Hidrológiai tájékoztató, 1983

1. szám, április - TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Vitálisné dr. Zilahy Lídia: Monor vízszerzési lehetőségei

jedésű (kb. 5—7 km hosszúságú és 3—5 km maximális szélességű) — a Bogárzó-tó ősének tekinthető — tavat ábrázol, amelyet egy a Maglódon, Gyömrőn és Monoron átfolyó patak táplál. Az 1783. évi első, az 1861—1866. évek közötti második. valamint az 1883. évi harmadik katonai felmérés viszont a Bogárzó-tó helyzetét csak az 1. ábrán látható maximális kiterjedésűnek jelzi, és a hivatkozott átnézetes térképeken levő vízfolyás sem a katonai felmérések, sem a morfológiai viszonyok alapján nem valószínűsíthető. Halaváts Gy. 1895. évi földtani térképe Monortól délkeletre egy 3 km hosszú és maximálisan 1 km széles területen zsombékot jelez [4]. Ez viszont egy korábban nagyobb kiterjedésű tó jelenlétét igazolja. A monori szájhagyomány is egy nagyobb kiterjedésű Bogárzó-tó emlékét őrzi. Az öregek gyakran emlékeztek meg arról, hogy a török előli kisebb futások során a Bogárzó-tó és nádasai nyújtottak menedéket a falu népének. A partokat szegélyező zsombékok pedig jelentős kiterjedésű csikászati helyek voltak. Monor vidékét az első telepesek számára nemcsak a tavak tették kedvezővé, hanem a síksághoz csatlakozó és a jó kilátást biztosító dombok is. A dombokat egymástól elválasztó kisebb völgyekben (pl a Szilhát [a jelenlegi Strázsa-hegy] és a Mádi közötti Forrásvölgy) pedig korábban a jelenleginél bővebb vizű rétegforrások adták a természetes vízszerzés lehetőségét [12], A népesség növekedésével és a tavak részint természetes, majd később mesterséges feltöltődése következtében ezek mint vízszerző helyek az újabb időben nem jöhettek számításba. A völgyekben fakadó források pedig kis vízhozamuk miatt ugyancsak nem számottevő víznyerő helyek. Az ivóvíz beszerzésére ezért először a felszín alatti talaj-, majd a rétegvíz feltárása vált szükségessé. A terület felszínét uralkodóan részint homokos, ré-> szint löszös kifejlődésű vízáteresztő ülédekek építik fel [1, 2, 9, 11], Az esőzések vagy a hóolvadás következtében a homokba vagy a löszbe beszivárgó csapadékvíz a homok, illetve a lösz alatt települő iszapos, agyagos kifejlődésű vízzáró rétegek felett talajvízként gyűlik össze. A talajvíztükör felszínalatti mélységét részint az üledékek szemcsenagysága, részint a domborzati viszonyok befolyásolják. A Monor vidéki alacsony fekvésű területeken a talajvíz tükre átlagosan 0,5—3 m mélyen, míg a lejtőkön 3—10 m mélyen, a dombokon pedig 10 m alatti mélységben helyezkedik el [6], A talajvíz ivó- és háztartási vízként való felhasználása ásott kutak segítségével történt. A felszabadulásig a lakosság vízellátását túlnyomóan — a téglafalazatú, majd a betongyűrűs — ásott kutak biztosították. A talajvízkutak kezdetben általában jó minőségű „tiszta" vizet szolgáltattak. Mivel a kutak a házak udvarán sok esetben — különösen a kis portákon — a trágyadomb közelében helyezkedtek el, ezért elsősorban a homokból felépített területeken a kutak vize szerves eredetű (nitrátos, majd nitrites) szennyezőzést mutatott [3]. A löszbe mélyített kutak vize a lösznek a homoké-' nál finomabb szemcsészettsége miatt kevésbé fertőződött. A talajvízkutak fertőzöttségének felelismerése már a két világháború közötti időszakban arra késztette a nagyközség elöljáróit, hogy a mélyebben települő víztartó rétegek rétegvizét, fúrt kutak segítségével hasznosítsák. Ebben az időszakban ez a néhány 20—30 m mély „norton" kút biztosított ivóvizet. Az Alföld, és így Monor területe földtani felépítésében is a felszíntől a mélység felé haladva, durva-, közép-, apró- és finomszemcséjű homokból álló vízadó, valamint vízzáró iszap és agyag rétegek igen gyakori váltakozásából álló rétegsorok vesznek részt. A Monori erdő strandján lemélyített 901 m mély fúrás jól érzékelteti, hogy ez a változatos rétegsorozat milyen vastag [2, 5, 8], A felszabadulás után a nagyközség teljes fejlődésnek indult, az életszínvonal emelkedésével sok új ház létesült, s megkezdődött az öreg házak átépítése, modernizálása is. A talajvíztároló rétegek alatti 20—40 m mélységű rétegvíztartó homok rétegekre számos hatósági engedély nélküli kút létesült. E szakszerűtlenül mélyített kutak vize azonban könnyen fertőződött, mivel a talajvizet a fúrás során nem zárták ki, azaz nem helyeztek el a talajvizet kizáró cementezett saruzású csőEENy 351° N </> K. Jc ^ -£> í -e mB.f. 160 -i -Gj -3

1 Q) 4> * 3 2. ábra. A vízadó rétegek ÉÉNy—DDK-i irányú vázlatos földtani szelvénye (12,5-szeres túlmagasítással) 1. Homokos kifejlődésű réteg (ih — iszapos homok, kih = kissé iszapos homok, h = homok, a = aprószemcséjü homok, k = középszemcséjű homok, d = durvaszemcséjű homok, kh = kavicsos homok). 2. Agyagos és iszapos kifejlődésű réteg. 3. A felsőpannoniai rétegek felszíne. 4. Fontosabb vetö. 5. Szűrőzött réteg. 25