Hidrológiai tájékoztató, 1986

1. szám, április - KÖNYVISMERTETÉS - Dr. Dobos Irma: Dömsödi János: Talajjavítás útmutató (Könyvismertetés)

Az eset tanulságai Az adott kútnál a műszaki baleset nagyon „jó" időpontban történt. Ugyanis a fűtési szezon még nem indult be, valamint napos, száraz időjárási körülmények között javíthattuk ki a hibát. Ennél a kútnál külön előny volt az is, hogy közvetlenül a kúttól is van kiépített túlfolyó vezeték rendszer a hűtőtó felé. (így a esősérülést szinte azonnal teljesen tehermentesíteni tudtuk. Egyébként ezt csak egy ideiglenes elvezető rendszer kiépítésével lehetett volna elérni.) A hasonló balesetek megelőzése érdekében a következőket javasoljuk: A szabványosan kiképzett hévízkútnál minden szerelvény állandóan a helyén legyen. A kútfejről az üzemeltetők még rövid időre se szereljenek le tolózárakat, és ne végezzenek különböző vezeték átkötéseket, rövidre zárásokat. (A felülvizsgálatok során gyakran találkozunk ilyen esetekkel.) A nem szabványos kiképzésű kutaknal először az „üzemi kútfej kiképzést" át kell alakítani szabványossá, ós csak utána kezdődhet az üzemzavar tényleges elhárítása, az így elvesztett idő nyilvánvalóan növeli az üzemzavar megszüntetés idejét, a fűtés kimaradásából származó kárt és a környezetszennyezés mértékét is. A szabványos kútfej kiképzés biztosítása fúrás, kútjavítás és üzemeltetés idején is alapvető követelmény. Ugyanis bármely szabványostól eltérő beépített anyag vagy szerelvény a kút, illetve az üzemeltetés biztonságát veszélyezteti. Nem szabványos anyagot rövid időre sem célszerű beépíteni, mert nagy a valószínűsége annak, hogy az véglegesen is ott marad. Ez történt a makói kórház kútjánál is. Valószínűleg csak ideiglenesnek szánták a 2"-os csőből kialakított dugót, mert például nem volt a berendezésnél 2"-os tömör vasdugó. A mostani konkrét hiba abból származott, hogy ez az ideiglenes dugó évekig a helyén maradt, és a korrózió tönkretette a csőfal anyagát. A kútfej kiképzésre és ellenőrzésre vonatkozó 2/1971. OVH rendelet előírásainak betartására, illetve betartatására a jövőben mind az üzemeltető, mind a hatóság részéről sokkal jobban kell törekedni, hogy a makói kórházéhoz hasonló eset ne fordulhasson elő. Az ellenőrzési gyakoriság és szigorúság megállapításánál a kút életkorát is figyelembe kell venni. Ugyanis egyre több kút üzemel már 15—20 éve. Ezeknél célszerű lenne már a teljes kútfej kiképzés lecserélése, illetve felújítása mellett dönteni. (Hasonlóra az olajiparban is van gyakorlat a termelő kutak esetében.) Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az innen lekerülő tolózárak és egyéb anyagok már egyáltalán nem használhatók. A különböző felszíni vezetékrendszereknél lényegesen kisebb kockázattal ezek még felhasználhatók. így a 15 vagy 20 év utáni teljes felújítás költsége csak részben jelentene költségnövekedést az üzemeltetőnek. Ugyanis a költség egy része a még felhasználható anyagok beépítésén keresztül megtérülne. A kútfej felülvizsgálata során a hagyományos módszerek melett a röntgenes csőfej, kútfej és tolózár ellenőrzés bevezetését is javasoljuk. A vegyipari üzemeknél széles körűen alkalmazzák ezt a módszert az üzemelő rendszerek ellenőrzésére. így valamennyi rejtett, illetve kismértékű hiba időben felismerhető, és kijavítását tervszerűen el lehet végezni. Könyvismertetés Dömsödi János: Talajjavítási útmutató. Mezőgazdasági Kiadó, Bp. 1984. 