Hidrológiai tájékoztató, 1983

1. szám, április - ÁLTALÁNOS VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Oswaldné Bárány Irén: Vízkutató fúrások rétegsorainak alapgyűjteménye a Magyar Állami Földtani Intézetben

A habok élettartama tág határok között változik, de általában véges. Jellemzésükre az egyik legalkalmasabb mérőszám a habállandóság meghatározása, vagy ezzel analóg a hab megszűnésének sebessége, ami az alábbi egyenletből számítható [7], V, = v

0ek' V„ = a hab térfogata a nulladik percben V, = a hab térfogata a t-edik percben t = a vizsgálati iő, percben k = a hab kollapszusának sebességi állandója. A hab kollapszusának a kezdeti szakaszra számított sebességi állandóit a 2. táblázat tartalmazza. A kísérleti eredmények alapján még egy fontos tényre kell felhívni a figyelmet. Mivel a hab képződését és megszűnését számos paraméter befolyásolja, a technológiai körülmények változatlansága esetén nagyon lényeges az alkalmazott habzásgátló vegyszer adagolási koncentrációjának pontos betartása. A túladagoláskor előfordulhat, hogy a habzásgátló többrétegű irányított adszorpciója eredményeként olyan orientációváltás következik be, mely nem a hab kollapszusát segíti elő, hanem stabilizálja a már kialakult habréteget. IRODALOM [1] Raab, D. és mtsai: Cellulóz- és papíripari ismeretek. Műszaki Könyvkiadó, Bp. 1976. [2] Nyáradi Z.—Szalay A.: A Dunaújvárosi Papírgyár szennyvíztisztító művének technológiája. Papíripar, Jcxiv. 3. 1980. 98—102. [3] Sümegi M.—Szalay A.—Somogyvári A.: Cellulózgyártás. Dunaújváros, 1978. (kézirat.) [41 Schmeisl F.-né: Habzásgátló vegyszer adagolásának optimalizálása szufátos szalmacellulózgyár fehérítőüzemében. Dunaújváros, 1979. (Technikusminősítő szakdolgozat.) [5 Bcrecz E.—Bereczki L.—Hegedűs B.: Fizikai-kémia. Tankönyvkiadó, Bp. 1975. [6] Mány Cy.: A hab képződése és kiküszöbölése. Papirés Nyomdatechnika, 1955. 11. 82—86. [7] Wolfram E.: Kolloidika II/2., Tankönyvkiadó, Bp. 1978. Vízkutató fúrások rétegsorainak alapgyűjteménye a Magyar Állami Földtani Intézetben OSWALDNÉ BÁRÁNY IRÉN Magyar Állami Földtani Intézet A m. kir. Földtani Intézet kezdettől fogva részt vett az artézivíz kutatásokban. 1866-ig a Nagyalföldön lemélyített 56 db artézi kút rétegsorát dolgozták fel geológusai. A vízjogról szóló 1885. évi törvény a m. kir. Földtani Intézet szakembereinek egyik feladatát képezi, ezentúl „a hazai ásvány- és gyógyvizek körüli megvédéseknél a geológiai szakvéleményeket és evvel kapcsolatos indítványokat geológiai szempontból felül bírálni és szükség esetén... a helyszínen is megjelenni" mint olvashatjuk Böckh J. 1892. évi igazgatói jelentésében is. Ugyanitt írja: „...mint a víz egyáltalán hatalmas tényező a geológiában, úgy hatalmas tényezővé vált a hazai geológiai intézet teendői közt is". 1892-ben a Földművelődésügyi Miniszter valamenynyi törvényhatóság részére kibocsátott rendeletében a megnövekedett fúrási tevékenység miatt a főként erre a munkára nem képesítettek által fúrt artézi kutak rossz tervezésének és kivitelezésének megelőzésére írja : „A községeknek egészséges vízzel való ellátását... artézi kutak fúrása által vélem... megvalósíthatónak; hogy pedig ily kutaknak minél nagyobb számban való furatását lehetővé tegyem, úgy geológiai, mint műszaki közegeimet szaktanács adása végett az érdekeltek rendelkezésére kívánom bocsátani". Sem