Hidrológiai tájékoztató, 1992

1. szám, április - MEGEMLÉKEZÉSEK - Balassa Iván: Korizmics László a magyar mezőgazdaság történetéről

Korizmics László a magyar Korizmics László egész életét a nagybirtokon és annak szolgálatában töltötte, illetve az OMGE (Országos Mezőgazdasági Egyesület) ügyeit irányította. Gyermekkora az országszerte ismert Lilien-birtokon telt el, ahol apja kasznárként működött. Tanulmányai befejezése után a Zichy-család adonyi birtokára került, majd hg. Eszterházy Pál ozorai birtokán dolgozott, ahonnan már mint főmérnök ugyanennek a családnak lévai (Bars m.) birtokán teljesített szolgálatot. Mindez lehetővé tette, hogy a mezőgazdaság fejlődéséről országos méretekben tudjon gondolkozni és ha kellett, azt irányítani. Ez magyarázza, hogy 1848-ban az első magyar felelős kormány fölművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztere, Klauzál Gábor, maga mellé vette és kinevezte a Földművelési Osztály titkárának. Itt különösen a kiadványok, folyóiratok területén végzett rendkívül jelentős szervező munkát. A megszűnt „Magyar Gazda" helyett 1849-ben elindította a „Gazdasági Lapokat" és a legnehezebb körülmények között is 26 számot jelentetett meg belőle. Ez volt az egyetlen olyan mezógazdasági hetilap, mely a szabadságharc leverése után 1850-ben tovább folytatta működését. Korizmics elóször félre vonult és Csákányban, mint bérlő akarta családja számára az életlehetőséget megteremteni. Ekkor írja máig is kiadatlan naplójában: „Úgy vagyunk mi szegény magyarok most, mint a szélvészektói partra vetett gályának halálveszélyekből újra ébredő lakója; vagy mint a jámbor földmíves egy vetései fölött elvonult iszonyú zivatar után: amaz bánatos szívvel vizsgálja hajóját, emez vetését." Sok önemésztés után mégis erre a megállapodásra jut: „Egy nemzet, mely élni akar, bármi nagyok legyenek is az őtet ért csapások, élni fog: és legnagyobb szerencsétlenségünk az volna, ha bánatba merülve tétlenül néznénk az életet . . ." (Gazdasági Lapok, továbbiakban GL, 39/1887, 260). Ekkor kapott meghívást báró Geringer Károly országos polgári kormánybiztostól, aki edélyi szász születésű volt, és a magyar viszonyokat kevéssé ismerte, hiszen a bécsi udvar szolgálatában működött. 1849 végén teljhatalmú polgári biztosnak nevezték ki Magyarországra és felszólította Korizmics Lászlót, hogy legyen segítségére közgazdasági kérdések kidolgozásában. Egy darabig gondolkozott, de úgy vélte mégis jobb, ha vállalja a megbízást, mert sokkal többet tud segíteni tanácsaival, mintha teljesen félrevonulna. Igaz, ezzel a lépésével kortársaitól kiérdemelte az akkor megszerezhető őacA-huszár nem éppen hízelgő címet. Sokat segített az úrbéri kárpótlás tervének kidolgozásában és része volt az 1852-ben megjelent, a volt jobbágyok és földesurak viszonyára vonatkozó pátens elkészítésében. A főkormányzói tisztet ellátó Albrecht főherceg többször magához kérette és általa tájékozódott olyan kérdésekről, melyeket helyes megvilágításban máshonnan nem tártak fel neki. Korizmics rámutatott az adózási rendszer számos hibájára, melyet ha nem is teljes egészében, de csak sikerült kijavítani. Rendkívül lassan és megfontoltan igyekezett a magyarok érdekeit képviselni, mert maga írta naplójában, ha őt egészen mellőzik „akkor még bolondabban mennek a dolgok". Érdemes egy anekdotaszerű feljegyzést megemlíteni, amikor egy az Albrecht főhercegnél tartott tanácskozás után Korizmics adócsökkentési terve győzedelmeskedett: gróf H