3000 pld. A/5 formátum, 104 ábrával, 273 oldal. A talajok ismeretének hiánya és ennek folytán azok célszerű hasznosítása nemcsak világszerte, de hazai viszonylatban is egyik legégetőbb gondjaink között szerepel. Éppen ezért a mezőgazdasági termelés fejlesztésére irányuló törekvések alapvetően a meglevő értékes talajok megőrzését, illetve a kis használati értékű talajok javítását tűzték ki célul. Mindezek végrehajtásához elengedhetetlen feltétel a talajadottságok ismerete, amely azután meghatározza a javítási módszerek kialakítását és alkalmazását. A szerző, felismerve a hazai legfontosabb feladatokat, komplex vizsgálat alá vette az ország egész területét és korszerű módon, a földtani és a vízföldtani alapokra helyezte feldolgozását. Ebben a formában azután nemcsak a tervezés, a kutatás, hanem az oktatás részére is ad útmutatást, sőt ösztönzőleg hathat egy-egy részterületen újabb talajjavítási formák kidolgozásához. A kötet vázlatát a tartalomjegyzéken túlmenően — igen szemléletesen —, már a borítólap első, majd a második oldalán megtaláljuk. Ebből kiderül, hogy az útmutató két fő fejezetre oszlik. Az első fejezet a mezőgazdasági földtani (talajtani) alapismereteket tárgyalja. Indításul talajszelvény mutatja be a rétegtani, a topográfiai, a kőzettani viszonyok és a felszínen kialakult talajok kapcsolatát. Ezután a sekélyföldtani viszonyokon belül a törmelékes laza és tömött, valamint a vegyi és a szerves üledékes, majd a magmás és az átalakult kőzetek rövid és mégis teljes képet adó ismertetését kapjuk. A talajrétegek víztatalmát befolyásoló kapillaritás, vízkapacitás, vízutánpótlódás és a talajvíz szerepét a következő alfejezet vázolja. A többféle módszerrel befolyásolható sík- és dombvidéki, valamint a hegyvidéki területek talajpusztulásának aktív és paszszív tényezőire is kitér a kötet, és néhány hasznos javaslattal is megismerkedhetnek a kiadvány tanulmányozói. Ilyen általános ismeretek után tér rá a szerző a tulajdonképpeni talajjavító anyagok tárgyalására, amelyek közül igen nagy teret szentel a táptalajoknak. A magyarországi láptalajok 6 altípusáról és javítási módjukról szemléletes ábrák is tájékoztatnak. Fontos javítóanyagként számításba jöhet még több hazai ásványi nyersanyag és kőzetféleség is, mint a mészkő, a dolomit, a zeolit, a gipsz és a lösz. E fejezet értékét különösen emeli, hogy talajjavításra kizárólag természetes anyagokat javasol az útmutató. A talajadottságok jellemzésének keretében részletes vizsgálatot igényelt a talaj morfológiai, fizikai és kémiai tulajdonsága. Mindezek, de különösen a talaj jó szerkezete nagyban elősegíti tápanyag- és vízgazdálkodását, amely egyúttal a talajjavítás módszerének kiválasztását is meghatározza. Nagy teret szentel a szerző a talajok genetikai ismertetésének. A hazai talajok 9 fő típusát táblázat foglalja össze, amelyen belül számos típus, altípus és váHozat különíthető el. A kötet legnagyobb részét a második fejezet: a talajtulajdonságok, a javítási lehetőségek részletes ismertetése képezi. A feldolgozáshoz az ország területét mintegy 160 000-es méretű 104 térképlapból álló részre osztja a szerző, az ismertetést a Dunántúl nyugati részén kezdi és Mándok környékén fejezi be. A térképlapokhoz tartozó magyarázó szöveg a talajtípusokon belül kitér a humuszos és a termőréteg vastagságára, pH-jára, térbeli elterjedésére és az altalaj kőzettani kifejlődésére. Az összefoglaló mű tömör, világos mondatszerkesztése mellett rendkívül olvasmányos és széles látókörű szerzőre vall. Dicséretes az irodalomjegyzék összeállításának rendszere is, amely követi a kötet szemléletét. Az olvasó a felhasznált irodalmon kívül a rendkívül munkaigényes ajánlott szemelvényes irodalmat földrajzi 3* 35