Hidrológiai tájékoztató, 1992
2. szám, október - MEGEMLÉKEZÉSEK - Székyné Dr. Fux Vilma: Megemlékezés dr. Scherf Emil vízföldtani munkásságáról, halála 25 éves évfordulóján
[8] Schmidt E. R.: A vízföldtani kutatások 9 évtizede a M. Áll. Földtani Intézetben. Hidrológiai Közlöny, 44. 4.1964.173-176. [9] SpikutK: Megemlékezés iglói Szontagh Tamásról (1851-1936), halálának ötvenedik évfordulóján. Hidrológiai Tájékoztató, 1987. április, 3-4. [10] Rónai A.: Dr. Schmidt Eligius Róbert. A MÁFI Évi Jelentése az 1973. évről, 11-12 .Bp. 1976. [11] Vadász E.: Vízföldtani adatok Szabó József működéséból. Hidrológiai Tájékoztató, 1967. november, 13-15. [12] Vitális Gy.: Megemlékezés nagysuri Böckh János vízföldtani munkásságáról, születése 150. évfordulóján. Hidrológiai Tájékoztató, 1990. október, 3-4. [13] Vitális Gy.: Megemlékezés Telegdi Roth Lajos vízföldtani munkásságáról, születése 150. évfordulóján. Hidrológiai Tájékoztató, 1991. április, 7-9. [14] Vitális Gy.: Dr. Rónai András 1906-1991. Hidrológiai Közlöny, 72. 1. 1992.1-2. [15] Vitális Gy.: Megemlékezés dr. Sümeghy József vízföldtani munkásságáról, születése 100. évfordulóján. Hidrológiai Tájékoztató, 1992. április, 15-16. Megemlékezés dr. Scherf Emil Dr. Scherf Emil (1889-1967) Széles körű tudás, kiváló emlékezőtehetség, a szakma önfeláldozó szeretete jellemezte. Sohasem mulasztotta el - még nyugdíjas korában sem - hogy a Földtani Intézet könyvtárában a kiállított frissen érkezett folyóiratokat át ne olvassa. Jó volt az alap is, amelyre tudományos tevékenységét építette: a szülői háztól kapott örökség, a Műegyetemen szerzett vegyészmérnöki diploma (1911), a Sc/ta/ara* professzortól nyert földtani indítás. Az I. világháborúban végig katona volt. 1920-ban újabb lendületet kap tudományos fejlődése, amikor a Földtani Intézetben Treitz Péter agrofógeológus mellett dolgozik. 1924-ben a budapesti Tudományegyetemen summa cum laude minősítéssel földtanból doktorál. Ugyanebben az évben Rockefeller ösztöndíjat kap és két évig a zürichi műegyetemen a nemzetközi hírű Wiegner professzor mellett dolgozik. Itthon váija a Nopcsa igazgató által fenntartott állása a Magyar Királyi Földtani Intézetben, amelyben nyugdíjazásáig, megbízásokkal élete végéig is dolgozik. Sokirányú képzettsége, sokirányú tudományos tevékenységre ad lehetőséget. Ezekből most a vízhez kapcsolódó, mérnökgeológiai tevékenységére emlékezem. így legelső nyomtatásban megjelent munkájában (1922) a Budai-Pilis-hegység dolomitjainak porlódásáról kimutatta, hogy a dolomitok jellemző porlódása nem atmoszférikus hatás, hanem a hegységet áthálózódó törések mentén felnyomuló nagy hőmérsékletű hévforrások hatására jön létre. Társszerzővel (1928) részletes vizsgálat és számítás alapján bebizonyítják, hogy Pávai Vajna Ferenc gondolata, hogy a Budai-hegységben mélyfúrásokkal a hegységszerkezeti törések mentén hévizeket tárjanak fel és saját gáznyomásuk és gáz-tartalmuk alapján termeljenek ki - nem valósítható meg. 1939-1943 között több kárpáti völgyzárógát (tarackrasznai, Visó-völgyi, Kis-Békás-völgyi) földtani előkészítésére kap megbízást. 