Hidrológiai tájékoztató, 1986
1. szám, április - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Gruber György: A makói Kórház I. sz. hévízkút csőfej sérülésen keresztüli termelésének megszüntetése és tanulságai
öntöző és hajózócsatorna Veresmart, Demecser, Kótaj, Büdszentmihály, Hajdúnánás, Balmazújváros, Hajdúszoboszló és Földes határain haladva Berettyóújfalu alatt érte volna el a Berettyó folyót. A „B" jelű változat lett az alapja később a kiépült tiszalöki öntözőrendszernek (2. ábra). Eszerint Tiszalök felett duzzasztómű és hajózsilip Jett tervezve, s itt ágazott volna ki az I. sz. főcsatorna a Tiszából. A tervezett nyomvonal Büdszentmihály, Hajdúnánás, Balmazújváros, Hajdúszoboszló, Hajdúszovát, Földes határán haladt a Kék-Kálló felé, s ahhoz Bakonszeg határában csatlakozott volna. Ez tulajdonképpen megközelítőleg a Keleti-főcsatorna mai nyomvonala. A II. sz. főcsatorna Büdszentmihály alatt ágazott volna ki az I. sz. főcsatornából, s a Hortobágy völgyében a halastavakat érintve Nagyivánnál tározóban végződött volna. A főcsatorna hossza 102- km, vízmennyisége 60 m 3/s. A „C" jelű változat a főcsatornát a Hortobágy völgyében kívánta vezetni, a kiágazás ugyancsak Tiszalök felett lett volna, a torkolat pedig Karcag felett a Hortobágy— Berettyó főcsatornába. Egy kisebb mellékág haladt volna Balmazújvárosig az előbbi változat I. sz. főcsatornájának nyomvonalán. A főcsatornát 87 km hosszra tervezték. A részlettervek elkészítése után 1942-ben megkezdődött a Keleti-főcsatorna építése. 1943-ban félszelvénnyel elkészült a 21—45 km közötti szakasz, a Brassó-éri és Vidi-éri bújtatóval. Amikor a második világháború vihara elérte hazánkat, az építés hoszabb időre megszakadt, majd az újjáépítésekkel egyidőben nagy ütemben folytatódott. 1954. május 9-én üzembehelyezésre került a tiszalöki duzzasztómű, 1956. június 14-én pedig Bakonszegnél ünnepelték a Keleti-főcsatorna befejezését. Közben épültek az öntöző mellékcsatornák is, majd 1963-ban megkezdődött a Nyugati-főcsatorna építése, melynek üzembe helyezésére 1965. december 30-án került sor. Amikor a Tiszántúl öntözésével foglalkozunk, feltétlen meg kell emlékeznünk Trummer Árpád (1884—1961) munkásságáról, aki éppen százkét évvel ezelőtt, 1884. január 23-án született. Trummer Árpád négy évtizeden keresztül volt a mezőgazdasági vízgazdálkodás leglelkesebb szervezője és propagátora. 1905-ben szerzett mérnöki diplomát a Műegyetemen, 1905. szeptember 15-től napidíjas mérnökként állt vízügyi szolgálatba a Földművelésügyi Minisztériumban. Előbb a besztercebányai, 1913-ban a kassai, 1818 december 31-én pedig a miskolci kultúrmérnöki hivatalhoz került. Miskolcon előbb főmérnök, majd hivatalvezető lett. Rövid ideig a hódmezővásárhelyi kultúrmérnöki hivatalt is vezette. 1931. szeptember 15-ével lett a Földművelésügyi Minisztérium vízügyi főosztályán kerületi felügyelő. A Hármas Öntözési Bizottság tagjaként hivatalos minőségben is egyre többet foglalkozott az Alföld öntözésének problémáival. Erre az időszakra tehető élénk irodalmi tevékenysége. Az általa ekkor írt vagy szerkesztett munkák közül a legjelentősebbek: „Az Alföld öntözése" (1928), „Üjabb tanulmányok az öntözésről" (1933), ,.A magyar szikesek" (1934), „A Tiszántúl öntözése" (1937). Ekkor készítette el a Vízügyi Műszaki Csoport — amelynek Trummer tevékeny tagja volt — a Tiszántúl öntözésének kerettervét. A keretterv elkészítésének legfontosabb eredménye az lett, hogy 1937-ben felállították az Országos Öntözésügyi Hivatalt, s megkezdték a tiszalöki öntözőrendszer részletterveinek kidolgozását. 1937. június 30-tól Trummer — előbb mint miniszteri tanácsos, később mint miniszteri osztályfőnök, — a vízügyi szervezet vezetője. Ebben a beosztásban dolgozott 1943ban történt nyugállományba vonulásáig. 1945-től — mint szakértőt és szaktanácsadót — tovább alkalmazták. Miniszteri biztosa volt 1947-ig a Pest megyei Dunavédgát Társulatnak, a Dab—Tassi Nyárivédgát Társulatnak és a Dunapataji Nyárivédgát Társulatnak. 1948-ban az Országos Vízügyi Hivatalban szakértőként dolgozott. 1949—53 között a Földművelésügyi Minisztériumban az öntözési program kidolgozásában végzett irányító munkát. Ekkor jelent meg „Az öntözés alapelvei" című munkája (1953). 1953 és 1955 között a VIZITERV-nél dolgozott. A tiszalöki öntözőrendszer kiépítésével tehát az öntözés feltételei adva voltak. Az üzemek éveken keresztül eredményesen éltek ezzel a lehetőséggel, amikor az öntözésre szükség volt. Az igazgatóság működési területén 1976-ban öntözték meg a legnagyobb területet: 61 138 ha-t. Ebben az évben tenyészidőben átlagosan 268 mm csapadék esett. Éppen ezért elgondolkoztató, /logy 1983-ban, amikor a tenyészidőben alig valamivel több, mindössze 289 mm volt a csapadék, a korábbi területnek alig egyharmadát — 21 541 hektárt — öntözték. Az öntözés népszerűsítése érdekében a kormány részéről 1984-ben kedvező döntések születtek, s az üzemeken múlik, hogy ha a jövőben csapadékszegény lesz az időjárás, élnek-e megfelelően a lehetőségekkel. Reméljük, amikor az 1980-as évek öntözésének történetét írják, nem fogják „pusztában elhangzott szó"ként említeni az öntözésre történt felhívást. A makói Kórház I. sz. hévízkút csőfej sérülésen keresztüli termelésének megszüntetése és tanulságai GRUBER GYÖRGY Termelőszövetkezetek Értékesítő, Beszerző és Szolgáltató Kereskedelmi Vállalat Kirendeltsége, Makó A Makói Városi Tanács Kórházánál az I. sz. hévízkutat 1967-ben fúrta a Vízkutató és Fúró Vállalat Ceglédi Üzeme. A kút feladata a kórház egészségügyi, szociális, gazdasági és műszaki épületeinek radiátoron keresztüli közvetlen fűtése, illetve hőkicserélőn keresztül történő használati melegvízzel való ellátása. A kút létesítési adatai: Talpmélység: 2071,0 m Csövezés: 0 374 0,0— 51,6 0 244 0,0— 798,5 0 168 0,0—2067,0 Perforációk: 1972—1997 2038—2060 A fúráskor a kút nyugalmi vízszintje: 3,72 bar, vízhozama 1650 l/p, +0,4 m-en, vízhőmérséklete 91,0 °C. A kút megnyitása óta eltelt 16 év alatt a vízhozam 800—1000 1/p-re, a vízhőmérséklet 84—85 °C-ra, a nyugalmi vízszint + 14 m-re csökkent. A kút általában október 1. és május 1. között üzemelt csak. A fűtési szezon befejezése után a termelő béléscsőben lerakódott vízkövet 1973 óta évenként savazással eltávolítottuk, és utána lezártuk a hévízkutat. 1983. szeptember 20-án a makói kórház fűtését szolgáló I. sz. hévízkutat beindítottuk. Az indítás előtt a kút nyugalmi vízszintje —13,5 m volt. A kompresszorral történő kútbeindítás 45—50 percet vett igénybe. A beindítás után a kút vízhozamát a hűtőtó felé irányítottuk, a túlfolyón keresztül. A kút termelési vízhozamának állandósulása után akartuk a hévizet a gázkiválasztón keresztül a fűtési rendszerre rákötni. KözS* 33
