fejlesztés alatt álló komplett szakértői rendszer első eleme, mely a talajtani, hidrológiai és geográfiai adatok bevitele után megrajzolja a szintvonalas térképet és változatokat készít a talajcsőhálózat kivitelezésére. A program ezek közül a mértékadó terhelést, a szívótávolságot, a hidraulikai méretezést, illetve a szűrőzés szükségességét dönti el. A program használatához IBM kompatibilis számítógépre és grafikus kártyára van szükség. Betöltés után a főmenü jelenik meg (1. ábra), itt választhatunk, hogy az előbb felsorolt négy feladat közül melyiket kívánjuk megoldani. Komplett tervezés esetén érdemes sorban haladni, mivel az egyik probléma megol­dásakéntjelentkező adatot a gép egy másik feladat megoldásakor kívánságra figyelembe veszi. Mértékadó terhelés meghatározásakor (2. ábra) az összegyüle­kezési időhöz tartozó vízhozamot számolja ki a gép, de a kurzormozgató billentyű segítségével táblázatból választhatjuk az MI-10173-82, illetve a Goda-módszer alapján meghatározott értéket is. Ez utóbbiakhoz csak a létesítendő talajcsőhálózat földrajzi helyét kell ismerni. Mivel a szívók távolsága jelentősen befolyásolja a beruházás költségét, ezért ennek meghatározására fektettem a legnagyobb hangsúlyt. Ennek megfelelően hét féle szívótávolság meghatáro­zási módszer közül lehet választani (3. ábra). A műszaki­gazdasági módszert kiforratlansága miatt inkább érdekessége miatt vettem bele a programba. A hidraulikai méretezést (4. ábra) nyílt, illetve zárt gyűjtőre is elvégezhetjük. Ezen kívül meghatározhatjuk a maximális drénvízhozamot, a talajcsövek hosszát, esését és átmérőjét. A különböző kísérleti tapasztalatok azt mutatják, hogy a talajcsőhálózat működésének hatékonyságát a szűrőzés (5. ábra) 1. ábra. A főmenü folyamatábrája nagymértékben befolyásolja, ugyanakkor a talajcsövezés gazda­ságosságát alapvetően megszabja, mert költsége a talajcső költsé­gének akár 1,5-2-szeresét is kiteheti. Éppen ezért gondosan meg kell vizsgálni, hogy egyáltalán kell-e szűrőzés és ha igen, akkor a lehető leggazdaságosabb módszert kell alkalmazni. Még számos érték meghatározásához nyújt segítséget ez a program, ezzel is csökkentve a felhasználó által megadandó adatok mennyiségét. Mivel a meliorációra biztosított összeg egyre kevesebb, ezért a minél gazdaságosabb talajcsőhálózat tervezéséhez próbálok ezzel a programmal segítséget nyújtani. A program működéséhez könnyebb áttekinthetősége érdeké­ben bemutatom a folyamatábrákat: 2. ábra. A mértékadó terhelés meghatározásának folyamatábrája 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom