Hidrológiai tájékoztató, 1989

2. szám, október - MEGEMLÉKEZÉSEK - Dr. Dobos Irma: Megemlékezés Saxlehner Andrásról halálának 100. évfordulóján

nyitja figyelmét a „vízgyűjtő karakterisztika" néven ismert, általában grafikusan meghatározható vízhozam—idő, vagy vízszállításba kapcsolódott felület—idő összefüggés elemzésére. 1915-ben lényegében ismeri és alkalmazza a később „egység-árhullám" néven elterjedt, s hazánkba külföldi közvetítéssel bekerült módszert. Legnagyobb szabású műve, mondhatjuk: életművét is összefoglaló alkotása az 1937-ben megjelent „A Tisza szabályozása" c. könyve. Ebben nemcsak közreadta azt, amit addig a már szabályozott Tiszáról, annak árvizeiről, folyami problémáiról, hajózásáról, öntözési lehetőségeiről tudni lehetett, hanem részletesen ír a vízgazdálkodási társulatokról, azok tevékenységéről, életéről. E könyvben láthatunk árvíztörténeti ábrákat arról, hogyan haladt egy-egy megtörtént árhullámlevonulás során előre a tetőzés helye. Érdekes, hogy Korbély ugyan észlel olyan árhullámokat, amelyeknél egyes alsó szelvényekben hamarább beállott a tetőzés, mint az azok felettiekben, de ezeket kivételesnek tekinti, s nem fűz részletesebb megjegyzést az ilyen természeti tapasztalatokhoz. Következtetési rendszerének e téren észrevehető megszakadása adhatta meg azonban a Tisza árhullám-problémái részletesebb megoldásának kulcsát a későbbi évtizedekben, amikor az 1970. év és a 60-as, valamint a 70-es évtized árhullámai lényegesen több észlelési adatot szolgáltathattak, mint amennyi Korbély életében összejöhetett. Korbély József teljes működése során vidéki munkahelyen, társulati feladatokat végzett. Ennek ellenére — vagy talán: éppen ezért? — válhatott különleges alkotókészségű elméleti hidrológussá. Olyanná, hogy említése nélkül, műveinek tanulmányozása nélkül ma sem kezdhetünk sem a Tisza és vízrendszere tanulmányozásához, sem az árhullám-elmélet elsajátításához. Dr. Vágás István Megemlékezés Saxlehner Andrásról, halálának 100. évfordulóján 1. kép. Saxlehner András (1815—1889) Buda déli részének belvízrendezése a 19. század közepétől több keserűvíz-terület feltárásához vezetett. A vízrendezés következtében a környezetükhöz viszonyítva mély fekvésű területek legnagyobb része kiszáradt és a tulajdonosok művelés alá vonták. így történt ez a Kőérberki út és a régi Balatoni út közötti Örsödi-völgyben is, ahol 1863-ban Saxlehner András (1. kép) világhírű keserűvíz telepét kialakította. Ügyes üzletpolitikával elérte, hogy belföldi forgalmazásán kívül — tekintélyes kémikusok és orvosok véleményével alátámasztva — a világ minden részébe eljuttatta a Hunyadi János keserűvizet. A Saxlehner család a Sopron melletti Bánfalvárói (Wandorf) származott, majd egyik tagja 1688-ban polgárjogot kapott és Sopronban telepedett le. Házasság révén egy későbbi leszármazott Kőszegre költözött, ahol Saxlehner András 1815. február 19-én született. Nem követte a család akkor talán több mint 200 éves hagyományát és nem a posztókészítést tanulta ki, hanem öt évig kereskedőtanonc, majd két évig kereskedősegéd. Vállalkozó hajlama akkor mutatkozott meg, amikor a vidéki életet 1836-ban a pestivel cserélte fel és a Váci utcai Perger és Murman cég posztókereskedésében vállalt munkát. Az 1844-ben megalakult „Honi Védegylet" lelkes tagja lett és ezzel bekapcsolódott a reformkor hazai ipart támogató mozgalmába. Ezen keresztül Kossuth Lajos támogatását is megnyerte, s így sikerült 1845-ben a Váci utcában a „Fekete kutyához" címzett posztókereskedést Sámuel testvérével együtt megnyitni. A jól menő üzletet nemcsak a pestiek, hanem a vidékiek is előszeretettel felkeresték. Az egyik vevő, Bayer József budaörsi lakos 1862-ben vásárlás közben elpanaszolta, hogy örsödi telkén kutat ásatott, de ott ivásra és öntözésre alkalmatlan, valószínűleg ásványvizet kapott. Saxlehner András vállalkozott, hogy a vizet megvizsgáltatja Molnár János pesti törvényszéki vegyésszel. Az elemzésből kiderült, hogy a feltárt víz jó minőségű keserűvíz. Ekkor már jól bevezetett palackozó és fürdőház működött az 1853-ban felfedezett lágymányosi, a mai Tétényi úti kórház területén. Minden bizonnyal ez is ösztönzőleg hatott Saxlehner Andrásra, hogy újabb vállalkozásba kezdjen, amely meggyőződése szerint rendkívüli lehetőségeket rejtett magában. Jó meglátását a 19. századi orvosi gyakorlat is alátámasztotta, amikor előszeretettel és széles körűen alkalmazták a gyógyvizet ivó- és fürdőkúrára. A telek megvásárlása után 1863-ban már megindult a Hunyadi János keserűvíz néven a palackozás és értékesítés. A kezdeti biztató eredmények nyomán az első 7,0 m mély és 1,90 m átmérőjű kutat újabbak követték és 1885-ben már 70 kutat tartottak nyilván. A sok feltárás lehetőséget adott az örsöd-völgy földtani és vízföldtani viszonyainak tisztázására, amelyben számos kiváló geológus vett részt. Közéjük tartozott Szabó József, később Hofmann Károly, Lóczy Lajos és Schafarzik Ferenc. Az 1930-as években Vendl Aladár különösen a keserűvíz képződésének körülményeit tisztázta. A geológusok megállapítása szerint a kutak a felső 1—2 m vastag, erősen humuszos mocsárföld alatt a keserűvizet tároló középsőoligocén kiscelli agyag sárga, átalakult morzsalékos részét, majd a kék, ugyancsak kiscelli agyagot tárták fel. A kutak falazatához 50X50 cm-es faragott tétényi mészkő-blokkokat használtak. A földtani felépítést bemutató „geológiai pavilont" a századforduló körül állították fel a telepen, amelynek szakmai része Schafarzik Ferenc egyetemi 6