Hidrológiai tájékoztató, 1991

MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Varró Endre: Megemlékezés dr. Németh Endréről, születése 100. évfordulóján

Megemlékezés dr. Németh Endréről, születése 100. évfordulóján Dr. Németh Endre (1891—1976) 1941-ben, műegyetemi tanári kinevezése Idején készült, színe­zett tusrajzról A magyar mérnökképzés, működésének 200 éve alatt sok kiváló egyéniséget adott az országnak, akik széles látókörrel, nagy távlatokban gondolkozva oldották meg a maguk korának műszaki feladatait, éspedig olyan színvonalon, amelyet a külföldi szakemberek is nagyra értékeltek. Ezeknek a nagynevű mérnököknek a sorába tarto­zott dr. Németh Endre, aki Magyarország történeté­nek igen nehéz időszakaiban, a két világháború között és a második világháború után vállalta olyan felada­tok elvégzését, amelyek kétségtelenül az ország érde­két, hosszú távú fejlődését szolgálták, amelyeknek megoldása azonban a kedvezőtlen körülmények között a feltétlenül szükségesnél nagyobb áldozatvállalással járt. Gazdag életútja során a mérnöki munkakör minden területén szerzett gyakorlati tapasztalatokat: volt ter­vező, kivitelező, nagy jelentőségű munkák szervezője és irányítója. Mindezen ismereteit végül a mérnök­képzésben hasznosította. Életrajzát, tevékenységét, an­nak sokrétűsége miatt nehéz röviden összefoglalni, az alábbi rövid tájékoztató azonban talán kiegészítheti tanítványainak emlékeit, és tanulságos lehet azok szá­mára is, akik őszinte érdeklődéssel, a tapasztalatszer­zés szándékától vezérelve fordulnak műszaki múltunk története, hagyományai, kiemelkedő személyiségeinek élettörténete, munkássága felé. Németh Endre 1891. november 19-én született Pé­csett, hat gyermek közül a legfiaitalabbként. Apja, Né­meth István pénzügyi titkár, anyja Rátkay Mária volt. Középiskolai tanulmányait Pécsett és Debrecenben végezte. Debrecenben érettségizett 1909-ben, kitűnő eredménnyel. Matematikai érdeklődésének már a kö­zépiskolában jelét adta; a Középiskolai Matematikai Lapok és a párizsi Journal de Mathématiques gyakran közölte matematikai feladvány megfejtéseit és az ál­tala kidolgozott matematikai feladványokat. Főiskolai tanulmányait a budapesti Műegyetemen végezte az 1909/10—1912/13 években; 1913-ban kapott mérnöki diplomát. 1913. december 1. és 1914. augusztus 1. között Ott József építési vállalkozónál dolgozott a besztercevölgyi Iparvasút kitűzésén és építésén. Az első világháború elején, 1914. augusztus l-jén vo­nult be katonai szolgálatra; 14 hónapos doberdói front­szolgálat után kiképző tiszt lett, majd 1918. január 1­jétől repülő-kiképzést kapott; 1918. november 15-én szerelt le. Frontszolgálata alatt megkapta a II. oszt. vitézségi érmet, a bronz Signum Laudist, a Károly csapatkeresztet. 1918. december 1—1922. június 30. között a Rimamu­rány Salgótarjáni Vasmű Rt. ózdi bányaigazgatósá­gán dolgozott; az üzemi berendezések, épületek, vas­utak terveit készítette és építését vezette, végzett geo­déziai és bányamérési munkákat is. Ezt az időszakot mindig rokonszenvvel emlegette, az embert próbáló nehéz bányamunkát nagyra becsülte, és évtizedek múl­va is szívesen használta a -mindig időszerű „Jó sze­rencsét!" bányászköszöntést. 