1943-ban ifi. Lóczy Lajos igazgatóval együtt az i munkásságáról, halála 25. évfordulóján építkezések megkezdése előtt Szlovákiában völgyzárógátakat, víztározókat tanulmányoznak. A szlovák beruházási program, amelynek előterében az ország víziprogramjának főütőere, a Vág folyó kiépítése áll, az ország területéhez, lakosságának számához képest, rendkívül nagy méretűnek tűnt mindkettejüknek. Az 1943. évi útijelentésükből kiderül, hogy a szlovák kollégák a Vág folyót 4-5 év leforgása alatt 1000 tonnás vontatóhajók számára Zsolnán túl hajózhatóvá akarták tenni. A cél érdekében a folyón 5 ún. „futóművet" (duzzasztót) akartak építeni, amelyek segítségével szakaszonként a folyót a mederben hajózás céljára alkalmas magasságig felduzzasztják. Nem külön tárolómedencékben tárolják a vizet, hanem magában a betonburkolattal vízhatlanná tett folyómederben. Eszerint a folyó betonburkolatának gondolatát a szlovák szakemberek már ekkor felvetették és ezt akarták a bős-nagymarosi elképzeléseik formájában a Dunán felújítani. Valószínű a háború vége a Vág hajózhatóvá tételét megakadályozta. Már akkor is felmerült az a probléma, hogy vannak a Vágnak olyan időszakai minden évben, amikor a folyó „futóművei" (duzzasztógátjai) a hajózáshoz szükséges vízszintet nem tudják biztosítani. Ezért két víztárolót építettek. Egyik gátat Usztie községnél a Fekete és Fehér-Árva összefolyásánál, a másikat a Fekete-Vág völgyében Királylehota község közelében. Mindkét helyet lehetőségük volt a szlovák szakemberek kíséretében megtekinteni. Scherf Emil jelentésében érdekesen veti össze a Fekete és Fehér-Vág összefolyásánál (Usztie község közelében) építés alatt álló víztározó és a hazánk akkori területén a Tarac-közben és a Visó-völgyben készülő völgyzárógátak földtani, műszaki sajátságait. Előnyösebb az usztiei duzzasztógát építése, mert a víztározó sokkal kisebb méretű, így sokkal kisebb víznyomással kell számolni. Könnyebben megoldható azért is, mert az Árva folyó hordaléka sokkal kisebb, mindössze 2-4 m vastag és előnyös az is, hogy a hordalék apró kavicsból és homokból áll. A Tarac-völgyben a hordalék a 15 m-t is eléri és alsó részében 2 m átmérőjű óriás hömpölyöket is tartalmaz. Ezzel szemben az altalajviszonyok gátépítésre a Tarac-közben és a Visó-völgyben lényegesen kedvezőbbek, mint az Árvafolyónál. Ennek oka, hogy még a Tarac-közben és a Visóvölgyben a folyó sziklás szorosban, kréta időszaki kemény kárpáti homokkőben töri át a völgyet, addig az Árva-völgyben a folyó lapos, széles katlanban terül szét az Árvái Magurában. Itt ugyanis az eocén korú meszes kötőanyagú, a kárpáti flishez tartozó homokkő, meszes, lágy, fekete agyagpalával váltakozik - sokkal puhább rétegsorozatot képez, kevésbé homogén, mint a Tarac-közben és a Visó-völgyben. A műszaki, földtani előzetes felvételezés 1942-43-ban a KisBékás völgyében szintén az ő feladata. Itt a gátépítés kedvező kőzete a titon és az alsó-kréta mészkő. A két képződmény között fokozatos az átmenet, nehéz egymástól megkülönböztetni a kövületszegény titon és alsó-kréta mészköveket. Az akkor hazánkban úttörő jellegű oldhatatlan maradék vizsgálatokkal (1943) sikerült a mészkövek közti kis különbségeket kimutatni és 7
