Hidrológiai tájékoztató, 1990

2. szám - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Kraft János-dr. Scheuer Gyula-dr. Schweitzer Ferenc: A Mecsek hegységi források és üledékfelhalmozó tevékenységük vizsgálata

Pécs-Vasas 1 2 1 1 .4 - [km] 2. ábra A Keleti-Mecsek áttekintő helyszínrajza az édesvízi mészkövet lerakó források feltüntetésével „A" karbonátanyagot lerakó forrás. „B" kataszterbe felvett édesvízi mészkő előfordulás. . 1. Névtelen forrás, 2. Jágerok kútja, 3. Kalán Miska kútja, 4. Lendület forrás, 5. Somosi-kút, 6. Pásztor forrás, 7. Singodóri Névtelen forrás, 8. Obányai-forrás, 9. Csepegő szikla, 10. Szürke forrás, 11. Csurgó forrás, 12. Betyár forrás, 13. Dióskut, 14. Takanyó forrás, 15. Cigány forrás, 16. Zarándok kút, 17. Pécsváradi Névtelen forrás, 18. Dombai forrás képességeit, megállapítható, hogy azok ilyen irányú szerepe rendkívül korlátozott. A keletkezett mészkő rendszerint laza, könnyen törhető, főleg a különböző növényi részek (levél, ág) bekérgeződésekből áll, amelyek csak gyengén cementálódtak össze. Sok esetben a mészfelhalmozódás nem tud lépést tartani a növényi részek tömegével, ezért esetenként szakaszos cementáció figyelhető meg. E körülmények és adottságok a források kis vízhozamával és a kis karbonátképző kapacitással függ öszsze. Az így keletkező laza mészkövek az eróziónak kevésbé tudnak ellenállni, gyorsan lepusztulnak. Valószínűsíthető, hogy a pleisztocénben is az egykori mecseki forrásoknak csak igen korlátozott volt a karbonátképző tulajdonságuk — akár ma — és az akkor keletkezett mészkövek az esetek döntő többségében azért nem maradtak meg, mert lepusztultak. így csak az egyéb karsztos jelenségek (barlangok) segítségével lehet a paleo-karsztvízföldtani viszonyokra visszakövetkeztetni. Az édesvízi mészköveket lerakó források különböző morfológiai helyekhez kapcsolódva ismeretesek. Ennek megfelelően az általános forrásvízi mészkőképződési adottságokon és feltételeken túlmenően, a forrás környezetének morfológiai viszonyaitól függően, egyedi jellemzőket mutató forrásvízi mészkő típusok kialakulása bizonyítható. Ezzel kapcsolatban két nagy csoportot lehet megkülönböztetni: a) völgyekben, azaz az erózióbázison (1. kép); b) völgyoldalakban, lejtőkön — erózió bázis felett — kilépő forrásokból képződő mészkőféleségeket (2. kép). A völgyekben képződő forrásvízi mészkövek a karsztos hegységek vízfolyásaihoz kapcsolódnak. A vízfolyásokban gyakran képződnek mészkőlerakódások, amelyek elgátolják a medret, ezért kisebb-nagyobb vízesések keletkeznek, és az ilyen mészkőgátak mögött esetleg kisebb tavakká duzzad fel a víz (3. ábra). A sík völgytalpakon a forrás kilépések alatt ahol a patakmeder még nem alakult ki, a víz sok kisebb ágra szétfolyva a növényzettől elősegítve rakja le karbonátanyagait. Más jellegű a mészképződés a patakmederben, ahol a vízfolyásba kerülő, vagy behulló levél-, ág-, fatörzsmaradványok tovasodródva a mészkőgátakon megakadnak, elősegítve ezzel a mészkiválást és beépülve gyorsítják a gát fejlődését, magasodását. Ezért van az, hogy a patakmederben levő gátak biogén anyagok lenyomataival, bekérgeződésével és kirothadásukból eredően visszamaradó üregekben rendkívül gazdagok. A mészkövek jelentős része különböző lejtős felszíneken képződött. Ilyen lerakódásokat az erózióbázis felett fakadó források hoznak létre a vízkilépés alatti lejtős felszíneken. E típusú mészkövekre és az általános képződési és formai jellegeken túlmenően olyan alakulatok és szerkezetek jönnek létre, amelyek csak 27