Hidrológiai tájékoztató, 1982

2. szám, október - ISMERTETÉSEK, HÍREK - Dr. Dóka Klára: Az Országos Vízügyi Levéltár gyűjteményei

A Balatonban a domináns Chironomus formakörhöz tartozó árvaszúnyog lárvák tápanyag felszabadítása jelentős lehet, és az árvaszúnyogok fejtokjai alkalmasak az eutrofizálódás kimutatására, valamint a balatoni befolyó vizek jelentős nehézfém szennyeződést okoznak, amely kagylók segítségével monitorszerűen regisztrálható. Tudhattuk meg ezeket a balatoni blokk következő három előadásából. A délutáni ülésszakon először a Balatoni üledékfelszínének algaegyütteseiről igen részletes beszámolót hallhattunk, majd a tó három jellegzetes nádasában végzett évszakos, horizontális kémiai vizsgálatok eredményeit ismertették. Jól kapcsolódott az előzőekhez az Eudiaptomus gracilis napszakos vándorlásáról, a szúnyogirtószerek planktonrákokra gyakorolt hatásáról szóló és a fehér busa balatoni növekedését leíró beszámoló. A balatoni algaprodukciók emberre gyakorolt káros hatásairól, valamint a kommunális hulladékok elhelyezésének környezetföldtani, és közegészségügyi megítélése a Balaton északi üdülőövezetében témában hallhattunk érdekes, de sok vonatkozásban elszomorító tényeket is ismertető előadásokat. A programhoz hasznos kiegészítést adtak az este bemutatásra kerülő poszterek, melyeken a Balaton jellegzetes nádasainak elemtartalmát, a nádbevonat hidrobiológiái tulajdonságait, a rizsszúnyog oxigénigényét, valamint a szigetközi mellék- és holtágak hidrobiológiái vizsgálatát foglalták össze. A Hidrobiológus Napok harmadik napján elhangzott előadások a Vízi Szervezetek Környezetbiológiai Információ rendszeréről a felszíni vizekből izolált Coli és Salmonella törzsek antibiotikum reszisztenciájáról, produkció vizsgálatok metodológiai problémáiról árvaszúnyogoknál, és végül a Dikonirattal kezelt pontyok májkárosodásának elektronmikroszkópos vizsgálatáról adtak számot. A két és fél napig tartó tanácskozás ez évben is szép szakmai sikert elérve, dr. Hortobágyi Tibor zárszavával ért véget. Dr. Andrikovics Sándor ISMERTETÉSEK, HlREK Az Országos Vízügyi Levéltár gyűjteményei A vízügy szaklevéltára Budapest IV., Dunasor 15. számú telepen folytatja működését, az ágazat szakigazgatási szerveinek, intézeteinek, vállalatainak működése során keletkezett, és a jövőben keletkező történeti értékű iratok őrzése és feldolgozása céljából. Szaklevéltárak létesítése főként olyan ágazatoknál fontos, ahol nagy mennyiségű irattári anyag keletkezik, és a megőrzésre érdemes anyagok aránya viszonylag jelentős. A vízügyi ágazat iratainak együttes őrzését indokolja az is, hogy a szakigazgatási szervek illetékességi köre nem esik egybe a megyehatárokkal, és előfordul az, hogy egy-egy vízügyi igazgatóság területi szervei több levéltár illetékességi körébe tartoznak. A vízügyi iratanyag külön kezelése igen régi előzményekre vezethető vissza. A XIX. század elején meginduló, a folyók teljes hosszára kiterjedő felmérések idején gondot okozott a keletkező térkép- és írásos anyag elhelyezése. Ezért a helytartótanács 1822. március 19-én kelt utasításában külön „Navigations Archiv" létesítését rendelte el, a térképek, tervek, a kapcsolódó rendeletek és utasítások őrzésére. Mivel az anyag a folyók pontos vízrajzi leírását is tartalmazta, nélkülözhetetlen volt a XIX. század második felében végrehajtott szabályozási munkákhoz. A gyűjteményt, amely időközben az egy-egy építési munkát irányító kirendeltségek, felügyelőségek irataival is kibővült, 1929-től a Vízrajzi Intézet gyarapította. 