Hidrológiai tájékoztató, 1992
1. szám, április - BESZÁMOLÓK, EGYESÜLETI ESEMÉNYEK - Barna Aladár: A Szeniorok Tanácsának 1990/91. évi működése, és annak néhány problémája
A Szeniorok Tanácsának 1990-91. évi A Szeniorok Tanácsának működésében az elmúlt év-a korábbiakhoz képest - törést okozott. Ezért a beszámolómban főleg negatívumokat tudok felsorolni, de megkísérlem röviden felvázolni, hogy a jövőre nézve a működés milyen útját látom követhetőnek. Néhány negatívum: nem hívtuk össze a szakosztályok és területi szervezetek képviselőiből álló testületet, nem tudtunk a korábban szokásos (és sikeres) tanulmányutakat megszervezni, és általános témájú vitaülést tartani, megszakadt továbbá - a korábbi években jól működő - kapcsolat az Ifjúsági Tanáccsal. Az idősek életkörülményeit csak a korosztály általánosan is ismert problémáinak tükrében lehetett lemérni. Ami pozitívan értékelhető, az formális lépésekben merült ki: előkészítettük 70 év feletti tagtársaink kerek (5 éves) születési évfordulóinak köszöntését, ajánlottunk (eredményesen) tiszteleti tagot, felhívásra részt vettünk a Társaság adminisztratív munkáj ában, és az MTESZ idősek számára rendezett rendezvényein. Ezeket csak akkor lehet érdemi tevékenységnek tekinteni, ha azokban módunk volt hangunkat hallatni. Bizonyos, hogy a negatívumokhoz a tanács vezetésének passzivitása is közrejátszott, de sok tekintetben kicsiben is lejátszódott az, ami egész társadalmunk átalakulásában jelenségként, tudományos és kulturális életünknek is jellemzője. Véleményem szerint ez a két év „állatorvosi lóként" felszínre hozta azokat a problémákat, amelyeket mérlegelve munkánk jövőbeni kereteit meghatározhatjuk. Ezekből lehet tanulságokat levonni, ha az okokat néhány mondatban elemezzük. Ami az említett delegáltakból a testületet illeti, annak megalakítását - az alapszabályunkban foglaltak ellenére - nem szorgalmaztam. Véleményem szerint ugyanis a kialakulatlan feladatok miatt nem lett volna értelme, és a vidékieket illetően nehézségekkel járt volna egy széles grémium összehívása. Célszerűbb ugyanis szervezeti egységeinkkel a közvetlen kapcsolattartás, ezért fel kellene kérni egy-egy tagtársunkat, akikkel az eseti kapcsolatot tarthatjuk. Az érdemi munkát viszont - az elnök és titkár mellett - felkért 3-4 tagtársunkkal lehetne ellátni. A fentieket annak ellenére javasolom, hogy idős tagjaink száma a taglétszámunk arányában növekszik. Ezek egy része különös szervezés nélkül is - tevékenyen vesz részt Társaságunk munkájában. Ezeknek a tagoknak a szakmához való viszonya nem a volt munkahelyüktől függ, hanem életvitelük szerves része. Ide nemcsak azokat számítom, akik a Társaság különböző egységeiben aktív munkát végeznek, hanem azokat is, akik különböző rendezvényeinek csak résztvevői. Idős tagjaink másik része (ha egyáltalán tagok maradnak) aktív tevékenységük befejezése után a szakmától elzárkózik, jórészt szubjektív okokból. Úgy gondolom, hogy az elsőként említett tagtársaink alkalmasak elsősorban arra, hogy a Társaság eredményes működéséhez támaszul szolgáljanak. Tartalmát és formáit illetően meg kell változtatni az eddigi módszereket. Nem a korábbi években követett, de a mai körülmények között anyagi korlátokba ütköző, és sok esetben tagtársaink kora miatt is nehezen megoldható formákra van szükség, hanem arra, hogy tapasztalatuk szakterületünk mai teendői számára közvetlenül is hasznosítható legyen, ne menjen feledésbe. Vannak kollégáink, akik szívesen