1922. augusztus 1—1923. január 1. között a szénbá­nyászat előadója lett az Országos Központi Árvizsgáló Bizottság műszaki osztályán. Vízügyi szolgálatát 1923. január l-jén kezdte a Föld­művelésügyi Minisztériumban, az Országos Halászati Felügyelőségnél, és itt dolgozott 1932. június 1-jéig. Mintegy 25 tógazdaság terveit készítette a föld völgy­zárógátakkal, csatornákkal, műtárgyakkal együtt, és vezette az építést, karbantartást. Részt vett — külön megbízások alapján — a minisztérium Vízügyi Mű­szaki Főosztályának egyéb munkáiban is, többek kö­zött a csepeli kikötő és gabonatárház építésében. 1932. június 1. és 1935. november 1. között a buda­pesti Kultúrmérnöki Hivatalban dolgozott. Vízrendezé­si munkák tervezése, végrehajtása, ilyen munkálatok engedélyezése, ivóvízvezetékek, csatornák, szennyvíz­tisztító berendezések terveinek felülvizsgálata volt a feladata. — Ebben az időben kezdett behatóbban fog­lalkozni az Alföld öntözésének kérdésével, öntöző­rendszerek és az öntözés gyakorlatának tanulmányo­zása céljából saját költségén 1930-ban Franciaországba, 1931, 1933, 1934, 1935-ben Olaszországba utazott. Ta­pasztalatait több tanulmányban ismertette. Tapaszta­latait értékelve a Földművelésügyi Minisztérium Mű­szaki Főosztályán felállított tervezési csoporthoz he­lyezték át; itt önálló, kezdeményező szerepkört kapott. Ebben a beosztásban 1935. november 1. és 1937. május 1. között irányította a Tiszalöknél tervezett duzzasztó­műhöz csatlakozó, 200 000 katasztrális holdas, és a ti­szafüredi szivattyútelep és a hozzá csatlakozó 20 000 katasztrális holdas öntözőrendszer keretterveinek és tervváltozatainak készítését. 1937. május 1. és 1940. január 13. között az öntöző­rendszerek keretterveinek végrehajtása céljából létre­hozott Országos Öntözésügyi Hivatalban a Vízhaszno­sítási Osztályt vezette. Az osztály 21 mérnök, 4 agrár és számos más képzettségű munkatársa végezte el a mintegy félmillió katasztrális hold terjedelmű alföldi öntözőrendszer területének felmérését, a rétegvonalas térképek elkészítését, a csatornahálózat, műtárgyak tervezését. — Az osztály irányítása alatt működött több kísérleti öntözőtelep. Ez idő alatt készült el tel­jesen a tiszafüredi öntözőrendszer. 1940. január 13-án a budapesti Műegyetem mérnöki és építészmérnöki karának és a Műegyetem tanácsá­nak egyhangú határozata alapján az I. Vízépítéstani Tanszék nyilvános rendkívüli, 1940. december 30-án nyilvános rendes tanára lett. A Tanszék munkáját 1962. augusztus 31-ig, nyugdíjazásáig irányította. Egyetemi tanári működési alatt jelentősen emelte a tananyag színvonalát a matematikai és fizikai szemlé­let bevezetésével az addig nagyrészt tapasztalati ala­pon művelt tudományágakba. Az elmélet és gyakorlat kapcsolatát a Tanszék budapesti hidraulikai laborató­riumának és nagymarosi mérőtelepének kifejlesztésé­vel, felszerelésének tökéletesítésével biztosította. A mérnöki karnak 2 éven át prodékánja, 4 éven át dékánja volt egy olyan időszakban, amikor az oktatást a háborús károk nehezítették, az egyetemi oktatók munkáját pedig a hallgatók jelentősen megnőtt szá­ma és a tananyag gyors ütemű fejlesztése a korábbi­nak többszörösére növelte. Egyetemi tankönyvei, a Hidrológia és hidrometria, a Hidromechanika, vala­mint egyetemi jegyzetei nemcsak a hallgatóknak szol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom