Hidrológiai tájékoztató, 1989

1. szám, április - KÖNYVISMERTETÉS - Dr. Dobos Irma: Marczell F. (sorozatszerk.): Országos Vízügyi Levéltár. Források a vízügy múltjából (Könyvismertetés)

Marczell F. (sorozatszerk.): Országos Vízügyi Levéltár. Források a vízügy múltjából 1. Vízgazdálkodási Intézet, Bp., 1986. B/5 forma, 800 pld. Váci Áfész Sokszorosító Üzem. A vízügyi ágazat egyik legfiatalabb létesítményének, az Országos Vízügyi Levéltár bemutatását tűzte ki célul a nemrég megjelent kiadvány. A múlt megbecsülését messzemenően szem előtt tartó Dégen Imre, az Országos Vízügyi Hivatal egykori elnöke 1977-ben alapította a levéltárat a művelődési miniszter egyetértésével azért, hogy a vízügyi intézmények és személyek irat-, terv- és térképanyaga a kutatás részére egy helyen rendelkezésre álljon. A számbavétel már 1978-ban egy alapleltárral kezdődött, majd 1981-ben elkészült az első fondjegyzék. Miután ettől kezdve a levéltár iratanyaga rohamosan nőtt, ezért a 10 év munkája és anyaga indokolta egy olyan kiadvány összeállítását, amely a vízügyi levétlár gyűjteményéi kívül tájékoztatást ad az egyéb vízügyi szervek és más levéltárakban őrzött vízügyi fondokról is. A kötet összeállítói (Kálniczky László, Katz Veronika, Susits Imre és Szerényt Imre) olyan szerencsés felépítésben mutatják be 173 oldalon a levéltárat, hogy aki már járatos a kutatásban azt újabb munkára ösztönzi, aki pedig még nem foglalkozott vízügyi múltunkkal, az kitűnő áttekintést kaphat erről a szakterületről. Az előszón és a bevezetőn kívül 10 fejezetre oszlik a kötet mondanivalója, amelyet tartalomjegyzék és a szöveges részt, néhány jól összeválogatott melléklet zár. Az első fejezet a magyar vízgazdálkodás és a vízügyi igazgatás történeti áttekintését tárgyalja mintegy 25 oldalon rendkívül olvasmányosan és érdekfeszítően, pedig 2000 évet átfogni viszonylag szűk terjedelemben, nem kis teljesítmény. Az alig ismert műszaki alkotások egész sorát tárja fel a vízgazdálkodás kialakulását megelőző, az „ökológiai irányzatú" korszakból, a rómaiaktól egészen az 1770-es évekig. Szólnak itt a szerzők a rómaiak által létesített III. századi Sió-csatornáról, nem különben a középkor folyószabályozási, ármentesítő tevékenységéről és az öntözéses gazdálkodás elterjedéséről. A magyar vízügy újkori fejlődése a XVUI. század elején kezdődik, amely a folyószabályozást és a víziutak fejlesztését tűzte ki célul. Megvalósítására még jó 100 évet kellett várni, amely azután 1812-ben Huszár Mátyás Körös-völgyi felmérésével indult. A vízügyi szakigazgatás felső szintű irányítása a kiegyezéskor valósult meg, s sok kitérővel ugyan, de végül is önálló gazdasági ágazattá alakult. Ezt a fejezetet a kutatás szempontjából lényeges, mintegy 90 alapvető mű, 11 folyóirat és időszakos kiadvány felsorolásával egészíti ki. Ezután következik a levéltár bemutatása, felidézve az 1822. évi utasítást, amelynek nyomán létrehozták az első vízügyi szaklevéltárat, a Navigations Archivot. Több áttételen keresztül a gyűjteményt 1929-től a Vízrajzi Intézet őrizte, de 1952-ben ismét új helyre került a megosztott anyag. A Vízügyi Dokumentációs és Továbbképző Intézet 1968-ban örökölte meg a gyűjteményt, amely azután a levéltár alapanyagát képezte. A levéltári anyag feldolgozása során elkülönítik a kapitalista és a szocialista korból származókat. Mindkettőn belül 8 fondfőcsoport (központi és területi szervek, intézeteik, testületek, egyesületek, vállalatok, személyek és gyűjtemények) öleli fel a teljes kéziratot, s abból a legkorábbi származása 1784 és a legutolsó 1984. A kutatás megkönnyítése érdekében magyarázónak is nevezhető szöveges rész egészíti ki a fondjegyzéket (5. fejezet). Ebből — a legfontosabb tudománytörténeti adatokon kívül — a tárolt anyag hiányos vagy teljes volta és annak oka is megtudható. Sok esetben, ahol az szükséges, még a fond jellegére (térkép, terv, grafikon stb.) is kitér a szöveg. Ha más levéltár őrzi a kérdéses iratok egy részét, akkor arról is felvilágosítást lehet kapni. A kapitalista kori térképtár-gyűjtemény igen gazdag, mintegy 4000 darabból áll, s közöttük a legrégebbi 1808-ból származik. A szocialista kori fondfőcsoportok magyarázója főként a vízügyi igazgatás mai formájának kialakulását tárja fel, és nagy mennyiségű anyag foglalkozik a vízügyi vállalatokkal, neves vízügyi személyiségekkel, vízellátással, csatornázással stb. A levéltári kutatást segíti a mintegy 4500 kötetes könyvtár. A negyedik fejezet azokat a vízügyi szerveket, társulatokat, egyesüléseket, közüzemi, tervező, beruházó és kivitelező vállalatokat sorolja fel, amelyek a levéltár gyarapításában részt vesznek. Ezt követi az Országos Vízügyi Levéltár fondjainak és állagainak jegyzéke az államosítás előtti és utáni kor csoportosításban. Egy fond tartalmazza az anyag származását, idejét és az iratanyag folyóméterhosszát. A jegyzéket egy összesítés követi, amelyből megállapítható, hogy 1985-ben a levéltárban 299 fond 2856,74 fm iratanyag állt a kutatók rendelkezésére. Kiterjedt kutatómunka előzhette meg a következő összeállítást, amely az általános levéltárak vízügyi fondjait közli. A Magyar Országos és a Budapesti Fővárosi Lelvéltáron kívül 13 megyei levéltárban végzett kutatás 657,71 fm hosszúságú anyagot tárt fel. A viszszakeresést megkönnyíti a levéltár és nyilvántartási számának feltüntetése. Az utolsó betűrendbe szedett jegyzék a vízügyi és az általános levéltárak anyagát összesíti minden adat feltüntetésével, kivéve a folyóméter hosszúságot. Ez az összeállítás azok részére előnyös, akik bizonytalanok a fondbesorolásba, s így először ezt a jegyzéket tanulmányozzák át. A kiadványt 10 melléklet egészíti ki, amelyben térkép, műszaki leírás, terv és egyéb érdekes iratanyag található. A 9. sz. táblázatos összeállítás pl. arról tanúskodik, hogy már 1919. február 18-án Viczián Ede (1872—1931) „A tervezés és engedélyezés alatt álló kiépíthető vízierőkről" készített egy kimutatást, amelyben a Mosoni, a Szentendrei és a Soroksári „Duna-ág" is szerepel, mint a „hydroelektromos" telepek helye. A 10. sz. mellékletben szierzők a „magyar—csehszlovák közös Duna-szakasz vízerőkihasználására" vonatkozó tárgyalás, egyik határozatát, amelyet 1952-ben az Országos Vízgazdálkodási Tanács hozott: „A Duna Rajka—Ipolytorok között levő magyar—csehszlovák határszakaszának vízerőhasznosításánál a Morvatoroktól Visegrádig terjedő folyamszakaszt kell figyelembevenni." A kiadvány egyes fejezeteinek szerzői bebizonyították, hogy nemcsak a levéltári anyagban, hanem a vízügyi ágazat teljes keresztmetszetében otthonosan mozognak. Ez a nagy gonddal összeállított, szép kiállítású kötet a vízügyi kiadványok sorában tekintélyes helyet foglal el és reméljük, hogy egy hasonló jellegű feldolgozás már a mélységi vízgazdálkodásra is tartalmaz utalást. Dr. Dobos Irma 51