1952-ben az Országos Levéltár az 1848 előtti iratokat és térképeket átvette, a megmaradt kb. 50 fm iratanyag a VITUKI, majd 1968-tól a Vízügyi Dokumentációs és Továbbképző Intézet (VIZDOK) birtokába került, amelynek keretében — néhány éves előkészítő tevékenység után — a Levéltár — Országos Vízügyi Levéltár néven 1977 februárjában megkapta működési engedélyét. A Levéltár iratainak mennyisége — az alapbegyűjtés és a selejtezés befejezése után — 1841 fm (= 14 730 irattartó doboz). A legrégebbi irat 1796-ból való, a legkorábbi térkép 1808-ban készült, 1822-es másolatban maradt fenn, és 1822-ben keletkezett a Levéltár legrégebbi terve is. Az iratanyag a következő fő csoportokra oszlik: 1. Központi szervek (pl. Országos Vízépítési Igazgatóság 1899—1928, Országos öntözésügyi Hivatal 1937— 1949, Országos Vízgazdálkodási Hivatal 1948—1951, Országos Vízügyi Főigazgatóság 1953—1968, Országos Vízügyi Hivatal 1968—1970). 2. Területi szervek (folyammérnöki hivatalok 1871— 1948, kultúrmérnöki hivatalok 1885—1948, kirendeltségek, építésvezetőségek 1870—1948, vízügyi igazgatóságok 1953—1965 és jogelődjeik). 3. Intézetek (Vízrajzi Intézet 1929—1951, vízmesteriskolák 1879—1956, VITUKI 1952). 4. Társulatok (1846—1948 és 1957—1965). 5. Egyesületek (1894—1948). 6. Vállalatok (tervező, beruházó, kivitelező vállalatok: VIZITERV, OVIBER, VIZÉP és jogelődjei). 7. Személyek (Lampl Hugó, Tőry Kálmán, Réthy János stb.) iratai. 8. Gyűjtemények (tervtár, térképtár, levéltári segédgyűjtemények, cédulakatalógusok: pl. vízügyi térképkatalógus, jogszabálymutató, történeti bibliográfia, Országos Levéltár vízügyi iratainak feltáró cédulái). A levéltári iratok 1948 előtti része elsősorban a történeti kutatás céljait szolgálja, az 1948 utáni anyag pedig a korszerű és gazdaságos műszaki tervezés, valamint a napi igazgatási és hatósági feladatok ellátása érdekében fontos. A gazdag gyűjteményben a vízügy valamennyi területének múltjáról igen sok dokumentum található. A központi és területi szervek iratanyaga igen becses forrása a vízügyi igazgatás és vízjog történetének. Az iratanyagból áttekinthető a vízügyi személyzet munkája a XIX. század második felétől a vízgazdálkodás népgazdasági ágazattá válásáig, és megismerhetők azok a szervezeti keretek, amelyek között a szakfeladatok végrehajtására lehetőség nyílt. Az egyes szakterületekkel kapcsolatos iratanyag is változatos. Az ármentesítés, folyószabályozás témakörben dokumentumokat a XIX. század második felétől szinte napjainkig találunk. A Duna Kárpát-medencei szakaszának szabályozása a pozsonyi, győri, komáromi, budapesti, bajai, zombori folyammérnöki hivatalok irataiból ismerhető meg, és rendkívül fontosak az ideiglenes kirendeltségek, művezetőségek iratai a Felső-Duna, a fővárosi Duna-szakasz, a Soroksári Dunaág és az Al-Duna szabályozásával kapcsolatban. A Tisza szabályozására vonatkozó legkorábbi irat 1845-ben kelt: Vásárhelyi Pál rendezési terve és annak mellékletei. A tiszai folyammérnöki hivatalok Vízügyi Levéltárban őrzött iratai azonban töredékesek, így a folyó szabályozásával kapcsolatos iratok inkább a megyei levéltárakban keresendők. A Duna és Tisza mellékfolyóinak szabályozásáról a felügyelőségek kirendeltségek fondjaiban találunk adatokat (pl. Rába, Vág,