Hidrológiai tájékoztató, 1991
MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Dobos Irma: Megemlékezés Mazalán Pálról, születése 100. évforulóján
Mazalán Pál (1891—1959) Országos Széchényi Könyvtár reprodukciója Kassai Ferenc: Mazalán Pál (1891—1959). (Bányászati Lapok, 1960. 212. old.) elmű dolgozatából Kitűnő szakmai felkészültségének köszönheti, hogy minden jelentősebb kutatásnál igénybe vették munkáját. Következő munkahelye a zalai olajkutatás (1920), ahol részt vett a lispei olajmező sikeres feltárásában. Itteni munkája alapján azután az Anglo Persian Oil Co. Ltd.-tői megbízást kapott a távolkeleti szigetvilág olajfúrásainak vezetésére. Ausztráliában és Üj-Guineában fieldmanagerként vezette a kutatást (1924), eljutott Üj-Zélandba, Jávára, Szumátrába és Japánba is. A mélyfúrási eszközök és berendezések gyártását az USA olajterületein tanulmányozta. A kedvező külföldi ajánlatok ellenére azzal a céllal tért haza, hogy gazdag tapasztalatait a hazai mélyfúró ipar fejlesztésére fordítja. Elhatározását a következő évtizedekben be is bizonyította. Itthoni munkáját mélyfúrási vállalkozóként kezdte és számos ipari és ivóvízű kutat és bányászati mélyépítési munkát végzett 1927—1931 között. Az ő irányításával mélyült a lillafüredi hévízfeltárásra irányuló kutatófúrás is. Később gyár alapításával megteremtette a hazai mélyfúróipari eszközök gyártásának alapját, amely 1945 után jelentős iparággá fejlődött Mélyfúró Berendezések Gyára néven. A második világháború alatt ő állította elő a hazai olajkutató és -termelő ipar eszközeit, majd 1948-ig, az államosításig részben a Malinovszkij hadsereg részére katonai jellegű, részben a hazai szükségleten kívül szovjet és jugoszláv jóvátételi munkán dolgozott. A Mélyfúró Berendezések Gyárában egy évig szakértő, majd a Bányászati Kutató Intézet olajosztályát vezette 1959. december 3-án bekövetkezett haláláig. A nagy szakmai ismerettel felvértezett bányamérnök 1938 óta, megszakítás nélkül a Budapesti Műszaki Egyetemen a „Mélyfúrású kutak" c. tárgyat adta elő. Tevékenyen részt vett a Magyar Hidrológiai Társaság, a Magyarhoni Földtani Társulat munkájában és az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek pedig 1939-től választmányi tagja. Aktívan dolgozott a Magyar Tudományos Akadémia Hidrológiai Főbizottságában. Munkásságát az 1950-es évek elején az akadémia a műszaki tudományok kandidátusa fokozattal ismerte el. Kutatómunkája nagyban hozzájárult az olajbányászat fejlődéséhez, mert bebizonyította, hogy a kőolajbányászat fejlesztése együtt jár a kutatás, feltárás és termelés eszközeinek tökéletesítésével. Ezért a Szocialista Munkáért Érdemrendet kapta, a Magyar Hidrológiai Társaság pedig 1958-ban a mélységi vizek kutatásában kifejtett tevékenységét a Bogdánfy-emlékéremmel jutalmazta [1, 2], Életútjából és szakirodalmi munkásságából hű képet lehet alkotni Mazalán Pál személyéről, aki a magyar kőolaj- és vízkutatás, nemkülönben ezek termelésének kiváló mélyfúrási szakembere volt. Bejelentett hét szabadalma is bizonyítja, hogy a pontosabb kúthidraulikai adatok megszerzése érdekében tudása javát a kutatási és termelési eszközök fejlesztésére és újak bevezetésére fordította. Közülük messzemenően kiemelkedik a mélyfúrású kutakban az áramlási viszonyok megállapításához szerkesztett — Schmidt E. R. elnevezése szerint — reométere. Időállóságát bizonyítja az évtizedek óta — kissé módosítva ugyan — széles körűen használt és ma már nélkülözhetetlen műszer fennmaradása. Kimunkálásához Mazalán Pál kitűnő meglátása vezetett. Abból indult ki, hogy a próbaszivattyúzással vagy kanalazással megállapított kút hozama soha nem a valóságot tükrözi. Arra is felfigyelt, hogy több réteg összekapcsolása esetén sokszor csökken a hozam, amely hibás kútkiképzésből vagy a rétegek nyomáskülönbségéből ádódhat. Jól látta, hogy mindezek a kérdések a kutakban csak az áramlási viszonyok tisztázásával oldhatók fel, s eléréséhez 1937ben egy addig még sehol nem ismert műszert szerkesztett. A készüléket az Erdély és Szabó cég kezdte gyártani, amely abból állt, hogy a kútba háromeres kábelen egy folyadék-sebességmérő műszert (reométert) süllyesztett, a kívánt helyen megmérte a folyadékoszlop áramlási sebességét, s az értékeket a külszínen regisztráló készüléken olvasta le. Elsőként 1939-ben Schmidt Eligius Róbert foglalta össze a műszeres mérések eredményét. A budafoki, a tokaji és a salgótarjáni víztermelő kutak sok értékes adatot szolgáltattak. Meg lehetett állapítani, hogy melyik réteg működött és melyik nem, illetve mennyi vízzel járultak hozzá a kút vízhozamához a működő rétegek [3]. Az 1937-ben bejelentett szabadalom tovább fejlesztésére irányult 1955-ben az „áramlási-sebességmérő" találmánya. Ez a már meglevő elvén alapult, s a különbség mindössze az, hogy a tengelyre megfelelően árnyékolva radioaktív izotópot, a készülék palástjára pedig Geiger— Müller számlálót erősített. Teljes otthonossággal mozgott a mélyfúrások kivitelezésében, s már 1939-ben összehasonlításul felvázolta a hazai és az USA kutatási módszereit és felhívta a figyelmet a rotari rendszerű fúrás hátrányaira. Több munkájában kihangsúlyozta a földtani adatok fontosságát és mintegy kilenc pontban foglalta össze a fúrt kutak helyes kiképzésének legfontosabb ismérveit. Központi kérdésként kezelte a kutatás és az oktatás egységének megteremtését. Boldizsár Tiborral javasolta, hogy tatai székhellyel a soproni Bányamérnöki Kart Bányászati Egyetemmé kell fejleszteni, ahol a Bányászati Kutató Intézet is helyet kapna. Már az 1930-as évek végén felhívta a figyelmet, hogy mélyfúrású kutak létesítéséhez jól képzett szakemberekre van szükség. Akkor kizárólag Sopronban kaptak a mérnökök ilyen irányú képzést és indokoltnak tartotta elindítani a Budapesti Műszaki Egyetemen is a kultúrmérnökök hasonló jellegű oktatását. Míg a középfokú oktatásról a pécsi bányászati és mélyfúrási szakiskola gondoskodott, addig a kútfúró ipartestületek tagjait tanfolyamokon javasolta továbbképezni. A Bányászati Kutató Intézet olaj osztályának közel hétéves működéséről közölt összeállítása ma már tudománytörténeti értékű. Ez abban domborodik ki leginkább, hogy az osztályon belül a nyolc csoport (geofizikai, geológiai, fúrási, kőzetfizikai-laboratóriumi, vegyészeti, termelési, gépészeti és radiológiai) intézeti munkáján kívül feltárja e szakágak országos kutatási szintjét is. Megemlékezésünk elsősorban a fejlesztő mérnököt mutatta be, aki sok maradandó alkotásával ma is je-