vállalkozűködése, és annak néhány problémája nak ana, hogy sok évtizedes tapasztalataikat egy-egy célra, feladatra, esetleg létesítmény működésére vonatkozóan kéziratos formában összefoglalják. Ez még akkor is érték, ha ezek esetleg szubjektívek, negatívok, vagy a mai viszonyok között ellentmondásosak. Ez pszichikailag is jó hatású lenne. A Szeniorok Tanácsa ennek szervezését, együttműködve a Társaság szervezeti egységeivel, vállalhatja. Lényeges költségvonzata nincs, legfeljebb technikai segítség (leírás, néhány példányos sokszorosítás) szükséges. A szélesebb érdeklődésre számot tartó ilyen tanulmányok alkalmasak lehetnek ana, hogy azokat kerekasztal-beszélgetésben is megbeszéljük. A közelmúltban a tanulmányutak szervezésének nehézségei voltak. Csak a Balaton déli partján levő vízművek bemutatására volt lehetőségünk, ahol a vasúti költséget mindenki maga fedezte, a szakmai vezetés, és a helyi közlekedés pedig a regionális vállalat előzékenységéből térítésmentesen volt megoldható. Az ilyen utak megszervezése anyagi okokból egyre nehezebb. Bérelt autóbusszal a nagy költségek miatt - Bős-Nagymaros esetében a túloldali ismert bizonytalanságok miatt - tartottuk ezeket kivitelezhetetlennek. A nehézségek ellenére nem mondhatunk le arról, hogy idősebb tagtársaink helyszíni tanulmányúton részt vegyenek. Ezért meg kell vizsgálni azokat a lehetőségeket, amelyek az ilyen utak megszervezésére megoldást kínálnak. Felvetem azt a gondolatot is, hogy nyugdíjasok részére egy-egy tanulmányúton meghatározott számú helyet tartsunk fenn, és az aktív résztvevők részvételi díját (amit jórészt vállalati költségként számolnak el a résztvevő aktív dolgozók) úgy állapítsuk meg, hogy a nyugdíjas résztvevők számára a különbözet nyújtson fedezetet, természetesen úgy, hogy ez a Társaság gazdálkodására ne legyen hátrányos. Általános érdeklődésre számot tartó vitaülésnek akkor van értelme, ha olyan témát választunk, amely a vízgazdálkodás szempontjából lényeges kérdést tárgyal, vagy áttételes összefüggése van azzal, és olyan előadót választunk, aki az előadás tárgyának kiemelkedő szakértője, vonzó a hallgatóság számára. Feltétel az is, az ülést úgy készítsük elő, hogy azon szélesebb részvétel legyen biztosítható. Az előadáshoz szakterületünkről hozzászólót kell felkérni. Az elmúlt másfél évben két téma merült fel: az egyiket a téma „kényessége" miatt, a másikat az előadó halála miatt nem tudtuk megszervezni. Megfelelő feltételek biztosítása esetén ilyen ülést kell szervezni. Ami az ifjúsággal való együttműködést illeti, arra az utóbbi időben - a korábbi kedvező tapasztalatok ellenére - nem merült fel igény: a témát ugyanis tőlük várjuk, és mi kérünk fel előadót. Lehet, hogy a passzivitás mögött az ifjúság érdeklődésének hiánya (vagy félelem nemzedéki feszültségektől?) húzódik meg. Úgy gondolom, hogy ennek a kapcsolatnak újraélesztése igen fontos volna, készséggel ajánljuk fel segítségünket az Ifjúsági Napok, és más ifjúsági tudományos fórumok megszervezéséhez is. Az időseknél allergikus kérdés az életkörülmények figyelemmel kísérése. Ezt - úgy gondolom - a Társaság nem vállalhatja, csak annyiban, ha az szakmai működéssel függ össze. Az érdekképviselet egyébként az arra illetékes szervezetek feladata. Végezetül ezúton is köszönetet mondok munkájáért a Tanács titkárának, dr. Bartha Istvánnak, a Társaság titkárságának és mindazoknak, akik a Tanács segítségére voltak. Barna Aladár a Szeniorok Tanácsának elnöke 55