az 1885. évi vízjogi törvény, sem ez az 1892. évi rendelet az artézi kutak fúrását hatósági engedélyhez nem köti, de „saját érdekűkben a szükséges lépéseket előbb tegyék meg". Ezután belátható, hogy az 1897. évi igazgatói jelentésben már ez található: „A m. kir. Földtani intézet idejének éppen nem csekély részét vízi ügyekben való eljárásra is kénytelen fordítani" majd később „erős igénybevételről" ír. Az igazgatói jelentések külön fejezetben tárgyalják a „hidrogeológiai kérdések megoldását" melyben felsorolják a védőterületek kijelölésére és az „artézi kutak ügyében" adott szakvéleményeket. 1894-ben Halaváts Gy. az Alföld Duna—Tisza közötti részének földtani viszonyait tárgyaló jelentésében közli a területre eső fúrt kutak jegyzékét, ami írása szerint nem teljes. Az észrevételeitől indíttatva „magán úton az alföldi vármegyék alispánjaihoz fordultam azzal a kéréssel, hogy a vármegye területén megtett fúrások adatait ... kérdőív szerint összegyűjteni s hozzájok érkezett kitöltött kérdőíveket nekem rendelkezésemre bocsájtani méltóztassék". Mikor pedig az 1896. évi ezredéves kiállításon az intézet az artézi kutak ügyében kifejtett munkásságát szándékozott bemutatni, további megyék és az állami vasutak fúrásainak adataival kiegészítették a gyűjteményt, megjelent Halaváts Gy. munkája: „A magyarországi artézi kutak története, terület szerinti eloszlása, mélységök, vizök bőségének és hőfokának ismertetése", melyben az 1830—1895. évek közötti időszakban a 63 vármegye 327 helységében és Budapest területén mélyített 1325 db fúrásának a címben felsorolt adatait gyűjtötte össze. Kifejezett szándéka: „...megmentsük az utókornak ezeket az adatokat most..." Még ilyen széles körű mozgalommal sem sikerült azonban a teljes jegyzék összeállítása. Az 1901. Évi Jelentésben már a következőket olvashatjuk: „Hidrológiai kérdésekkel való foglalkozás immár rendes rovattá vált intézetünkben". A fúrt kutak száma egyre emelkedett. 1903-ban Bökch J. igazgató javaslatára az újabb adatokat is feldolgozva Szontagh T. „egy a magyar birodalom vízre való fúrásait és a városok vízvezetéseit térképen való feltüntetését és ennek topográfiai és hidrológiai magyarázó szöveggel való ellátását" végzi el, 1:900 000 méretarányú térképen ábrázolva, ami 1908-ban jelent meg. Azt, hogy e munkához minél több adathoz tudjanak jutni, 1903-ban a Földművelődésügyi Miniszter rendeletével segítette, amely valamennyi vármegye alispánjának és polgármesterének szólt, újabb kérdőívek kitöltését írta elő Id. Lóczy L. igazgató szorgalmazására megjelent 1913. XVIII. t. c„ melyet a vízpazarlás meggátolására hoztak a vízjogi törvény kiegészítéseként. E törvény végrehajtására az 1914. évi 1200. sz. F. M. rendelet jelent meg, amelynek értelmében az artézi kutak véleményezésében a Földtani Intézetnek is részt kell venni. A rendelet még nem kötötte megfelelő szankciókhoz az artézi fúrások kötelező bejelentését. Az éves jelentések tanúsága szerint a technológiai gyűjtemény egyik ágának tekintik „a fúrási anyagminták és az idevágó rajzok gyűjteményét" és az adott évi szerzeményeket felsorolják. Az 1914. Évi Jelentésben Zalányi B. összefoglalja az e téren történteket. „A m. kir. Földtani Intézet az országos vízügyek szolgálatában végzett munkálataival kapcsolatosan, évek során át arra törekedett, hogy úgy a gyakorlati, mint a tudo11