aller a főherceg adjutánsa odalépett Korizmics-hoz, melegen megszorítá a kezét, fülébe súgva: ,Isten áldja meg!'. így érzett egy osztrák katona és tett egy őűc/i-huszár" - írja a korszak egyik legnagyobb mezőgazdásza, a Kassai Mezőgazdasági Akadémia igazgatója: Rodiczky Jenó. Eredményes munkásságának sok vonatkozását meg lehetne említeni, de különösen kiemelkedik az, amit az OMGE megmen* Előadásként elhangzott a GATE Vízgazdálkodási és Meliorációs Tanszéke, a MAE Mezőgazdaságtörténeti Szakosztálya és az MHT Vízügyi Történeti Bizottsága 1991. március 28-i előadóülésén. mezőgazdaság történetéről* tése érdekében tett. Széchenyi István többször is kinyilatkoztatta, hogy ezt a nagyon fontos egyesületet mindenképpen, még engedmények árán is, meg kell menteni. Ezt a harcot egyfelől az elnyomó osztrák hatalommal, másfelől a magyar passzív ellenállással szemben Korizmics vívta meg. Ez pedig azt az eredményt hozta, hogy gróf Károlyi István, aki a szabadságharc leveréséig az elnöki tisztet betöltötte, újra elvállalta azt, sőt felajánlott kísérletezésre egy 150 holdas birtokot, mely később István-telek néven vált általánosan ismertté. 1858-tól kezdve az OMGE-ban a magyar haza legjobb erői működtek: Deák Ferenc, Trefort Ákos, gróf Szapáry Gyula, Lónyay Menyhért, Majláth György és természetesen az egész mozgatója Korizmics László. Majd tíz éven keresztül az OMGE sűrűn megtartott ülései bizonyos mértékben az országgyűlést helyettesítették. A kortársak úgy ítélték meg, hogy az 1867. évi kiegyezés létrejöttében az MGE tanácskozásai nagy szerepet játszottak. Működését gróf Széchenyi István 1858. január 8-án kelt levelében így értékelte: „Munkálkodjék Ön azon ügynek, melynek eddig szolgált ezentúl is, tegyen mennél több hasznos szolgálatokat szegény hazánknak". így ítélte meg hát Korizmics munkálkodását a „legnagyobb magyar", aki nemcsak az átélés szükségét hangsúlyozta, hanem úgy látta, hogy még a legnehezebb körülmények között is fejlődhet a nemzet. Mindezt csak azért mondtam el, hogy most, amikor egy egykori - kortársai által - fiűc/i-huszárnak nevezett kiváló tudósról és szervezőről emlékezünk meg, akkor gondoljunk arra, hogy másfél évszázad elteltével mennyire másként látjuk egy ember működését, mint azt egyes kortársai megítélték. Meggyőződésem, hogy legnagyobb vállalkozása Stephens Henry: The Book of the Farm hat kötetes munka lefordítása és átdolgozása volt, melyet Benkó Dániellel és Morócz Istvánnal valósított meg: a Mezei Gazdaság könyve címen. Az angol eredeti első kiadása 1845-ben Londonban jelemmeg, a második 1852-ben látott napvilágot és ez szolgált a magyar kiadása alapjául. A könyv angol nyelvterületen eddig soha nem látott sikert ért el és 17 000 példány fogyott el belőle, bár az ára magyarra átszámítva 40 pengőforintnak felelt meg. A magyar kiadás eszméje 1854 tavaszán merült fel és a szerző-fordítók tisztázták az alapelveket. Mindent lefordítottak, ami a magyar körülményekhez alkalmazható, ami ennek az elvnek nem felelt meg azt vagy átalakították vagy egyszerűen kihagyták. Ennek helyére a legkorszerűbb magyar gyakorlatot tették. Ha hozzávetőlegesen meg akarjuk becsülni, akkor legalább fele új alkotás, nem úgy mint az ugyanebben a korban kiadott német megfelelője, mely minden mondathoz ragaszkodott és ennek következtében a német gazdák nem is fogadták olyan nagy örömmel, mint az nálunk történt. Érdemes e ma is tekintélyt parancsoló munka és előkészület adatait egy kicsit közelebbről megnézni: „Az eszme vonzott. Nádossy nagykereskedő, Tasner, Reguly, Heinrich és Havas József nagy buzgalommal szolgálták. A/foredif főherczeg e célra mindjárt 200 forintot, br. Lopresti 100 forintot írtak alá. Az ajánlatok összege 1854 július végén 1750 forintot, szeptemberig 3000 forintot, novemberig 4000 forintot tett s a megrendelések száma 1560-ra ment. A mű közel 5600 példányban, mintegy 33 600 kötetben kelt el" (GL. 39/1887/, 262). Ez még akkor is hatalmas szám, ha a mával hasonlítjuk össze, de aligha hiszem, hogy egy kifejezetten szakmunka, ilyen magas példányszámot napjainkban is el tudna érni. A három „kiadón" kívül még többen is közreműködtek, mint Brassay Sámuel, Havas József kir. tanácsos, Szontágh Gusztáv dohányszakértő, Erkövy Adolf és sokan mások. Nagyon csábító lenne annak a megvizsgálása, hogy mi az, ami az angolból megmaradt, illetve ami a magyar gyakorlatból belekerült. Ez alkalommal azonban csak két olyan összefoglaló fejezetre szeretném felhívni a figyelmet, melyet feltételezhetően Korizmics fogalmazott meg: 9